Zöldségdömping

Hú, több, mint egy hete írtam ezt a bejegyzést, csak nem jutottam a végére. Sok minden történt, igyekszem bepótolni. Köszönöm azoknak, akik töretlenül olvasnak! Igyekszem nem visszaélni a bizalommal és gyakran jelentkezni.

Most, hogy végre friss, roppanós zöldségekbe botlik az ember a piacon, egyre inkább érzem, hogy zöldség KELL! Szegény Múzs jól tűri, bár néha ki-ki szalad a száján a "nemlehetneegykishúúúús?" kérdés is. Önöknek elárulom, lesz majd az is, de a hétvégén zsákmányolt zöldségeket nem hagyhatom veszni.

A gombából egy egyszerű, mezei gombaleves készült, míg a többi zöldségből egy nagy adag zöldséges rizs. Két napi menü. Hurrá. Leírom ma a levest, bár arról nem született kép, s mutatok néhány képet a zöldséges rizsről.

Egyszerű gombaleves

15-20 dkg gomba (én csiperkét és szárított vargányát használtam)

1 vöröshagyma

1 csokor petrezselyemzöld

1 sárgarépa

1 tk pirospaprika

1 csapott ek liszt

1 ek repceolaj

1 l víz

só

őrölt bors

A gombát megpucoltam (ez elmaradhat, ha friss a gomba, akkor elég csak megmosni), felszeleteltem, a répát felkarikáztam, a hagymát apró kockákra vágtam, s az olajon a répával együtt megdinszteltem, majd ráöntöttem a gombát, pirospaprikát, lisztet, alaposan elkevertem, felöntöttem vízzel, sóztam, borsoztam és fedő alatt megfőztem. Anyukám nem tesz bele répát, de én nem bírom kihagyni. Egy tojásból készített, víz nélküli nokedlit szaggattam bele levesbetétnek, kiskanállal. Az utolsó percben beledobtam a petrezselyemzöldet is, hogy sz íze friss maradjon.

Gyors és finom leves, bár én a korábban már posztolt citromos-tejszínes változatot jobban szeretem.

A zöldséges rizshez a zöldségeket két részletben pirítottam. Első körben a spárga, sárgarépa, szárított paradicsom került a wokba, majd a lágyabb, kevesebb főzést igénylők. Nem írok pontosan semmit. Főzzék meg rizst, majd mindenféle zöldséget pirítsanak  meg olívaolajon, amit szeretnek, vagy még inkább, amit találnak a hűtőben, spejzban, fagyasztóban. Só, bors elég, az egyéb fűszerezést pedig meg lehet oldani újhagymával, új fokhagyma szárával, fokhagymával, póréval, vöröshagymával, kiegészítve szójaszósszal, vagy kókusztejjel, tejszínnel, vagy bármivel. Én, személy szerint nem szeretem a "túlfűszeres" ételeket, de ne hallgassanak rám, hisz' ízlések és pofonok!

Az elkészült zöldségeket és rizst alaposan összekevertem.
Leves és második. A Hildus-féle szárított paradicsom hihetetlen gazdag íze feledtette Múzzsal is a hús hiányát, ez úton is hála nővéremnek.
Egy igazi húsmentes ebéd. Két napra. Egészségünkre!

Hal és fokhagyma - vasárnapi ebéd

Mint említettem, gazdagon megrakott kosárral érkeztem haza szombaton a piacról. A vasárnapi ebéd terve is ott volt a fejemben, így könnyű dolgom volt. Borsóleves maradt még, főételnek pedig halat gondoltam, mert már rég' volt, s mindezt rengeteg zöldséggel képzeltem el, valamint egy megunhatatlan, igazi tavaszi finomsággal: sült új fokhagymával.

Párolt tőkehalfilé sült fokhagymával és burgonyás zöldségkörettel

2 tőkehal szelet (más is lehet)
2 dkg vaj

2 db babérlevél

kevés friss petrezselyemzöld

só

bors

4 db burgonya

2 db hónapos retek

2 db zöld spárga

10 cm új fokhagyma szár

1 zöldhagyma

2 ek tejföl

1 ek joghurt

2 dkg vaj

0,5 dl víz

só

bors

2 fej új fokhagyma szár nélkül (ez utóbbiból kiváló fűszer lesz még a héten!)

Először is a fokhagymák szárát levágtam, eltávolítottam a gyökeret is, megmostam, majd alufóliába csomagolva egy tepsiben 200 fokra betettem sülni. Nem vettem le a külső héjat!

