Hónap végi krumplileves

Azért nem volt egész nap bejegyzés, mert bár megírtam, a fényképezőgépem sztrájkba kezdett. A mellékelt fotóért elnézést kérek, a telefon csak ennyire képes. Igyekszünk mielőbb orvosolni a problémát, Múzs már bújja a netet - hála neki.

Igyekszem viszonylag spórolós konyhát vezetni, azaz felhasználok mindent, ami van, szinte semmit nem dobok ki. Ettől függetlenül ügyelek arra, hogy minőségi alapanyagokból dolgozzak, lehetőleg megfizethető áron, ergo nem a biopiacon vásárolok, azt nem engedhetjük meg magunknak. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy szüleim és nővéremék kertes házban laknak, így könnyen juthatok a nyár folyamán friss zöldséghez, gyümölcshöz, amiket ilyen-olyan módon elraktározunk télire. Ez - bizony - hatalmas segítség. A csirkét vidékről rendelem - erről olvashattak már nálam korábban ITT - a disznóhúst és az abból készült késztermékeket Szultánéktól és Múzs szüleitől kapjuk, vagy néha rászánjuk magunkat és saját kezűleg gyártunk kolbászt. Ha halat szeretnénk enni, akkor pedig elmegyünk a halpiacra, mert az a tapasztalatom, hogy friss halat igazán csak ott kapni.
Most joggal mondhatja a kedves olvasók, hogy ezek után könnyen beszélek a minőségi alapanyagokról. Elismerem, igaza is van, hiszen sokkal kevesebbet költünk így élelmiszerre, különösen úgy, hogy a termelés költségeit sem mi viseljük. Nagyon remélem, mihamarabb megoldódik a kérdés, s beszállhatunk Múzzsal a családi élelmiszer láncba, úgy is, mint termelők.
Mindettől függetlenül spórolós konyhát viszek. Hónap végén igyekszem abból főzni, ami a hűtőben van. Jó előképzés volt erre a tíz év kollégium.

Tegnap este nagyon fáradtnak éreztem magam, őszintén szólva gyorsan szerettem volna letudni a főzést. Eszembe jutott, hogy anyukám hozott nekünk szilvás gombócot. Szeretem a gombócot - bár a nudlit sokkal jobban -, de nálam édesség számba megy. Egy levessel párosítva - gondoltam - remek ebéd lesz mindkettőnk számára. Gyors leves kellett, így adta magát, hogy az alap a burgonya lesz, mert az hamar megfő. Körülnéztem, mit rejt még a kamra és a hűtőszekrény, s így született meg a kefires burgonyaleves.

Kefires burgonyaleves

3 db nagyobb krumpli
1 pici fej vöröshagyma
kb. 10 cm-es kolbász
só, őrölt bors, egész fűszerkömény (ízlés szerint)
1 babérlevél
fél doboz kaukázusi kefir
1 csokor petrezselyemzöld
fél ek repceolaj

A kolbászt felkarikáztam, a hagymát megpucoltam és félbe vágtam, a burgonyát tisztítás után felkockáztam, s az egészet egy fél ek. repceolajon picit átforgattam. Én staubolni szoktam, azaz a zöldségeket meghintettem egy csapott kanál liszttel, kicsit pirítottam, s felöntöttem vízzel. Sóztam (vagyis Hildus vegetájával ízesítettem), borsoztam, majd beleszórtam a fűszereket, kivéve a petrezselyemzöldet. Mikor a krumpli megfőtt, levettem a tűzről, s belekevertem a fél doboz kefirt. A lángra visszatéve beleszórtam az apróra vágott petrezselyemzöldet. Én mindig a végén teszem bele ezt a zöldfűszert, így különösen élénk marad az aromája. S a szokásos mondat következik: egyet rottyan és kész is!

Szerettem volna a gombócról is képet feltenni, de a technika ördöge közbeszólt. Annyit megoszthatok viszont az olvasóval, hogy isteni volt! Anyukám, köszönjük szépen, s ezúton felkérünk még egy adag gombóc készítésére. Szigorúan a fotó kedvéért! ;)

Apu főz

Euterpé és Kalliopé is elhagyott ma. Kiforratlan szövegezésemet, kérem tudják be annak, hogy front van és fejben némileg kóválygok.

Ma rövid leszek, s rövid lesz a recept is, hisz' ahogy a címből is kiderül, nem én főztem. 

Mint említettem, hétvégén a szüleim jöttek látogatóba, s velük érkezett az ellátmány is. Ebből kifolyólag elmaradt a vasárnapi ebéd elkészítésére irányuló szorgoskodásom, vagyis csupán egy nokedli erejéig koptattam a konyha padlóját. Apukám isteni vadpörkölttel lepett meg minket, sőt, még házi készítésű savanyúságot is kaptunk mellé.

Nos, a vadpörkölt receptje az ő titka, ezért csak a nokedli elkészítését oszthatom meg az olvasóval. Ismerem a deszkáról való nokedli szaggatás rejtelmeit, de bevallom, csak nagyon különleges alkalmakkor készítem úgy ezt a köretet.

Nokedli

3 tojás

1 tk só (minden só máshogy sóz, erre ügyelni kell!)

liszt (ki milyet szeret, a rozs-, tönköly-, graham liszt több vizet vesz fel)

víz

A tojásokat a sóval elkevertem, majd annyi lisztet tettem hozzá, hogy egy nagyon sűrű tésztát kapjak, így könnyen csomómentesre keverhető a massza. A lisztet és vizet folyamatosan adagoltam, míg el nem értem azt a mennyiséget, amennyi nokedlit szerettem volna. Vízből pedig annyit öntöttem hozzá, hogy a palacsintatésztánál sűrűbb, fakanállal húzható tésztát kapjak. Szíves elnézésüket kérem, tudom, egy kezdő háziasszony most a haját tépi tőlem, de tényleg nem tudok pontos mennyiséget mondani, még sosem mértem. Ahogy nagyanyám mondaná: olyan nokedli tészta állagú kell, hogy legyen, azt úgy látod.

A tegnapi ebédet megismétlendő ma újból a fentiek voltak terítéken, s szerencsére a pörköltből olyan mennyiséget kaptunk, hogy még kétszer jólesően emlegethetjük apukám nevét.

Az adag végére jártunk, ma főzni fogok. Remélem, estig megjön az ihlet. Ötletek?

Dobókocka torta

Szombat este születésnapi koccintásra voltunk hivatalosak. A meghívóban az szerepelt "ne hozzatok ajándékot", de Múzzsal megbeszéltük, hogy egy ilyen kerek évszámra nem érkezhetünk üres kézzel. Na jó, de mit vigyünk? Hát tortát! 

Az nem volt kérdéses, hogy házi készítésű lesz, az viszont, hogy milyen formát öltsön, s milyen ízesítésű legyen, annál inkább. Szerencsére volt pár napom kigondolni - ezt a feladatot ugyanis Múzs bölcsen rám bízta -, így hosszas gondolkodás után megszületett a végeredmény: szederkrémes dobókocka torta.

Dobókocka, mert az ünnepelt szerepjátékozik, a szederkrém pedig azért, mert találtam a fagyasztóban egy doboz szedret, s úgy gondoltam, remekül fog mutatni a lilás színe a kakaós tésztában.

