Telik a kamrapolc

Meglehetősen dolgos hétvégén vagyunk túl. Savanyúság és ketchup készült télire. Még nem sikerült kipihenni magam azóta sem.

Szombaton megkértem Múzst, kísérjen el a piacra, hogy ne kelljen cipelnem. Rá való tekintettel igyekeztem minél gyorsabban végezni. Egy helyen megvettünk szinte mindent, s négykerekű táltos paripánkat mintegy 20 kilogramm zöldséggel megrakodva indultunk haza. A vásáron beszerzett földi jókon túl Hilduséktól is kaptunk egy kosár paradicsomot, ami szintén befőzésre várt.

Első körben a ketchupot tettem el. 7 kg paradicsomot mostam, vágtam, helyeztem a szép, új lábasomba, s tettem fel főni. Szüleimtől kaptunk egy passzírozót, de használat közben kiderült, nem vagyok passzírozó-kompatibilis. Egyszerűen nem bírtam a húst kipréselni a mag és héj közül, csak a lé folyt le, s sajnáltam volna  a pépes terméket kidobni. Ilyenkor előjön a sufni-tunning és a józan paraszti ész, előkerült egy újabb fazék, majd a nagy, zománcos szűrőkanál és azon passzíroztam le - immáron számomra tökéletes minőségben - a forró, leves paradicsomokat. A receptet Fűszeres Esztertől vettem, évek óta használom. Itt olvashatják.

Természetesen 7 kg-ra átszámoltam a fűszerek és egyéb hozzávalók mennyiségét. Eszter azt írja, hogy a paradicsommal együtt főzzük a hagymát, fokhagymát, zellert, s úgy passzírozzuk át. Én nem így csináltam, a paradicsom lényegének kinyerése után visszatettem a fazekat a tűzre, akkor kerültek bele a pépesített hagymafélék és a zeller. Így főztem meg őket. Ez - szerintem - azért is jobb megoldás, mert még több vizet veszít a lé és sűrűbb lesz a ketchup. Összesen 5,5 üveg lett belőle. 

Készült még káposztával töltött csípős almapaprika és csalamádé. A receptjüket nem írom, mert ezer változat van. Mindenki máshogy szereti, ki édesen, ki nagyon savanyún. Egyet azért elárulok: nem használok tartósítószert, ellenben fehérborecet adja a felöntőlé ecet-tartalmának nagy részét. 

Sajnos, rossz holdállásban álltam neki az eltevésnek, s meglehetősen meleg volt a kamrámban, így az almapaprika beopálosodott, de amint észrevettem, kinyitottam a kamra ajtaját, s jelentem, a helyzet nem romlott tovább, sőt javult, minden rendben van. 

Vár még ránk egy édesebb répa-káposzta saláta eltevése és még ugyanennyi ketchupot szeretnék befőzni.

Önök hogy állnak? Telik már a kamrapolc?

Ringlós-szilvás kevert sütemény vaj nélkül

A tegnap említett családi ebédre a barackos pite mellett vittem egy ringlós-szilvás süteményt is. Általában igyekszem úgy sütni/főzni, hogy mindenki megtalálja a fogára valót. Ez a sütemény is azért készült, hogy sógorom kedvében járjak, aki semmiféle tejterméket nem eszik meg. Fontos volt, tehát, hogy a tésztában vaj, vagy margarin helyett olaj legyen. Az alábbi receptet azért is szeretem, mert kevés tojás kell bele, tehát nem drága, mégis kiadós.

Múzs szülei rengeteg ringlót küldtek nekünk, aminek eddigre a nagy részét már megettük, én pedig még ezen szállítmány érkezése előtt vettem a piacon néhány kiló szilvát. Mindegyik erősen megérett a felhasználásra, így adta magát, hogy a sütemény tetejére ők kerüljenek.

Joggal kérdezhetné az olvasó, hogy miért csak gyümölcsös édességeket vittem. A válasz egyszerű: negyven fok volt árnyékban, krémes, olvadós, hűtést igénylő tészták szóba sem jöhettek, s ott volt a halom gyümölcs, amit ideje volt felhasználni. Ennél prózaibb válaszom pedig: mert ennek van idénye, s úgy tapasztaltam, remekül megállták a helyüket! Viszont most már jöjjön a recept.

Ringlós-szilvás kevert sütemény

20 dkg cukor

1 dl víz

1 dl olaj

3 tojás

1 cs. sütőpor

25 dkg liszt

5 db ringló

5 db szilva

1-2 tk őrölt fahéj

Mindent egy tálba öntöttem, s alaposan kikevertem. Kivajazott-lisztezett (ezt nem veszi észre az érintett) tepsibe öntöttem, ráhalmoztam a kis kockákra vágott gyümölcsöket, majd meghintettem fahéjjal. (Főleg a ringlónál, illetve a nagyobb nedvességtartalmú gyümölcsöknél fontos, hogy vagy vékony szeletekre vágjuk, vagy apróbb darabokra, mert ellenkező esetben eláztatják a tésztát) Előmelegített sütőben 160 fokon 50 perc alatt készre sütöttem.