A burgonyát héjastól megfőztem. (Ezt időnyerés miatt úgy csinálom, hogy az alaposan megmosott burgonyákat egy fedeles jénai edénybe teszem, s tíz perc alatt megfőzöm 750 W-on a mikróban.) A retkeket nem túl apró cikkekre vágtam, a spárgát megpucoltam, majd egy centiméteres darabokra vágtam, kivéve a csúcsát, az egyben szép. A hagymaféléket (a zöldhagyma szárát is, ám!!) felkarikáztam. A burgonyát meghámoztam, majd nagyobb cikkekre vágtam. A wokban felhevítettem a vajat, s rádobtam a spárgát és a hónapos retket, mert ezeknek kell a legtöbb idő. Pici só is került rájuk, s a fél deci vizet is hozzáöntöttem, majd fedő alatt 10 percig pároltam. Hozzáöntöttem a  hagymákat, megpirítottam, majd az egészet összekevertem tejföllel és joghurttal. Átforgattam, -melegítettem az egészet, aztán beleborítottam a krumplit. Ízlés szerint só és frissen őrölt bors került még hozzá. Én szeretem, ha a zöldségek még roppannak.  Így az az illúzió is megmarad, hogy nem főztem ki belőle az összes hasznos tápanyagot. Lefedtem, s félretettem. Egy serpenyőben felolvasztottam a vajat, majd beletettem a babérlevelet, borsot, s a két halszeletet, amiket kissé megsóztam. Hagytam, hadd képződjön kis pirosas kéreg az alján, majd egyetlen mozdulattal megfordítottam a filéket, megszórtam friss petrezselyemmel, s mintegy 5 perc múlva el is készült a fogás. A köret még meleg, a hal elkészült, a fokhagymákat kikapkodtam a fóliából, s már lehetett is tálalni!

Nagyon finom volt, igazán gazdag ízeknek örülhettünk. Legnagyobb meglepetésemre Múzst a sült retek varázsolta el igazán. Még másnap is emlegette. Próbálják ki! Bizton állíthatom, nem fognak csalódni!

Mikor a kísértés győz..

A hétvégén rengeteg időm volt, mert Múzs nagyon dolgozott, ki sem lehetett robbantani a monitor mögül. Igyekeztem elfoglalni magam, s olyan dolgokat csinálni, amiben ő egyébként sem venne részt szívesen. Elmentem hát piacra. Elterveztem, hogy miket fogok főzni hétvégén és a hét elején, s azokhoz bevásároltam némi zöldséget, gyümölcsöt.

Tavasz van, s ez jól látszik a kofák kínálatán is: friss sárgarépa, petrezselyem, újburgonya, zöldhagyma, új fokhagyma - na ennek nem bírtam ellenállni - spárga és még sorolhatnám a tengernyi áruféleséget. Egyszer csak elkapott a kísértés. Ahogy álltam a sorban, a paprika és paradicsom láttán összefutott a számban a nyál, s közben lelki szemeim előtt megjelent egy kondér gőzölgő, friss lecsó. Nagyot nyeltem, s bár meglehetősen drága most a paprika és paradicsom, vettem pár darabot, s szombaton az volt az ebédünk.
Lecsót mindenki tud készíteni, nagyjából ugyanazt értjük alatta, s mégsem lehet két egyformát enni belőle. Aputól mindig kérünk, ha találkozunk, Hildus tojással csinálja, én meg úgy, ahogy eszembe jut: gombásan, tojásosan, natúran, virslivel, szafaládéval, kolbásszal, nagyjából bármivel, a rizses lecsó azonban kikerült a listáról. Az egyik nagy kedvencem a tejfölös változat, amit még egyetemistaként egy kedves, szabolcsi  évfolyamtársamtól tanultam, most azonban nem ez készült.

Lecsó, ahogy én készítem

8 db paprika

2 db paradicsom

1 db vöröshagyma

3 szelet apukám féle füstölt szalonna

1 kk pirospaprika

só

pici víz (ezt nem szoktam beletenni, de most muszáj volt)

3 db virsli

A szalonnát apró kockákra vágtam, megolvasztottam, s megpirítottam rajta a vöröshagymát. A paprikát vékonyan felkarikáztam, a paradicsomot kis kockákra vágtam, s mikor a hagyma megpirult, a lábasba öntöttem őket. Só, pirospaprika került bele, s mivel a burgonyaféléim nem eresztettek elegendő levet, körülbelül másfél dl vizet borítottam az edénybe.

Mikor a paprika és paradicsom megfőtt, beletettem a felkarikázott virslit is, egyet rottyan és kész is!

Az illatok kicsalogatták a konyhába a munkáját végző Múzst is, aki az ajtófélfának támaszkodva várta, hogy végre nekiláthasson egyik legkedvesebb, s most sokáig nélkülözött kedvencének.

Abrosz, tányér, villa, pohár, szalvéta, kenyér, éhes szájak, s azon kaptuk magunkat, hogy az üres tányér aljáról próbáljuk kitörölgetni a maradék szaftot. Így ért véget egy hirtelen jött kísértés.