A torta

3 kakós lapot sütöttem. A receptet Kiskuktánál találtam, ITT olvashatják. Kipróbált, remek, kevesebb tojásból piskóta állagú, könnyen vágható tésztát kapunk.

A fondant-t előző nap elkészítettem, mert érdemes néhány órát pihentetni. Receptjét ITT olvashatják. Ebbe most nem került céklalé, mert a tortát fehér alapon, barna pöttyökkel álmodtam meg. A fondant alá citromos krém került.

Szederkrém:

30 dkg szeder

1 + 1 ek vaníliás pudingpor

6 + 4 + 4 ek cukor (ez egy nagyon savanyú szeder volt)

1 kocka margarin

A szedret felfőztem 6 ek cukorral, majd sűrű szövésű szitán átpasszíroztam, kihűtöttem. A vaníliás pudingport egy lábasba öntöttem, s 4 ek cukorral és egy kevés szederlével simára kevertem, majd a többit szederfőzetet is hozzáöntöttem, s nagyon kemény pudingot főztem belőle. Mikor kihűlt, a margarinnal, s még 4 ek cukorral alaposan kidolgoztam.

Citromos krém:

1 vaníliás pudingpor

1 citrom leve

1 kocka margarin

3 + 4 ek cukor

kb. 1,5 dl tej

A citromos krém az előzőhöz hasonlóan készült, azonban itt a szederlé helyett 1 citrom levét és körülbelül 1,5 dl tejet használtam, majd a margarinnal és még 4 ek cukorral kihabosítottam.

Összeállítás:

Mindhárom lapot félbevágtam, mértem, vágtam, hogy a kocka alakot megformázzam, majd megtöltöttem a szederkrémmel. A sarkoknál lekerekítettem a tésztát, hogy kialakítsam a végleges formát. Kívülre a citromos krém került. Azért használtam fehér krémet, mert ez nem üt át a fehér fondant-on. A megtöltött, megkent tortát egy órára a hűtőbe tettem, a fondant-t pedig kivettem, hogy formázható legyen. Egy kis darabot belőle kakaóval átgyúrtam, hogy megkapjam a barna színt a pöttyökhöz.

Egy óra múlva kivettem a tortát, elsimítottam a krémet, majd beborítottam a fehér fondant-al, s rátettem a pöttyöket. Az illesztések nem sikerültek, ezt még gyakorolnom kell, de azt hiszem, így is mutatós lett. Íme a végeredmény:

Egy sötétkék tortapapírra helyeztem, s átadáskor egy szál gyertya is került rá. Fényképezőgépet nem vittünk, de telefonnal "sikerült" készítem egy képet a felvágott tortáról.

A meglepetés betalált, az ünnepelt boldog volt, a torta mindenkinek ízlett, mi pedig örültünk. Helyesbítek: dagadtam a büszkeségtől.

Még egyszer: BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!!!

Vendégváró gombalevest vacsorára

Úgy alakult, hogy nyolc év után végre sikerült rábeszélnem a szüleimet, hogy végre vacsorázzanak nálunk. Mert hogy pénteken jöttek. Felbatyuzva, hogy mindenféle földi jóval lássanak el minket. Mondanom sem kell, sikerült!

Ugyan nem volt hűvös az idő, de nekem még téli a hangulatom, ezért arra gondoltam, egy kellemes, meleg leves biztosan jól esne mindannyiunknak. 

Őszintén szólva mindig egy kis aggodalommal tölt el, ha a szüleimnek kell főznöm, mert nehéz őket eltéríteni a megszokott ízektől. Egy bejáratott receptre volt tehát szükség, amit ugyan ők még nem kóstoltak, de sokszor, sokaknak megfőztem már, s ízlett. Így esett a választásom a tejszínes gombalevesre.

Tejszínes, citromos gombaleves

50 dkg gomba (mindegy milyen, most csiperkét használtam)

1 fej vöröshagyma

2 db sárgarépa

fél doboz főzőtejszín

1 csomag petrezselyemzöld

1 ek olaj

1 ek liszt

só, bors ízlés szerint

A  hagymát felaprítottam, a sárgarépát megpucoltam, felkarikáztam, meghintettem egy kávéskanál sóval, s elkezdtem pirítani az olajon. A gombát megtisztítottam, nagyobb darabokra vágtam, majd a megpirult hagyma és répa tetejére öntöttem. Sóztam, borsoztam, s tettem rá a Hildus által készített "házi vegetából". Mikor a gomba levet eresztett, felöntöttem körülbelül másfél liter vízzel, s fedő alatt megfőztem. Amikor a répakarikák megpuhultak, a levesbe facsartam egy fél citrom levét és az apróra vágott petrezselyemzöldet, majd elkészítettem a habarást. Egy kevés tejszínben simára kevertem a lisztet, ezután felöntöttem a maradék tejszínnel - így elkerülhető, hogy a liszt csomós legyen. A tűzről lehúztam a lábost, s hozzáöntöttem a keveréket. Egyet rottyan és kész is!

Legnagyobb örömömre a leves nagy sikert aratott! Próbálják ki! Melegen ajánlom! ;)

Egyszerű, gyors és finom

Tegnap este vendégeink érkeztek. Egy gyors vacsorát készítettem, ami - ha az ember előre tudja, hogy látogatók jönnek - akár előző nap elkezdhető, s alig pár percre kell csak magára hagynunk a díszes kompániát, míg kirohanunk a sütőhöz, megsütjük, tálalunk és bezsebeljük a dicséreteket.

Kíváncsiak ugye? Fűszervajas pirított zsemle készült. Nevetségesen semmitmondóan hangzik elismerem, s most sokan biztosan csalódottan legyintenek, de higgyék el, nincs is ennél finomabb.

Hazafelé gyors vásárlás. Egyenes kiflit szerettem volna venni, de nem volt a boltban, így nem tehettem mást, zsemlét tettem a kosaramba. Gondolkoztam rajta, vajon ebben az esetben hogyan fogom megoldani a héjas oldalon történő keresztirányú vágásokat, de mint a fotón majd Önök is látni fogják, leleményes vagyok, megoldottam! 

Fűszervajas pirítós (5 személyre)

8 db zsemle

10 dkg vaj

3-4 gerezd fokhagyma

só

törött bors

őrölt kömény

valamilyen zöldfűszer (én oregánót használtam)

Kivettem a hűtőből a vajat, s miután szűkös volt az időm, egy mélyebb tálban két fordulóra betettem a mikroba, hogy könnyebb legyen kikeverni a fűszervajat. Megpucoltam a fokhagymákat, s fokhagymaprésen átnyomva rátettem a vaj tetejére. Sóztam, borsoztam, fűszereztem, majd egy villával összekevertem az egészet. Ügyelni kell arra, hogy a fűszerek egyenletesen elkeveredjenek.

A zsemléket félbe vágtam, de pont ellentétesen, mint amikor szendvicset készítenék. Nekem az volt a célom, hogy buci-szerű péksüteményt kapjak, ami "megáll a lábán". A héjas felükkel felfelé egy sütőpapírral bélelt tepsibe tettem őket. Minden fél zsemlén három mélyebb vágást ejtettem. A fűszervajat a nyílásokba helyeztem, majd a sütőlemezt betoltam a sütőbe és az egészet mintegy öt perc alatt meggrilleztem. 