Amikor kihűlt, megszórhatjuk még fahéjas porcukorral, de én meglehetősen édesnek ítéltem mind a szilvát, mind a ringlót, ezért nem tettem.

Azt hiszem, jól sikerült, mert sógorom falta, aminek köszönhetően Hildus gyorsan el is kérte a receptjét. 

Érik a szilva! Próbálják ki!

Desszert családi ebédre Polcz Alaine nyomdokán

Néhány hete szüleink jöttek, s összeszerveztek mindannyiunkat Hildusékhoz egy nagy családi ebédre. Apa főzött, vagyis ő hozta az alapanyagokat és segédkezett, azonban tulajdonképpen mindenki kivette részét a munkából. Volt húsleves, rántott hal, rántott gomba, krumplisaláta, sült kacsacomb, párolt lila káposzta, rosejbni, én pedig gondoltam, viszek desszertet a bőséges és feledhetetlenül ízletes lakomához.

Kétféle gyümölcsös édesség készült. Egy barackos pite és egy ringlós-szilvás kevert tészta. Ma a barackos süteményt osztom meg az olvasóval.

Hildusnak köszönhetően nagy rajongója vagyok Polcz Alaine szakácskönyvének. Olyannyira, hogy előszeretettel ajándékozom kezdő háziasszony ismerőseimnek. Nincs benne semmi elérhetetlen alapanyag, kitér a maradékok felhasználására is és fantasztikus történetekkel gazdagítja a könyv egészét. A karácsonyi készülődés részt minden évben hangosan felolvasom Múzsnak is.

Ebben a könyvben - hopp, még nem árultam el a címét, íme: Főzzünk örömmel - van egy nagyon egyszerű, abszolút macera-mentes süteményrecept, ami biztosan mindenkinek sikerül, már elsőre is. Nem írom a pontos címet és az oldalszámot sem. Ha könyvesboltban jár az olvasó, pillantson bele, megéri!

Villámgyors sütemény

35 dkg liszt

20 dkg margarin

10 dkg cukor

1 tojás

1 kis tejföl

1 sütőpor

1 citrom héja és leve (én most a héjat nem tettem bele, mert sógorom nem szereti)

fahéj, ha gondoljuk

ha nem állna össze, egy icipici tej

lekvár (lehet ez a kizárólagos töltelék, s berácsozhatjuk a tésztát, de halmozhatunk rá gyümölcsöt, ahogy én tettem)

Mindent egy tálba öntöttem, összegyúrtam, s egy kerek 29 cm-es formát vettem elő. A tészta kétharmadát belenyomkodtam a formába úgy, hogy pereme legyen. A kimaradót rácsnak gondoltam, de végül nem tettem rá, egy kisebb formában újabb sütiként végezte. A tésztát megkentem vékonyan lekvárral és szép sorban felrakosgattam rá az őszibarack szeleteket. 180 fokos sütőben 40-45 perc alatt készre sütöttem. Mikor kihűlt, fahéjas porcukorral szórtam meg.

Mutatós, igazi nyári csemege. Ízlett a családnak.

Ismét egy gyors vacsora

Szeretem azokat az ételeket, amik percek alatt összeüthetők, s melyeket kedvemre variálhatok. A sokféleség illúziója a megunhatatlanság és változatosság varázsát kelti bennem. Jöjjön most is egy ilyen étel. Gyors, laktató és finom. Ezernyi variációt el tudok képzelni a töltelék milyenségét tekintve. Kerülhetne bele hagyma, fokhagyma, sonka, vagy szalonna, pritaminpaprika, szárított paradicsom, de akár tonhal is. Nem csigázom tovább az olvasót. Vágjunk bele.

A nyári hőség egyik napján Múzs meggyötörten, nyűgösen, fáradtan érkezett haza a munkából. Láttam rajta, abban az állapotban van, mikor nyugalom és némi kényeztetés kell neki. Gondoltam, haladjunk sorjában, első legyen a nyugalom. Míg vett egy hűsítő-frissítő zuhanyt, addig én gyorsan összeütöttem neki néhány töltött burgonyát paradicsomos kefires öntettel.