A melegszendvics

Pénteken kentem Múzsnak egy szendvicset reggeli gyanánt. Ahogy baktattam utamon a munkahelyem felé, eszembe ötlött egy régi kép: átutaztuk az országot, s megálltunk - csóró egyetemistaként közel egy fillér nélkül - egy étteremnél, még dél előtt, mert nagyon éhesek voltunk. Mondtuk a kiérkező pincérnek, hogy nem szeretnénk sokáig maradni, nincs-e valami melegszendvics, vagy bármi, amit hirtelen meg lehet enni, s mégis meleg, mert mennénk tovább, s már így is hosszú utat tettünk meg. Én életembe ilyen jó fej étteremben nem voltam! A pincér cinkosan kacsintott, majd azt mondta, megkérdezi a konyhán, mit tehet az ügy érdekében. Csodák csodájára tíz perc múlva két óóóóóriási melegszendviccsel a kezében érkezett meg. A kenyeret két kilósból szelték, vastagon megkenték tejföllel, ujjnyi sonkaszelet és temérdek, pirosra sült sajt borította. Nem tudom az éhség, vagy más miatt volt-e, de egyrészt könnybe lábadt a szemünk a látványtól és az illattól, másrészt őszinte, kimondhatatlan hála öntötte el a szívünket, s nem győztük megköszönni a jótéteményt. Viszonylag gyorsan befaltuk a hihetetlenül jóízű fogást, majd rohantunk tovább, kézcsókunkat küldve a szakácsnak.

Nos, visszatérve a témához, a Múzsnak szánt reggeli kenését követően szöget ütött a fejemben ez a kép, vagyis az, milyen klassz lenne feleleveníteni az élményt, persze otthoni kertetek közt. Nap közben beszéltünk, mire, ő is mesélte, pont ez jutott eszébe. Hazafelé vettem párizsit, kenyeret, s mire az ember hazaért, épp csak be kellett tennem a sütőbe a tejföllel megkent, párizsis, sajtos kenyereket.

Párizsi sosincs itthon, kenyeret sem tudom, mikor ettünk utoljára, most azonban kitört rajtunk az őrület! Én két szeletet tudtam magaménak, Múzs végül kikönyörgött még egy kört, s ő felturbózva ette.

Házi ketchup és lilahagyma jelentette számára a plusz hozzávalókat. Én jobban szeretem érezni az ételek tiszta, egyszerű ízét.

Isteni volt. Megérte! Még most is összefut a számban a nyál, ha rágondolok! Önöknek is van hasonló élménye étellel kapcsolatban?

Csak röviden

Múzs a minap vacsora tájban éhségre panaszkodott. Ilyenkor természetesen jön a háziasszonytól megszokott kérdés, melyben nevezett érdeklődik, hogy a másik fél mégis miféle étket kíván. Erre - általában hímneműnek feltéve a kérdést - érkezik is a megfontolt válasz, miszerint fogalma sincs, a(z) - általában - nőnemű készítsen "valamit". Bedobtam a dzsókert: szalonna jó lesz? Nos, húsimádóm csillogó szemét látva elégedetten a konyha felé vettem az irányt. Csak egy kérdés merült fel: nyers, vagy sült formában kéri-e?! Mélyen elmerült a tudomány dzsungelében, gondoltam, nem fárasztom holmi halandó kérdésekkel. Tudtam ugyanis, hogy a hűtőben bevetésre készen pihen egy kis darab kövesztett (abált) szalonna, s egy nagyobb darab füstölt szalonna is. Mindkettő házi, azaz Szultán és Mara áldásos tevékenységének köszönhető. A végső döntésem tehát: mindkettő.

A fokhagymával vastagon tűzdelt, sóval, pirospaprikával, darált fokhagymával bedörzsölt főtt tokaszalonnát nyersen, míg a kolozsvárit bevagdosva, sütve tálaltam Múzsnak. Némi paprika és egy szál újhagyma került még a tányérra, a nehéz étkeket ellensúlyozandó. Kenyér híján zsemlével tálaltam.

A csillogó szempár még inkább ragyogott a gyors és egyszerű, ámbár erősen laktató, inkább reggeleinek szánható menü láttán, én pedig elégedetten néztem, ahogy éhes másik felem mohón, mégis különös gonddal, minden ízt külön kiélvezve falja be az elé tett lakomát.

Nos ennyi mára. Így röviden. Remélem, azért nem pártolnak el tőlem!

Mikor az időjárás megviccel...