Mivel a vacsorát nem sikerült megörökíteni, ezért a képen paradicsomleves társaságában szerepel, amit tegnap, a barátaink érkezése előtt főztem, gondolván a mai ebédünkre. Reggel készítettem hozzá a pirítóst, immáron sajtos változatban, s a megörökítésre is ekkor került sor.

A vágások mentén - mint látható - a zsemle szépen kinyílt, látni engedve a fűszervajat, illetve a képen a sajtot.

Az illata isteni, az íze szintén, s meglepően mutatós is egyben. Most méltán mondhatja az olvasó, hogy egy pirítóssal szúrom ki a vendégeim szemét, de még soha nem vallottam szégyent ezzel az étellel, eddig mindenkinek ízlett. Kezdő háziasszonyoknak is szívből ajánlom. Egy helyen lehet elrontani: ha nem vesszük ki időben a sütőből.

Megkésett vasárnapi ebéd

A cím arra utal, hogy a vasárnapi ebéd vasárnapi elkészítése részemről elmaradt. Ezt helyesbítendő tegnap este megfőztem a menüt egy kivétellel, nem csináltam ugyanis levest.

Szombaton azon morfondíroztam, hogy valami nagyon ízletes, ám mégsem egészen hétköznapi ebédet szeretnék másnap az asztalra tenni. Jó volna valami édeskés-savanykás húst enni. A koncepció tehát: hús és gyümölcs. Ekkor ötlött fel bennem, hogy lapul a mélyhűtőben szűzpecsenye, a szekrény rejt néhány szem aszalt szilvát, kosárban krumpli, hűtőben szalonna. Már csak a formai megközelítésen kellett elgondolkodnom, azaz egészben, vagy szeletelve süssem? Ezernyi variáció repkedett a fejemben. Íme a végeredmény:

Aszalt szilvával töltött szűzpecsenye póréhagymás krumplipürével

Szűzpecsenye:

1 szűzpecsenye

kb. 8 db aszalt szilva

5-6 szelet (bacon) szalonna

só, bors

rozmaring

Krumplipüré:

5 nagyobb burgonya

só

5 cm hosszúságú póréhagyma darab

0,5 ek olívaolaj

2,5 dkg vaj

1,5 dl tej

A húst - végül - egyben hagytam, felszúrtam, s megtöltöttem az aszalt szilvákkal. Sóztam, borsoztam, a tetejét megszórtam  rozmaringgal (rozmaring ágat is lehet használni, de nekem most nem volt itthon). Végül az egészet betekertem szalonnával. Vizet öntöttem alá, alufóliával lefedtem, s 170 fokos sütőben készre sütöttem. Ha valaki bizonytalan abban, hogy a hús átsült-e, akkor érdemes villát szúrni bele. Ha könnyen kijön, akkor elkészült!

A krumplit meghámoztam, átmostam, hogy eltávolítsam a keményítő egy részét, sóztam, felöntöttem annyi vízzel, hogy ellepje, s megfőztem. Póréhagyma azért került bele - e nélkül is készülhet a krumplipüré -, mert Múzs túl nagy darabot vágott le magának a vacsorához. Ha így, darabolva a hűtőbe tettem volna, másnapra kiszárad, ezért jött a hirtelen ötlet - nehogy ez a kis darab is kárba vesszen -, kerüljön bele a pürébe.

Mikor a burgonya megfőtt, átöntöttem egy szűrőbe, a lábosba tettem egy fél evőkanál olívaolajat (vaj is lehet), s megpirítottam rajta a felvágott pórét. A mérete, formája egyéni ízlés szerint változhat, én kockáztam. A burgonyát összetörtem, ráöntöttem a hagymára, vajjal, tejjel kikevertem. Bizony habosra kell keverni, azaz addig folytatjuk a fakanál ütemes mozgatását, míg egészen kivilágosodik a püré!

A húst hagyjuk kicsit hűlni, úgy könnyebb lesz szeletelni.

S hogy lássák, gyümölcsből sosem elég, savanyúság helyett nyáron készült, abszolút cukormentes - ergo nagyon savanyú - szilvalekvárt kínáltam hozzá.

Jó étvágyat!

Férfi a konyhában

Nem volt bejegyzés hétvégén azon egyszerű oknál fogva, hogy szombaton nem voltam otthon, vasárnap pedig letepert a lustaság. Enni azért kell, s hála Múzs lelkes konyhatündérkedésének, volt is mit. Ha most egy nyolc fogásos lakoma  képe sejlik fel az olvasó előtt, akkor ki kell ábrándítanom. Ebédünk különösen ízletes, ám annál egyszerűbb ételekből állt.

Nagy kedvencem készült - amit a férjemtől tanultam, s igyekszem elterjeszteni szélesebb körben is, mert isteni - majonézes répasaláta! Múzs hihetetlen szakértelemmel tudja készíteni ezt az egyszerű, vitamindús salátát, amit mi főként halakhoz, köretnek szoktunk fogyasztani. Elárulom, általában nem én készítem. Rövid bevezető után recept következik.

Majonézes répasaláta a'la Múzs

8 db sárgarépa

5-6 gerezd fokhagyma (mi nagyon fokhagymásan szeretjük)

kb. 3 dl tejföl

2-3 ek majonéz

őrölt bors

A répákat meghámozzuk, a reszelő nagyobb lyukain lereszeljük. A fokhagymát megpucoljuk, s vagy lereszeljük, vagy a fokhagymanyomón átnyomjuk, kinek ahogy tetszik. A majonézt és tejfölt elkeverjük, a répát kissé megborsozzuk, s az egészet alaposan összekeverjük. Nem maradt ki a só, egyszerűen nem kell bele, elég az ízesítéshez az, ami a majonézben van. Lefedve egy-két órát érdemes a hűtőszekrényben pihentetni tálalás előtt, hogy az ízek összeérjenek.

Múzs nem egyszerre keveri össze az egészet, hanem rétegenként ízesít. Tesz egy adag répát a tálba, majd rá majonézt, tejfölt, borsot, kever, kóstol, ha jó, jöhet a következő réteg. Ez az ő apró fortélya. Én nem vagyok ilyen türelmes.

Néhány fasírozottat sütöttünk hozzá, amit még régebben begyúrtam, "kigombócoltam", s lefagyasztottam, így most csak elő kellett kapni a mélyhűtőből. Recept máskor, most érjék be ezzel a zamatos, friss, meglepően laktató, igazán ízletes salátával.

Ha vendégsereg jön, érdemes beletervezni a menüsorba, ugyanis előre elkészíthető, olcsó, fokhagyma nélkül is finom. Pirítósra kenve egy kis grillezett hallal nyári kerti partin is megállja a helyét.

Én megéheztem. Önök?

Téli emlékek..

Szentimentális bejegyzés következik, nézzék el nekem . Ma nem lesz recept. Az ugyanis családi titok!