Hatalmas lelkesedéssel, s a kosaramban szalonnával, hússal, burgonyával, s egyebekkel megrakodva indultunk útnak szombat kora reggel kiskertünkbe. A remek kánikulaidőre való tekintettel természetesen fürdőruhát is csomagoltam mindkettőnknek. Azt terveztük, míg Múzs kertészkedik, én rendbe rakom a vityillót, aztán este szalonnasütés, csillagnézés, tücsökciripelés hallgatása a hintáról. A tervet tett követte, azaz Múzs elkezdett fűnyírót szerelni, mert szinte azonnal kiderült, hogy a gép - az életkorára hivatkozva - nem adja könnyen magát, nehezen fűlik a pengéje a munkához. Kedves szomszédunk felajánlotta, kölcsönadja a sajátját, de mi bíztunk az öreg masina feltámadásában. Gyertya és egyéb alkatrészek megtisztogatása után egy határozott mozdulatot követően nem volt tovább kérdés, jöhetett a kölcsön fűkasza, fűnyíró, ugyanis Múzs kitépte a berántó zsinórt. Ezt követően mintegy 4-5 órás harc után sikerült is megszabadulnunk a derékig érő mezőnktől.

Én a takarítás végeztével kertészemnek egy amolyan vérbeli menzás ebédet készítettem: paprikás-virslis-rántottás zsemlét. Éhes volt, örült, megette.

Az egyéb kertészeti teendők elvégzése közben hatalmas szél támadt, mely egyértelművé tette számunkra, hogy a szabad ég alatt estére tervezett tűzrakás és szalonnasütés az elemek hatalma által megvétóztatott. Zuhanyozás, csomagolás, majd fogtuk a cókmókunk, s hazakormányoztuk táltos paripánkat.  A nagy sietség miatt fotó sem készült, s fűszernövényeket sem csomagoltam magamnak a kertből. Szomorú vagyok, de megyünk még.

A telekről megmaradt csirkehúst vasárnapra, s még néhány napra terveztem. Nem volt kedvem a hagyományos pörkölthöz, azonban a kezembe került a napokban említett török boltban vásárolt curry. Azt még nem tudtam, mi lesz belőle, de a kombináció adta magát: csirke+curry.

Zöldséges currys csirke rizzsel

fél csirke feldarabolva

2 db újhagyma

1 db sárgarépa

15-20 dkg zöld hüvelyű zöldbab

1,5 dl víz

1,5 dl tej

1,5 tk étkezési keményítő

2 kk currypor
só
1 ek olívaolaj


1 bögre rizs
2 bögre víz
1,5 tk só

Az olajon a csirkedarabokat kicsit megpirítottam, megsóztam, majd kevés vizet hozzátéve fedő alatt wokban pároltam. Az újhagymát, répát felkarikáztam, a zöldbabot nagyobb darabokra vágtam, majd a kissé már megpuhult húsra öntöttem, s együtt főztem tovább az egészet. Mikor a zöldségek is majdnem készek voltak, a keményítőt csomómentesre kevertem pici tejben, majd a tűzről lehúzott húsételre öntöttem, s hozzákevertem a maradék tejet is. Összeforraltam, s a zöldségek elkészültéig pároltam. Ilyenkor már érdemes figyelni, mert a tej leéghet, gyakran kell keverni.
Gőztől homályosan:

Míg a ragu elkészült, a rizst kétszer öt, majd egyszer négy perc alatt mikrohullámú sütőben megfőztem.
Múzs nagyon dicsérte, nekem is ízlett, s szerencsére sikerült három napra elosztanom, tehát, ráérek csak holnap főzni, úgyhogy ma jöhet az elmaradt takarítás!

Mindent bele tészta

Igazából az elnevezés Hildustól származik. Az alapötlet pedig: főzz ki tésztát és tegyél bele ezt-azt, amit a hűtőben/kamrában/bárhol találsz és ehetőnek minősítesz. Miután nem volt túl sok időm főzni, ezért fordultam ehhez az ételhez, kiegészítve egy tejfölös brokkoli levessel.

Mindent bele tészta

fél csomag spenótos tészta (sima is jó, ízre, formára pedig mindenki olyat válasszon, amit szeret)

1 brokkoli szára

1 sárarépa

1 fej vöröshagyma

4 gerezd fokhagyma

5 db szárított paradicsom

1 doboz paradicsomos tonhal (sima nem volt otthon)

fél ek olívaolaj

szójaszósz ízlés szerint

só

A tésztát kifőztem és szűrőkanálban a sorsára hagytam a bevetésig. A zöldségeket megpucoltam, a brokkoli szárat és a sárgarépát félkörökre vágtam, megsóztam, s az olívaolajon elkezdtem wokban pirítani, majd kis vizet hozzáadva fedő alatt pároltam, míg kissé megpuhultak, de még ropogósak voltak. Belekevertem a szárított paradicsomot, a csíkokra vágott fokhagymát, a halat, ráöntöttem a szójaszószt, picit összesütöttem, majd a tésztát is hozzáöntve az egészet megpirítottam.
Íme porciózva:

Bár nem szép látvány - nem is szoktam ilyen ronda képeket felrakni - a doboz-befőttesüveg kombináció, de nem bánjuk. Így házi ízeket viszünk Múzzsal hétköznap is a munkahelyre. Olcsóbb, s legalább tudjuk, mi van benne. Nem utolsó szempont.

Most pedig eleget teszek az ígéretemnek, miszerint bebizonyítom, ehető termények is élnek szüleim kertjében, s bizony igencsak bontogatják virágaikat előrejelezve azt, hogy lassan friss, roppanós zöldségek és gyümölcsök kerülhetnek a konyhába.

Birsalma

Zöldborsó

Ribizli

Szamóca

Holnap kis kertemben is körülnézhetek végre! Úgy tervezem, készül majd valami szabad tűzön sütős finomság, remélem jó idő lesz hozzá. Hmmmm.. az év első grillezése. Már alig várom!

Irány a kert!

Kincset érő borjú és látogatás

Nemrég levelet kaptam, melyben egy kihagyhatatlan ajánlat lapult, azaz, ha én is akarom, egészen friss borjúhús kerülhet az asztalunkra. Aki olvas engem, tudja, hogy mennyire fontosnak tartom egyrészt a háztáji termékek beszerzését, másrészt a hazai gazdák, termelők támogatását, így hát kapva kaptam az alkalmon, s kértem is némi ellátmányt. Az ígéret úgy szólt, hogy hétvégére érkezik az áru. Péntek délután a hűtőtáskámban egy takarosan becsomagolt adaggal vígan felszerelkezve siettem haza, hogy mielőbb szemügyre vehessem a húst. Kibontva a szürke szatyrot hihetetlen meglepetés ért: gondosan porciózott, tömegre és alkatrészre vonatkozó címkével ellátott tasakokra bukkantam! 

Ezúton is még egyszer köszönöm a gondos kezek csodás közreműködését! 

Dolgom végeztével - mondom ezt nagyképűen, hiszen dolgom imigyen már nem volt - a hűtőbe tettem a rám eső csodaszép, halvány rózsaszín borjúdarabokat, a többit pedig elszállítottam Franconak, hogy ők is részesülhessenek a nem mindennapi kincsben.

Régóta szerettem volna már elkészíteni belőle valamit. A fotó nem most készült,  de az étel emléke még élesen él bennem. Kértem egyebek közt oldalast is. Első nekifutásra vasárnapi ebéd készült belőle. Először megfőztem a húsból a húslevest, majd elkészítettem a sült oldalast.

Borjúból sült oldalas fejes salátával

6 db nagyobb burgonya

1 fej fokhagyma

só

őrölt bors

1 dl száraz fehérbor

1,5 dl húsleves

A krumplit megpucoltam, felkarikáztam, sóztam, borsoztam. A húslevesből kihalásztam az oldalast, s a megpucolt, csíkokra vágott fokhagymákat a hús rostjai közé csúsztattam, majd a burgonyára helyeztem az így előkészített darabokat. Ráöntöttem a bort, s rámertem a friss húslevesből is megfelelő mennyiséget. Nem kell, hogy a köretet ellepje a lé, mert lefedve sütöm kis ideig, s úgy remekül megpuhul. Persze, érdemes főzni való burgonyát használni. Picit megsóztam a húst is - ha lett volna kakukkfű ágam, az is került volna rá -, majd alufóliával lefedtem, s készre sütöttem. Az utolsó tíz percben levettem a fóliát, hogy megpiruljon picit a hús.

A szüleim által hozott fejes salátához készítettem ecetes felöntőlét, s így lett kerek a vasárnapi ebédünk.

Voltunk azóta Móváron is. A kert gyönyörű, minden tele illattal, friss zölddel, s a világ legcserfesebb, legpletykásabb, legveszekedősebb fecske-szomszédasszonyaival. Kár, hogy utóbbiak nem hagyták magukat képileg megörökíteni.

Hej menta, menta! Már készítem a csatos üvegeket Hildusnak, hátha szörppel töltve kapom majd vissza. Remélem, érti a célzást. ;)

Ma virágokat mutattam, holnap pedig bebizonyítom, hogy ehető dolgok is nőnek abban a kertben!

Beszámoló - harmadik rész

Aki még kitartó és velem jönne ma is a virtuális utazáson, az fogja a napernyőjét, s már indulunk is!