Esik a hó. Megint és nagyon, ahogy szeretem. Reggel, munkába menet a hóra való tekintettel - ma is, mint már annyiszor - gyermekkori emlékek követeltek teret maguknak a fejemben egymással versenyezve, hogy melyikük legyen az, amelyiken majd hosszasabban elmorfondírozok. Eszembe jutott, ahogy lapátoltuk a havat Szultánnal. Óriási hó volt! Egy hókunyhó is kijött belőle. Egy újabb kép villant elém, amelyen nagyanyám kergetett végig az udvaron a vesszőseprűvel, mert hemperegtem a hóban a kutyával és teljesen átázott a ruhám. Aztán egyszer csak ott álltam a régi, fa garázsajtó előtt. Ott volt az egész család, nagy volt a sürgés-forgás. Szultán unokabátyáimmal - kiknek akkor még alig serdült a bajuszuk (azóta sokgyermekes családapák lettek) -, s megboldogult nagybátyáimmal épp perzselték a betonon a második disznót. Nagy volt a család, mindig kettőt vágtunk. Mama keresztanyámmal hátul a trágyadombnál belet pucolt. A nénikém mosogatott, Mara bent főzte a böllér májat. Jajj, azok az ízek és illatok.. A kotlában forrt a víz, hordtuk a fát, hogy életben tartsuk a tüzet. Nem volt szabad hagyni, hogy nagyon lobogjon, de az sem volt jó, ha csak meleg. Ahogy Szultán mondta: mozognia kell a víznek. Nehéz volt tartani a szintet, mert havazott, s hideg is volt. Mi, a három kicsi meg csak lábatlankodtunk. Fürgén mozogtak a gyakorlott kezek, éles kések, darálók  nyestek, daraboltak, mégsem kergettek el minket, segíthettünk. Fogni kellett a hurkát kötözésnél, vinni egy kis abálét, meg volt "szóljanyádnakhozzonmégsót", meg "holafokhagyma", s hasonlók. Minden olyan szervezetten működött, mindenkinek megvolt a feladata, senki nem nyúlt bele a másik munkájába.  Néha azért volt a testvérek közt egy kis szurkálódás, a nap végére a fáradtságtól egy kis mogorvaság, de együtt voltunk. Szerettem ezt nézni, hallgatni, figyelni, s tanulni. Szultán és a nagybátyáim művészi pontossággal tudták boncolni az állatot. Csodálattal figyeltem minden mozdulatukat,s igyekeztem ellesni ezt-azt. Ahogy növekedtem, egyre több mindenben segédkezhettem. Szultán hamar rájött, engem nem tud a mosogatónál tartani, meg kell mutatnia a fortélyokat. Nagyon igyekeztem.

Ahogy teltek az évek, sok minden változott. Nem lehet már disznót tartani a kertvárosban, mert az újonnan betelepült finnyás népek nem bírják a szagot. Sajnos ma már sokan úgy gondolják - még vidéken is -, hogy a hús a boltban terem, fóliázva, tisztára csutakolva, feldarabolva. Nem szeretem ezt az elkényelmesedett, életképtelenné váló részét a világnak.

A fentiekről eszembe jutott - amit az olvasóval is megosztanék -, hogy mennyire szeretném megőrizni, továbbvinni a hagyományokat. Az imént leírtakat jelen helyzetben - különös tekintettel figyelembe véve lakhelyünk földrajzi adottságait - lássuk be, elég nehéz volna kivitelezni. A kvázi belvárosban meglehetősen furán hatna egy disznóvágás. Mi - erős túlzással élve - mégis megtettük! Hiába, nem esett messze az alma a fájától! Mi is jut először eszébe az ember lányának a disznóvágásról? Hát a kolbász! A kolbásztöltéshez - ugye - nem kell egy egész disznó, elég csak jó minőségű húst, meg zsírszalonnát, pirospaprikát, egyéb fűszereket és belet szerezni, s már indulhat is a belvárosi "disznókodás". Amint ez a gondolat megszületett a fejemben, hamarosan testet is öltött. Egészen pontosan tavaly novemberben, amikor is egy rögtönzött mini-disznótorra invitáltuk barátainkat.

Megszereztük tehát az alapanyagokat, Hildusék kölcsönadták a hurkatöltőt, titkos családi receptet is elkértük az illetékesektől, tehát, minden adott volt, hogy valami emberfeletti finomság készülhessen - ne tessék meglepődni - a NAPPALIBAN.

Múzzsal a töltés előtti nap kötényt ragadtunk, a szekrény tetejéről le-, majd a fürdőkádban elmosásra került a nagy vájling, s a hurkatöltő is. Ledaráltuk a darálni valókat, fűszereztünk, majd alaposan átdolgoztuk a keveréket. Letakarva egy éjszakát pihent. Reggel nagyon éhesen ébredtünk, ami nem is csoda, hisz az egész lakás kolbász illatban úszott. Reggeliztünk, majd újra átgyúrtuk a keveréket. Felállítottuk a nappaliban az étkezőasztalt, s leterítettük viaszos vászonnal. Múzs összerakta a hurkatöltőt, én beáztattam a belet, majd indult a töltés.

Azt hiszem, elfogultság nélkül mondhatom, hogy isteni lett.

Aki nem hiszi, járjon utána!

Hideg van, esik a hó. Kinek nem esne jól ilyen időben egy sült kolbász, friss kenyérrel, forralt borral?

Rózsaszín rakottas, avagy a cékla mennybemenetele

Nagy kedvencem a cékla. Szinte bármilyen formában szeretem egyet kivéve: a mindenki által kedvelt ecetes céklasaláta. Ez utóbbi egyszerűen nem ízlik. Nagyon nem. Szerencsére Múzzsal egyezik az ízlésünk,  így kiélhetem céklával kapcsolatos kreativitásomat a konyhában.

Ennek a zöldségnek gyakorlatilag minden része hasznosítható mind nyers-, mind pedig feldolgozott formában. A répatestből lehet például leves - akár darabosan, akár krémesített minőségben -, lehet rakott étel alapja, lehet egészben sütni, készíthetünk belőle majonézes salátát, s ecetesen is fogyasztható. Levelét gyakorlatilag bármivel megtölthetjük, nyersen préselt levét javasolt naponta inni.  Az előbbi felsorolás a teljesség igénye nélkül íródott, a fentiek ezeregy variációját el tudom képzelni. 

Miért favorizálom ennyire a céklát? Egy kis ízelítő az ízen kívül: kiváló vérképző, méregtelenítő, májtisztító hatású, enyhíti a menstruációs görcsöket, csökkenti a rákos sejtek kialakulását, hatásos lehet influenza és nátha ellen is, továbbá számos bélprobléma enyhítésében szerepet játszik (pl. gyomorsav túltengés).

Tegnap említettem, hogy kiszúrtam magammal, s eddig minden nap a konyhában töltöttem az estét, ezért olyan fogást igyekeztem most kitalálni, ami kitart péntekig. Ne értsenek félre, nagyon szeretek főzni, azonban munka után nem minden nap esik jól a konyhában ácsorogni, főleg, ha egyébként is húzós napja volt az ember lányának. Eszembe jutott, hogy van még a hűtőben nyers cékla - természetesen - Mara kertjéből, a kamrában a kosárban számos burgonya hever bevetésre készen. Kevés füstölt szalonnával és túróval remek rakottas készülhetne belőle! 