Ahogy tegnap említettem, reggel hétkor keltünk. Meg kell, hogy mondjam, elég nehezen tudtunk kikecmeregni az álmok birodalmából.
Az étteremben meglehetősen kevesen foglaltak még helyet, csupán néhány idősebb pár majszolta a reggelijét. Mi is hozzáláttunk, majd egy kellemes kávé után visszamentünk a szobába, túracipőt húztunk, előkerültek a nordic botok, a térkép, két liter frissen csapolt csapvíz, s élményekre éhesen indultunk neki a távnak. Úgy terveztük, felmegyünk Misina tetőre, a TV toronyba, de nem turistajelzésen, mert azok nagy része a városból indult. A szálloda melletti kis utcában indultunk el torony iránt. Gazdag, csodaszép házak, villák közt vezetett az utunk. Bár aszfalton mentünk, szükség volt a botokra (a magas vérnyomásos és az asztmás kirándul, hehe), hogy megkönnyítse, s mégis intenzívebbé tegye haladásunkat. Szűk, meredek, kanyargós utcákon meneteltünk, s meg-megálltunk gyönyörködni a kilátásban. Egyes helyeken olybá tűnt a magas pára, s a szálló por miatt, mintha a távolban a tenger kékjét látnánk.

A lilaakác, hárs, s egyéb fűk-fák-virágok illata betöltötte a levegőt. Beszéltük is, milyen jó lenne valahogy ezt az illat-orgiát megörökíteni. A mediterrán hatás sok helyen tükröződött. Volt, ahol az építészetben, a házak kialakításában, máshol a kertek stílusában, a növényválasztásban.

Toronyiránt haladtunk, az út mégis a Tubes felé kanyarodott. Térkép elő, férj fejvakargatva tájékozódik, irányváltás, majd egy erős jobbos után elértük az erdei tornapályát, ahonnan már viszonylag egyszerűnek tűnt célunk elérése. Egy-két gyakorlatot - nagy kacajok közepette - mi is megcsináltunk a javasolt tornák közül, majd elindultunk felfelé a meredek emelkedőn ott, ahol a fák takarásából időnként elbújni láttuk a TV tornyot. Furcsának találtam, hogy ez az erdő mennyire ritka. Inkább ligeterdőnek tűnik, a fái sem látszottak idősnek. A kemény emelkedőt később a kényelmesebb, szerpentines túraútra cseréltük, s azon értük fel a Misinára.
Bevallom, mielőtt elindultunk, nem voltam biztos benne, hogy fel fogok menni a toronyba, hála a tériszonyomnak, de évekkel ezelőtt megfogadtam, leküzdöm, s ehhez bizony vállalnom kell ezt a megmérettetést is. Így is lett. Jegyet vettünk, s lifttel felmentünk a kilátóba. Hihetetlen süvítő, tomboló szélvihar volt, egy erősebb lökés nekitántorított Múzsnak, de azért lelkesen körbefotóztam a látképet. A tériszonyom? Nos, azt hiszem, azt is elfújta a szél.

Dél volt, mire letudtuk ezt a programot, elindultunk hát lefelé. Most nem a szerpentint, hanem a meredek lejtőt választottuk, ami jó döntésnek bizonyult, mert közel 10 perc alatt leértünk a Mandulás kempinghez. Utána ismét kezünkbe került a térkép, s most a városnak vettük az irányt. Ott voltunk fent:

Fél kettő körül érkeztünk vissza a szállásra. Zuhany, egy hideg sör (jajj, de jól esett), pihenés, majd háromkor a wellness részleg felé vettük az irányt, ahol még előre leegyeztettük a frissítő masszázst, amit a csomag tartalmazott. A délután további részében sétáltunk egyet a környéken, majd megvacsoráztunk. A napot egy kellemes esti, belvárosi séta, s egy a főtéren elnyalt fagyi koronázta.
Az utolsó napon a csomagolás, reggeli, kijelentkezés után piros táltosunkba fészkeltük magunkat, s megközelítettük három napos túránk utolsó két állomását Orfűt és Abaligetet.
Az út szerpentinen vezetett, én helyenként sikítottam, amin Múzs jól szórakozott. Hiába, rosszul viselem az anyósüléstől jobbra eső szakadékot, mikor az úttest maga is arra felé lejt. Mikor éppen nyitva volt a szemem, csodás tájat véltem felfedezni. Igyekeztem néhány képet is készíteni róla - menet közben.

A friss, zöld illat körbelengte az autót, még a nyárfa vattaszerű virágai is ritkábbak voltak erre felé. Az Orfűi tavat körbe sétáltuk, megcsodáltuk a Malom múzeumot is, kívülről. Jól esett a fák árnyékába menekülni a kora délutáni hőség elől.

A Pécsi tó mellett csak elhaladtunk, mert rekkenő hőség volt, árnyékot pedig sehol sem leltünk a tó partján. Haladtunkban néztük a botjukat békésen figyelő horgászokat, s figyeltük hogyan kap bele a szél a szörfösök vitorlájába.
Néhány kanyar után a szemünk elé tárult Abaliget látképe:

Nem voltunk benne biztosak, hogy meg akarjuk-e nézni a Cseppkő barlangot, vagy a Denevér múzeumot, azonban, ahogy a parkolóba értünk, mondták, minden nyitva van, érdemes, így megbeszéltük, hogy barlang jöhet, a denevéreket kihagyjuk. Alig tíz perc várakozás után indult is egy csoport a barlangi túrára. Egy rendkívül jó humorú, gyakorlott vezetőt kaptunk, aki elmondta, hogy a Mecsek leghosszabb összefüggő cseppkőbarlangja előtt álltunk, ami mintegy három kilométer, ennek kicsit több mint a felét tárták fel eddig, s közel ötszáz méteres terület látogatható, mintegy 45-50 perces túra keretében.

Hihetetlen szalma-és legyező cseppkőképződményeket láttunk. Volt Mikulás, manócsalád, lebegő kő, óriások könyvtára, s nem utolsó sorban tíz Celsius fok, ami felettébb kellemes volt a nagy meleg után.
Egy utolsó jégkrém, majd kissé szomorúan, de boldogan, s élményekkel gazdagodva indultunk haza, a kvázi Belvárosba.
Itt a vége, fuss el véle! Holnap Móvár, palántázás, de ha időm engedi, jelentkezem. Köszönöm a türelmet annak, aki velem tartott! Szép hétvégét, kedves Olvasóm!

Beszámoló - második rész

Folytatom a tegnap elkezdett prózai beszámolómat. Az esküvő fáradalmait kipihentük, majd egy hét múlva indultunk a még februárban lefoglalt utunkra, Pécsre, ahol én még sosem jártam. Nagyon vártuk már, ránk is fért. Kellett, hogy egy kicsit kiszakadjunk az otthoni létből, idegenben töltődjünk egy rövid ideig.

Úgy szerveztük meg az utat, hogy az amúgy is hosszú hétvégét még hosszabbá tegyük, azaz pénteken indultunk, s így öt teljes napunk volt a kikapcsolódásra, bár maga a távollét mindössze három napig tartott.

Sajnos az a fajta vagyok, aki utazás előtt - annak ellenére, hogy listát ír a becsomagolandókról - kapkod, ideges, menne már, elkésünk, stb. Biztosan az olvasó is találkozott már hozzám hasonló emberrel. Nos, nem irigylem a környezetem ezért, főleg szegény Múzsnak nem egyszerű, de szerencsére jól bírja! Épp ezért magamat is megleptem, mennyire ráérősen, nyugodtan készülődtünk, s indultunk utunkra az előre becsomagolt "mózsi" (szendvicse, alma, víz), squash ütő, nordic walking botok, s az elengedhetetlenül túlméretezett bőrönd társaságában. Macs felügyeletét a hétvégi kiállításra érkező szüleim vállalták, tehát teljes nyugalomban hagyhattuk el a terepet.

Autópályán mentünk. Nekem mindössze annyi volt a dolgom, hogy nézzem a tájat, a már mindenhol aranyszínben tündöklő repce-mezőket, s szóval tartsam Múzst. Összegezve: élvezzem az utazást.

Egy órával előbb érkeztünk, mint ahogy a szobát elfoglalhattuk volna, így tettünk egy sétát az egyetem környékén. A szállónk fent volt a hegyen, Makáron, ahonnan a kilátás gyönyörű volt még a hirtelen érkezett meleg okozta párafelhőn keresztül is. Annyit azonban megállapítottunk, hogy Pécsett valamilyen okból irtóznak a zebráktól. Olyan helyeken sincs, ahol nagy szükség lenne rá. Gondolok például a kórház- és az egyetem egyes épületeinek elérésére. 

Sétánk során felfedeztük, hogy épp a Botanikus kert tőszomszédságában vagyunk, így kaptunk az alkalmon, s egy gyors körutat tettünk a kertben. Miután van némi közöm a növényekhez, egyikről-másikról meséltem is Múzsnak, mint pl. a tiszafa, ezüsthárs, vérbükk, aztán közösen megvitattuk az erdők földrajzi szintezettségét, s a flórák eloszlását, majd visszasétáltunk a szállodába, s elfoglaltuk a szobánkat. Egy kellemes, apartmanra hajazó szobát kaptunk.

A csomagban volt fél óra squash, s 30 perc masszázs mindkettőnknek, így igyekeztünk úgy beosztani az a időnket, hogy minden beleférjen. Már előre elterveztük, miket szeretnénk megnézni, hova fogunk kirándulni a három nap alatt. Úgy döntöttünk, hogy az érkezés napján lemegyünk a városba, megnézzük a belvárosi részt, s ellátogatunk a Zsolnay múzeumba is, majd este egy fél órás fallabda, vacsora, pihenés. Így is lett!