Elsősorban azoknak ajánlom, akiket nem zavar, hogy a cékla bizony festőnövény és minden, amit közé-, alá-, fölé-, mellé teszünk bordó lesz.

Leírom a mennyiségeket, de előrebocsátom, bizony ez tálfüggő!

Céklás rakottas

4-5 közepes méretű cékla

4-5 közepes méretű burgonya

4 gerezd fokhagyma

25 dkg túró (én most tehéntúrót használtam, de más is lehet)

5-8 dkg füstölt szalonna

só, bors ízlés szerint (sóval óvatosan, hiszen a szalonna sós!)

valamilyen folyadék (víz, húsleves, tejszín, bor)

(tejföl a tetejére)

Érdemes a zöldségeket előfőzni. Nem muszáj, de akkor 3 órán át is tarthat a sütés. Én most nyersen csinálom. Meghámozom a céklát és burgonyát. Szükség lesz egy hőálló tálra. Nem használok zsiradékot. A céklát karikázom, az edény aljába teszem, majd picit megsózom, ráhelyezek néhány csíkokra vágott szalonnát, szeletelt fokhagymát, s túrót. Kevés só, bors, majd a burgonya karikázása következik. Szalonna, fokhagyma, túró, só, bors, újra cékla. Ezt addig folytatom, míg az alapanyagok elfogynak, illetve míg a tál meg nem telik.

Amikor a tetejére érek, öntök rá körülbelül 2,5-3 dl  - jelen esetben - vizet. A tetejére vagy teszek tejfölt, vagy nem. Ha nem főztük elő a zöldségeket, semmiképp se tegyük rá ilyenkor a tejfölt, mert megég, a cékla pedig még nyers marad. Ebben az esetben ezt ráérünk akkor megejteni, ha a cékla már puha, s egy fél óra alatt rápirítjuk a tejfölt.

Lefedve, közepes hőfokon sütöm. Szükség esetén a folyadékot pótolni kell.

Ha rakott ételt készítek, én nem szoktam előmelegíteni a sütőt. A jénai tálnak is jobb, ha együtt melegszik fel a sütővel. Ilyenkor kisebb az esélye annak - ami velünk már megesett -, hogy elpattan az edény a nagy hőkülönbség miatt. Mi egy adag csőben sült karfiolt dobtunk ki így. Nem mertük megenni az üvegszilánkok miatt. Egy szó mint száz: fő az elővigyázatosság!

"Ilyen volt" képet már láttak, alább pedig az "ilyen lett"!

Mint látszik, én csak utólag tettem rá tejfölt. Akár el is hagyható, de igazán jól mutat ezen a bordós, rózsaszínes, sárgás ételen egy tejföl kalap.

Bátran próbáljanak ki különböző cékla-variációkat. Egészséges és igazán megéri!
Ma  nem főzök...

Spenót újrahasznosítva

Ezen a héten nagyon kiszúrtam magammal, ami a főzést illeti. Valahogy egyszer sem sikerült olyan mennyiséget készítenem, ami kitartott volna két napig. Hétfőn és kedden is főztem, s ma is fogok, mert tegnap a hétfői maradékot bújtattam új köntösbe, de mennyiségileg csak a mai ebédre lett elegendő. Szóval, most egy kicsit sajnálom magam, aztán elkezdek gondolkozni, milyen étel kerüljön holnap és - lehetőleg - holnapután is az asztalunkra.

Maradt tehát spenót - természetesen Mara kertjéből. Mit is készítsek belőle? Némi tanácstalanság és fejvakarás után jöttek az ötletek, mint például spenótos nudli kecskesajttal sütve, spenótos gnocchi tejszínnel, füstölt sajttal, végül a spenótos nokedli nyert. Zöld nokedlihez el sem tudnék képzelni mást, mint egy krémesen fénylő gombapaprikást.

Nem húzom tovább az időt, jöjjön a recept!

Spenótos nokedli gombapaprikással

Nokedlihez:

spenót (jelen esetben az elkészült főzelék)

liszt

1-2 tojás mennyiségtől függően

pici só

Gombapaprikáshoz:

1 nagy vöröshagyma

50 dkg gomba (direkt nem írom, milyen, mindenki mást szeret, én most csak csiperkét használtam)

1 tk pirospaprika

só, bors

2 dl tejföl

Tehát, a spenót. Tejjel, borssal, fokhagymásan, ahogy annak lennie kell. Elkészítés címszavakban. Íme:

lábosba vizet forral, spenótba tojás, liszt, kever-kavar, egy kis só, ha állag jó, szaggató elő, szaggat, nokedli kész, leszűr, hőálló tál elő, olívaolajjal enyhén kiken, bele a nokedli, rá néhány szelet füstölt karaván sajt, s 20 perc alatt forró sütőben átsüt. Kivesz, megvizsgál, majd elégedetten villát ragad és kóstol.

A gombapaprikáshoz a hagymát apróra vágtam, egyből a lábosba került, rá pici só, s megdinszteltem. A gombát megpucoltam. Ezt el szoktam hagyni, ha a piacon igazán friss, szép zárt gombafejeket kapok, de ez most nem olyan volt. Nagyobb darabokra vágtam, s az enyhén pirult állapotban lévő hagymára öntöttem. Sóztam, borsoztam, majd fedő alatt elkezdtem párolni. Mikor már eresztett egy kis levet, akkor hozzákevertem a pirospaprikát. Készre főztem, s a legvégén - a tűzről levéve - belekanyarítottam a tejfölt. Egyet rottyan és kész is!

Kóstoltuk, finom lett. Tessék kipróbálni!

Én meg elkezdek gondolkodni, hogy mi legyen a következő két napra a menü. Ötletek?

A bukta, mint második fogás

Ahogy az előző bejegyzésben írtam, bukta is készült a kolbászos bableves mellé. Vagy inkább fordítva, de az eredményt vizsgálva tulajdonképpen mindegy.

Szeretem a kelt tésztákat, csak egy baj van velük: igazán csak a sütés napján finomak, másnap szivacsossá válnak. Persze nem mindegyik, de a bukta például igen. Szeretem készíteni is, enni is. Az a legjobb benne, hogy az ember este begyúrja, beteszi a hűtőbe, s csak másnap formázza, tölti, süti a megkelt tésztát. Először féltem ezt a módszert kipróbálni, de működött, s azóta rendszeresen élek vele! Lélektani szempontokat figyelembe véve sem utolsó ez a technika, hiszen két részletre oszlik a munka, s nem érzem úgy, hogy az egész estét a konyhában töltöttem. 

Tölteléknek bármit használhat az ember lánya, én lekvárt szoktam. Természetesen azt is a kamrából. Általában Madra által készített baracklekvár kerül bele. Nálunk a családban munkamegosztás van! Mara csinálja a baracklekvárt, meggyszörpöt, ribizlilekvárt, az eper- és meggylekvárt, ketchupot én, a vegetát, menta- és citromfűszörpöt pedig Hildus.

Sok beszédnek sok az alja, jöjjön a recept.

Bukta nagyanyámtól

3 dl tej

3 dkg élesztő

5 dkg cukor

pici só

3 tojás sárgája

6 dkg vaj, vagy margarin

50 dkg liszt

Az élesztőt a tejben, pici cukorral megfuttatom. A lisztet kimérem, tálba öntöm, hozzáteszem a maradék cukrot, sót, egy kanállal elkeverem, hogy a száraz összetevők egyenletesen oszoljanak el a keverékben.  A tojásokat szétválasztom, a sárgákat a liszt közepébe helyezem. (Az első fehérje természetesen mindig Macsot illeti, aki nagyon segít nekem főzni. A legmélyebb álmából is felriasztja egy tejfölös doboz kinyitásának- illetve a tojás feltörésének hangja. Ilyenkor nagy robajjal érkezik meg a nappaliból, s mancsát a konyhapult felé nyújtogatva, s igénye nyomatékosításának hangot adva miaúkolásba kezd a lábam alatt, előtt, nem, inkább mégiscsak alatta.) A maradék tojásfehérje mehet a hűtőbe, majd holnap kell a kenéshez. A vajat, vagy margarint belemorzsolom, s beleöntöm a megfuttatott élesztőt, s a maradék langyos tejet. Érdemes még egy kis tejet melegíteni, ha esetleg túl kemény lenne a tészta (minden liszt máshogy viselkedik), azzal lehet majd lágyítani. Alaposan összegyúrom, kidagasztom, majd fedéllel zárható tálba helyezem, s a hűtőbe teszem. Mosogatás, rendrakás, s mint aki jól végezte dolgát, mehet is az ember lánya olvasni, tornázni, pihenni, vagy amihez kedve van.

Másnap reggel kiveszem a tésztát a hűtőből, fél centiméter vastagra nyújtom, s kis téglalapokat vágok belőle. A keskenyebb végük felső harmadába halmozok egy adag lekvárt, majd feltekerem, ügyelve arra, hogy a gyümölcsnektár ki ne szökjön. A két végét alaposan összenyomkodom, s beteszem a tepsibe. Nem szoktam kikenni, teflon serpenyőt használok. Persze, egy piskótához ezt is kikenem, de ebben az esetben semmi szükség rá. Én pici buktákat szoktam csinálni, ebből az adagból körülbelül 32 db lesz. Megkenem őket vajjal, letakarom, begyújtom a sütőt, s visszabújok az ágyba. Igen, kérem! Ilyenkor még ezt is lehet! Fél óra múlva előveszem a tegnap félretett tojásfehérjét, s megkenem a tésztákat. Ez - ahogy a fotókon is látszik - most elmaradt. Betolom a tepsiket a közepesen forró sütőbe, s szép aranybarnára sütöm őket.

Biztosan szentimentálisnak gondol az olvasó, de nekem az egyszerű kelt tészták tálalásához csak és kizárólag a kosár jöhet szóba, konyharuhával bélelve. Sem a bukta, sem a túrós batyu, sem a kakaós csiga nem mutat jól egy porcelánon. A kelt tészta - nekem - melegséget, otthont, meghittséget sugároz. Azt pedig védeni kell. Betakargatni... hogy - bár ily formán múlandó - sokáig maradjon.

Melegítő "egytál-leves"

Szombaton vidéken voltunk, hazafelé megmutattam Múzsnak az egyik kedvenc éttermemet, mert együtt még nem voltunk ott. Ez itt a reklám helye, s azt gondolom, hosszú évek töretlen pozitív tapasztalata után bátran leírhatom a nevét: Üllői úti Bécsiszelet vendéglő. Nem linkelem be a honlapot, mert szerintem nem kifejezetten vendégcsalogató. Akit érdekel, járjon utána, Gúgli Mester segít! 

Ugyan nem egy kifejezetten étterem kategóriás létesítmény, de a kiszolgálás szuper, a pincér hölgyek ugyanazok - legalábbis ketten - az adagok rendben, az ízek olyanok, amiket az ember elvár. Tudni kell, hogy bizony ez is egy úgynevezett "étteremlánc", azonban, aki még nem próbálta - vagy próbálta, de csalódott -, annak IDE és csakis ide szabad eljönnie!

A menü - részemről a szokásos - kis rántott szelet (18dkg) kis salátával. Ez utóbbi maga a tökély! Lila és fehér káposztasaláta fokhagymás burgonyasalátával, s valami felismerhetetlen dresszinggel. Ezek egyvelege a friss, ropogós, nem túl vékony, ízletes rántott hússal olyan ízorgiát idéz elő az ember szájában, ami leírhatatlan. Elfogult vagyok, tudom. Elfogultságomon felbuzdulva Múzs óriás bécsit kért (30 dkg), ugyanúgy kis salátával. A tányérnyi húsok fele elfogyott, a másik fele vasárnapi ebédként végezte, immáron saját lakunkban. Sült sütőben krumplit csináltam hozzá s ecetes uborkával kínáltam. Isteni volt. Kép nincs.

Lévén a vasárnapi ebédet letudtuk a szombati maradékkal, gondoskodnom kellett a hétfői menüről is. A srácoknak az irodában még pénteken megígértem, hogy hétfő reggel friss buktát kapnak. Kép alább, recept később.

Ehhez nem nagyon tudok mást elképzelni, mint egy melengető téli levest, ami jelen esetben kolbászos bablevesként manifesztálódott.

Kolbászos bableves

50 dkg fejtett bab (Mara kertjéből)

1-2 sárgarépa

1 petrezselyem gyökér - ez most nem volt otthon

1 kisebb fej hagyma

1 szál kolbász (Szultán mester kezei közt készült)
2 gerezd fokhagyma

só, bors ízlés szerint

1 kk fűszerkömény

1kk római kömény

Az alapanyagoktól eltekintve ez most egy leves-light lett. Miért? A válasz egyszerű: nem rántottam be. A felesleges lisztfogyasztást igyekszem mellőzni az étkezésünkből. Pirospaprika sem került bele, mert úgy láttam, a gyönyörű, skarlátvörös kolbászból épp elég szín és íz oldódott a lébe.

A fejtett babot kivettem a mélyhűtőből - soha nem használok konzervet a tartósítószer és egyéb adalékok miatt, s nem tudom, tudják-e, ha mélyhűtőben tárolják a babot, akkor elmaradhat az áztatás. Megmostam, majd beletettem a fazékba. A sárgarépát (petrezselyemgyökeret), hagymát megpucoltam, a répákat fél centiméter vastag karikákra vágtam, a hagymát egészben hagytam, majd a bab tetejébe öntöttem. A kolbászt 5 centiméteres darabokra vágtam, szintén a fazékba került, majd az egészet sóztam, borsoztam, s felöntöttem annyi vízzel, amennyi bőven ellepi, s fedő alatt elkezdtem főzni. Mikor a zöldségek megpuhultak, belenyomtam a levesbe 2 gerezd fokhagymát, s egy percig még forraltam, majd lekapcsoltam a gázt. Tejföllel ettük.

Laktató, ízletes, nehéz, mégis könnyű.
Meglepő benne a római kömény? Tapasztalatom szerint a "fújatós" ételek legjobb ellenszere! Nekem/nekünk bevált. A végeredményben észrevehetetlen az íze, azonban annál hatásosabb. Próbálják ki!