Széchenyi tér

Zsolnay múzeum

Vasarely múzeum

Mintegy négy és fél órás, gyalogos városnéző körút után, a melegtől némileg kitikkadva értünk vissza a szállásra. A squasht egyikünk sem kívánta igazán, de azért mentünk lelkesen. Egy jóleső zuhany után farkaséhesen érkeztünk meg étterembe, ahol ízletes és bőséges vacsorában volt részünk. Korán nyugovóra tértünk, mert másnap reggel hét órára terveztük az ébredést, hogy ne kelljen a legnagyobb melegben megtennünk a túrát.

Úgy terveztem, a beszámolót két részletben osztom meg Önökkel, de annyi az élmény, hogy a többire majd holnap kerítek sort. Remélem, nem bánják!

Beszámoló - első rész

Ígértem beszámolót a két hetes kimaradás miatt, amit igyekszem most megejteni - mint a címből is kiderül - két részletben. Inkább naplóbejegyzésnek szánom, mint gasztro-emlékezésnek. Így tessék hozzáállni, vagy hozzá nem állni.

Április közepén esküvőre voltunk hivatalosak. Az eseményre Gyönkön került sor, amire igyekeztünk kicsit rákészülni magunk is, ugyanis Múzs volt az egyik násznagy. Nem tetszelgett még ilyen szerepben, ezért kicsit izgult, mi lesz, ha nem fog tudni helyt állni. Én nem aggódtam. Talpraesett, ügyes, ember ő, biztos voltam benne, hogy mindent rendben fog csinálni. Átbeszéltük a lehetőségeket, szokásokat, s kíváncsian vártuk az éles helyzetet.
Már az odaút igazán kellemesen telt. Szombaton délután kettőkor kezdődtek a hivatalos programok, mi azonban szerettünk volna korán érkezni, ha esetleg még szükség volna dolgos, segítő kezekre, akkor időben be tudjunk avatkozni. Egy kedves fiatal házaspárt is vittünk magunkkal, akik a nagy nap képi megörökítéséért voltak felelősek. Sokat beszélgettünk, eszmét cseréltünk, ismerkedtünk, hiszen előtte még nem volt alkalmunk találkozni. Új embereket megismerni, meghallgatni a véleményüket, nézeteiket, szemléletmódjukat erről-arról, talán legjobban így jellemezhető: tapasztalat-gazdag.
Az autópálya helyett a 6-os főút emelkedőit és lankáit céloztuk be, s nem csalódtunk. Virágzó repce (vagy mustár?) mezők, zöldellő árpa és búzatáblák, vetésre előkészített, a barna minden árnyalatában játszó szántók között vezetett az utunk. Még délelőtt leértünk, picit segédkeztünk, majd ebéd, öltözés, s indult a legény/majd leánykikérés. Zsuval sűrűn mondogattuk a szertartások közben, hogy "smink-smink" ezzel is ösztönözve magunkat, hogy kibuggyanásra kész könnyeinket benntartsuk.

A fotón a menyasszony jelenik meg, ámbár nem személyében. A medvehagymától tessék eltekinteni!

Jó hangulat, fátyolos tekintetek, a vendégsereg körében körbe járó pincehideg borosüvegek, baráti csipkelődés, lelkesen fotózó násznép, repülő rizs-zápor, kacaj, taps, utcán, ablakban, lovaskocsin ülő emberek kíváncsi tekintete és csodás élőzene kísérte végig a programokat a város utcáin. Az ifjú feleség ragyogott, fess újdonsült férje büszkén vezette őt a karján a templomból a lakodalom helyszínére.
Az ételek ízletesek voltak, az ital kifogyhatatlannak bizonyult, az édes és sós sütemények garmadája borította az asztalokat. A lakodalomban minden játék fellelhető volt az igazán gyakorlott vőfélynek köszönhetően. Hitvesi csókért csörrentek az evőeszközök az üvegpoharak oldalán, csak úgy zengett a terem. Fergeteges mulatság volt, azt hiszem, bátran mondhatom bárki nevében, hogy mindenki remekül érezte magát. Mi hajnal négyig bírtuk, az ifjú pár viszont csak reggel, úgy hét óra tájban, zenés kísérettel tért haza a szülői házba, hogy néhány órát aludjék, mielőtt elbúcsúztatja maradt vendégeit.
Mint említettem, nem ismertük Tolna megyét, de élményekkel gazdagon tértünk haza, s Múzzsal megegyeztünk, visszatérünk még.

Éljen az ifjú pár!