Péntek esti luxus

Legutóbb azt ígértem, recept nem lesz, de élménybeszámoló igen. Volna is mit, de azt hiszem, fénykép hiányában csak beszámoló lenne, s elmaradna az élmény. Jöjjön egy kis péntek esti luxus-beszámoló. Szabad utánozni!

Péntek este - lévén hétvége - hideg, ámde annál fenségesebb vacsorával vártam haza Múzst.

A terített asztalon tőkehalmáj, füstölt lazac, vaj, friss sörretek, piros kaliforniai paprika, kis kosárban, konyharuhával letakarva két, hazafelé még melegen vásárolt, felkarikázott kifli, s hűtött muskotályos pezsgő pihent fehér étkészlet és két hosszúkás pezsgőspohár társaságában. Hangulatteremtésként egy szál hófehér gyertyát is gyújtottam.

Most joggal kérdezhetné az olvasó, hogy mi volt az alkalom, s honnan a csodából telik nekünk ilyen lakomára?

Elárulom, nem telik. A halféléket nemrég ajándékba kaptuk Múzs szüleitől. Az alkalom? Nos, azt gondolom, az mindig van. A személyes véleményem pedig, hogy mi teremtjük. Péntek volt, egy fárasztó hét utolsó munkanapjának estéje, s úgy éreztem, megérdemeljük.

Az ételekről nem készült kép, így a vizuális ismétlés és konkrét nyálcsorgatás most elmarad. Az ital viszont alant gyöngyözik :)

Pezsgő után csokoládé, de csak a kép kedvéért. Egy ilyen fenséges vacsora ízét még sokáig kívánja az ember a szájában érezni... :)

Lusta asszony almás süteménye

Bevallom,a süti még tegnap készült, s le kellett volna öntenem keserű csokoládéval, de úgy voltam vele, hogy így is jó! Annyi időt elvacakoltam a konyhában a mosogatással, főzéssel, Macs- és Múzs vacsoráztatással, hogy már nagyon nem fűlött hozzá a fogam. Maradt tehát csupaszon, ámde finoman!

Nem almás pite, hanem almás sütemény. Ez kérem nem elírás, hanem puszta tény, ugyanis itt az első férfit és nőt bűnre csábító gyümölcs nem máshova, mintsem a tésztába kerül.

Ezt a receptet hajdan volt ifjúkorom középiskolás, kollégista éveiben cserkésztem be egy osztálytársnőmtől, Vikitől. Egyszerű, gyors, s ilyenkor télen, mikor az alma nagy mennyiségű tárolásából kifolyólag viszonylag hamar szembesül az ember lánya a romlás tényével, gyakran el is készíthető, illetve váltogatható a mindent elsöprő friss kompóttal, de erről majd máskor.

Süssünk:

Almás sütemény Vikitől


2 nagy és 2-3 kisebb alma hámozva, reszelve
30 dkg liszt
15-20 dkg cukor ( a recept 30dkg-ot ír, de nehogy bárki beletegye, így is nagyon édes lesz)
10 dkg vaj olvasztva
1 tojás
1 csomag vaníliáscukor
1 csomag sütőpor
fahéj ízlés szerint (esetleg gyömbérrel helyettesíthető)

Mielőtt bármit elkezdenénk, gyújtsuk be a sütőt (bár egy ideje már villanysütőm van, én, aki gázsütőn szocializálódtam, akkor is begyújtásnak hívom), s melegítsük elő 160 fokra. Egy közepes méretű, magas falú tepsit vajazzunk ki. Nekem a teflonból három méret van, a középsőt szoktam használni. Ez körülbelül egy 24 cm-es tortaformának felel meg.

A tojást, olvasztott vajat, vaníliás cukrot, cukrot, fahéjat habosítsuk ki, majd két részletben keverjük hozzá a reszelt almát, hogy jobban összetörjön. Én az almát a nagyobb lyukú reszelőn szoktam lereszelni, így zamatosabb marad.

A lisztet óvatosan hozzákeverjük. Folynia kell, mint egy kevert tésztának, ezért, ha túl száraz volna, akkor egy kis tejet öntsünk hozzá. Oszlassuk el egyenletesen a kikent tepsiben. Kb. fél óra alatt el is készül. A tetejére vagy nem teszünk semmit, vagy megszórhatjuk porcukorral, esetleg - ami a legízletesebb megoldás - leönthetjük keserű csokimázzal.

Én lusta voltam, mint látszik. De finom  lett!! ;)

A legegyszerűbb receptek is okozhatnak nagy élményt, nem igaz?

Holnapra van ebédünk, szombaton vidékre megyünk, így holnap biztosan nem lesz recept. Az élménybeszámolóval azonban számolhat az olvasó! 

Maradék a láthatáron!

Minden konyhában előfordul, hogy nem fogy el a nagy gonddal, vagy kis odafigyeléssel készített étel. Ilyenkor a háziasszony két dolgot tehet: kidobja, vagy "újrahasznosítja".

Mi nem szoktuk kidobni az ételt. Én általában egy új fogást készítek belőle, Hildus lefagyasztja, Madra a négylábú házőrzővel falatja fel.

Ma is ez történt! Az előző posztban említett paprikás csirkéből maradt még egy kevés, de bármelyik oldalról tekintgettem is a lábosban rejtőző ételt, meg kellett állapítsam, holnapra, kettőnknek már nem elég. Fejvakarás, hümmögés, hűtőnyitogatás, majd megszületett a terv: wokban készült rizses egytálétel formájában.

Wokos egytálétel Belvárosi konyha módra

maradék csirkepaprikás, vagy pörkölt

15-20 dkg zöld hüvelyű zöldbab (nekem Mara kertjéből való)

1 nagyobb szál sárgarépa

1 evőkanál olívaolaj

só

szójaszósz

1 bögre rizs megfőzve

szeletelt mandulát nem találtam, de jó lett volna

A zöldbabot kivettem a mélyhűtőből, alaposan átmostam. A sárgarépát megpucoltam, majd megpróbáltam legyalulni, de az öreg, bádog reszelde ma nem akart dolgozni. Nekiláttam hát késsel vékony karikákra vágni. A húst leszedtem a csontról, s csíkokra vágtam. A zöldségeket a wokba öntöttem, s ráhalmoztam a húst, a maradék szafttal együtt. Olívaolajon elkezdtem párolnia az egészet. Nem kell hozzá folyadék, elég lefedni a wokot, s a zöldségek és szaft elegyében puhára párolódik, s összeérik a gezemice.

Közben a bögre rizst két bögre vízzel megfőztem a mikróban. Mire a répa is megpuhult, elkészült, sőt állt is negyed órát a rizs, ahogy annak kell. Az egészet nagy lángon összepirítottam. Múzs feláldozta magát mint előkóstoló, s mikor láttam, elégedett mosoly terül el az arcán a szájában ízlelgetett falat nyomán, én is elmosolyodtam. Ez dicséret volt! :)

Kíváncsi lennék, más hogy viszonyul a maradékokhoz...

Jó reggelt, jön a recept!

Tegnap már nem volt lelki erőm a receptet is mellékelni a fotók mellé. Késő volt. Olyannyira, hogy Macs már elő sem került az este folyamán, csak sejtettük, hogy alattunk alszik az ágyneműtartóban.

A szállítmány nem rossz, bár kicsit csalódtam, mert azért ezek is ketreces csirkék. Hiába, hogy vidékről hozzák, s délelőtt még éltek - úgyhogy a frissesség garantált -, de nem ezt vártam. Az íze jó, mondhatni nagyon jó, az látszik rajtuk, hogy nem az "antibiotikumos" eresztésből valók. A bőrük is szép, a színük is remek a kukoricától, nem zsírosak, szép a húsuk nagyon.

Mindenesetre tovább keresek. Hátha találok olyan tenyésztőt, aki havi 1 csirkét rendelkezésünkre bocsát jutányos áron. Addig marad ez a beszerzési forrás, mert még mindig jobb, mint amit egyébként árulnak a székes fővárosban. Az vigasztal, hogy egy családi vállalkozást támogatunk vele. Ezt nagyon fontosnak tartjuk. Ó, hol vagy Hugh Fearnley Whittingstall?!

Elnézést a hosszas intermezzóért, jöjjön inkább a recept.

Paprikás csirke a'la Belvárosi konyha

1 csirke (én a hátát, nyakát, lábát, belsőségeket eltettem levesnek)

2-3 nagy fej vöröshagyma

1 kisebb étkezési paprika

1 kis paradicsom

olaj

2-3 teáskanál pirospaprika

3 teáskanál só (ez változó lehet, minden sónál más a "sózó érték")

kb. 0,5 l víz

őrölt bors

őrölt fűszerkömény

2 dl vastag tejföl

Ha nincs télen paprika és paradicsom, akkor előkerülhet a kamrából a nyáron eltett lecsó, vagy, ha az sincs, akkor egy kis sűrű, házi paradicsomlé. A bolti lecsót, sűrített paradicsomot tessék mellőzni! Kár lenne a friss, ízes alapanyagot egy nagy adag tartósítószerrel és egyéb "E"-vel elrontani. Én igyekszem viszonylag olcsón, jó minőséget tenni az asztalra.

A hagymát, paprikát, paradicsomot apróra vágom, lábasba teszem, megsózom, s elkezdem pirítani. Fontos a só, mert megbontja a zöldségek szövetállományát, s így a sejtekből kiszabadul a "lé", s a zöldségek a saját nedvükben puhulhatnak meg. Amikor a lé elfő, teszek hozzá egy kis vizet, s ezt addig ismétlem, míg péppé fő az alap. Ha ez megvan, beleforgatom a csirkedarabokat, majd megszórom a pirospaprikával. Nem öntök rá egyelőre több vizet, hagyom, hogy a hús kiengedje a saját levét, s abban pörkölődjön. Az sem baj, ha picit lesül, s benne lesz az "anyja íze". Ez egy családi anekdota, egyszer megosztom, de most nem untatnám ezzel az olvasót. 

Amikor elfőtt a szaft, akkor öntök rá vizet, borssal, köménnyel ízlés szerint fűszerezem, készre főzöm. Én úgy szeretem, ha szaftja van, nem leve, tehát, ha sűrű a szósz, amiben a csirke ázakodik. Ha a hús már puha, leveszem a tűzről a lábast, belekeverem a tejfölt, visszateszem a lángra, egyet rottyan és kész is.

Nokedlivel gondoltam először, de a fáradtság győzött, így tésztát főztem hozzá. Milyet válasszanak hozzá? Szerintem ez ízlés dolga. Esetleg azt, ami a kamrában van ;)!

Megígértem, hát íme...

.... a végeredmény.

Csak kóstolni mertük, mert már elmúlt este 9. Múzs azt mondta, finom lett. Na, megkóstolom én is. Recept holnap! ;)

Jó éjszakát!

Csirkeszállítmány érkezik..

Vidéki lány vagyok, csak a konyhám "belvárosi". Mert itt élünk mi: Múzs, Macs és én. A székes fővárosban.

Főzni is vidéken tanultam. ismerem, szeretem, s hiányolom a vidéki ízeket, alapanyagokat. Amennyire tőlem telik igyekszem tudatosan vásárolni, friss, szezonális alapanyagokból főzni, lehetőleg tartósítószermentesen elkészíteni, eltenni mindent. Mert nálunk a lekvár, ketchup, erős Pista, sőt, még a vegeta is általunk készül.

Volt egy megbízható,s  negyedévente minket baromfihússal ellátó "kisgazdánk", azonban a forrás elapadt, s keresni kellett másikat. Bevallom, hónapokig nem ettünk csirkét, mert amit a hentesnél láttam, azon látszott, hogy nagyipari, bőrbe töltött zsírcsirke, azért pedig nem adok pénzt. Amit a "nagyokban" árulnak háztájiként, az meg olyasmi, csak azt a rengeteg sáfrányt, ne etették volna meg vele, hogy olyan piros legyen. Nem is csodálom ezek után, ha aranyárban mérik.

Nos, hosszas keresgélés, nyomozás, utánajárás, szörfözés után sikerült rálelnem egy "beszállítóra". Szó szerint az, mert vidékről érkezik a szárnyas (csirke, kacsa, liba tetszés szerint), már kiugrasztva a tollából, s megszabadítva belső értékeitől, azonban az "értékes" részek mellécsomagolva. Fel is hívtam a megadott számot, s ma megyünk Múzzsal a tetemekért.

Este - miután feldaraboltam, megtisztítottam, kiporcióztam az adagokat, rászánom magam, s csirkepaprikást készítek nokedlivel, s uborka salátával. Amint elkészült, közzé teszem a végeredményről képet is!

Már csak egy óra ebédig..

Vízre teszem a fazekam..

.. hadd ússzon a Belváros tengerében.

Miért indítom útnak? Mert rengeteg receptem van, amik kisebb-nagyon cetliken, vagy kis füzetben hevernek a fiókban, s arra gondoltam, elkészítem őket, s megosztom azokkal, akik elolvassák.

Még egy célom van ezzel. Kaptam Múzstól egy kis könyvecskét születésnapomra, ami arra hivatott, hogy az ember lányának receptjeit tárolja, rendszerezve. A fent említett cetlihalmaz -lustaságomat példázva - dől ki a  fiókból, s bár meglepő bravúrral szinte mindig azt az egyet húzom ki a kötegből, amire szükségem van (hiába, na, a zseni átlát a káoszon), mégis zavar a rendezetlenség.

Nincs koncepció, minden kedv kérdése lesz. Hol sütemény, hol ital, lekvár, bonbon, torta, egytálétel, vagy ezek keveréke lesz terítéken. Igyekszem a végeredményt fotóval alátámasztani. Előre bocsájtom, nem minden recept sajátom, de - ahol még emlékszem - fel fogom tüntetni a forrást, mielőtt a jogos tulajdonos -jó esetben - megkövezne, rossz esetben mehetek Justitia ítélőszéke elé.

Nos, horgonyt fel, mindenki helyezkedjen el kényelmesen! Irány a konyha! :)