Töltött krumpli

2-3 db burgonya (a mennyiség a fogyasztó igényétől függ)

1 dkg vaj

petrezselyemzöld

2-3 dkg reszelt sajt (lehet füstölt is, nekem trappista volt otthon)

csipet só

csipet őrölt kömény

csipet őrölt bors

1 dl kefir 

2 koktélparadicsom

A paradicsomot apróra vágtam, s egy kis tálban összekevertem a kefirrel, majd betettem a hűtőbe. A krumplikat alapos mosás után - ám hámozás nélkül - fedeles jénai tálba tettem, s 8 perc alatt 750 Watton megfőztem. Félbe vágtam őket, majd kikapartam a húsukat, amit egy tálba tettem és összekevertem a fűszerekkel, vajjal, apróra vágott petrezselyemmel, a sajt harmadával, majd visszatöltöttem a masszát a héjakba. Sütőlemezre sorakoztattam őket, s a maradék reszelt sajtot elosztottam az egyes darabok közt. A sütőt grill fokozatra állítottam és pirulásig sütöttem.

Zuhanyból immáron frissen, s jobb kedvvel kilépő Múzs nagy örömmel vette az illatozó vacsorát, amihez bónuszként járt egy pohár ital is. Az evés végeztével elégedetten, s mosollyal az arcán dőlt hátra a kanapén. Az elgyötörtség elpárolgott, helyét a nyugalom vette át.

S még mondja valaki, hogy a férfiakhoz nem a hasukon át vezet az út ;). Még ha csak részben is.

Próbálják ki!

Újra itt..

Sok-sok idő telt el, mióta letettem - persze csak időlegesen - a Bkonyha fonalát. Néha azért főztem, azonban fotók nem készültek. A sorozatos rosszullétek, majd közel egy hónap szigorú fekvés - mindez jó cél érdekében ;) - lényegesen visszavetette a konyhához fűződő kedvemet, de jelentem, a helyzet normalizálódni látszik, s újult erővel ugrom fejest az általam művelt szerény gasztronómia élvezeteibe.

A nyár szép volt, izgalmakkal, félelemmel, élményekkel, színekkel, ízekkel, családi ebédekkel, barátokkal teli. Mindössze egy hét jutott nekünk Múzzsal, amit kettesben eltölthettünk kis vackunkban a Velencei-tó partján. Remek volt, s épp az egyik őrjítő meleghullámot sikerült ott átvészelnünk. Igazi nyaralás volt úszással, lángossal, koncertekkel, hintaágyon alvással, rövid sétákkal, s egy általunk főzött pincepörkölttel - kép nincs, pedig három napig ettük, így marad az íz emléke és a kérés: higgyék el, isteni volt! :) A képen velencei kedvenc lakónk látható a zsályaerdőben.

A nagy melegben igyekeztem gyorsan elkészíthető, friss zöldségekből álló menüket készíteni, hogy legalább az emésztés ne legyen megerőltető. 

Az egyik legegyszerűbb nyári vacsora mindenképpen a szendvics. Most sokan kuncognak ezen, de valljuk be őszintén, melyikünk áll szívesen negyven(!) fokban a konyhában?!

Egy kellemes, halas szendvics nálunk bármikor szóba jöhet. Ha a lustaság győz, nem grillezett halat használok, hanem halkonzervet. Nagyon kevés tartósított dolog van a konyhámban, azonban a konzerv halnak nem tudok ellenállni.  Mindig van otthon szardínia és tonhal, s most kivételesen többféle hering is pihen sorsára várva a kamrapolcon. Ezeket két helyről szoktam beszerezni - figyelem, reklám következik, akit nem érdekel, gyorsan olvasson tovább - cba és aldi. 

A most sorra kerülő finomságot Hildus nevezte el - ha nem így van, majd kijavít - terítéken a halacskás szendvics. Ő vaj nélkül készíti, mi vajjal szeretjük. Íme:

Halacskás szendvics (4 főre)

2 olajos szardínia konzerv

5 dkg vaj (nem RAMA, nem margarin, vaj!!)

2 gerezd fokhagyma

fél citrom leve

csipet só

2 főtt tojás

néhány koktélparadicsom

petrezselyemzöld

1 bagett

A konzervekről leöntöm az olajat, majd a halakat egy tálba öntöm, s alaposan összetöröm villával. Hozzáadom a vajat, citromlét, sót, az összetört fokhagymát, majd alaposan elkeverem. A bagettet felkarikázom, vagy megpirítom, vagy nem, s a masszát a szeletek tetejére halmozom. Díszítem felkarikázott tojással, paradicsommal, petrezselyemzölddel. A képen látható szendvicseknél a paradicsomot félbe vágtam, s összekevertem az apróra vágott petrezselyemmel. Az azonban fontos, hogy a paradicsomot ne készítsük el sokkal korábban, mert levet ereszt, s eláztatja kenyereket.

A fenti étel bármilyen halból elkészíthető, de a konzerv változatok közül nekem a szardínia vált be leginkább. A tonhalat inkább friss salátával, paradicsommal, olívabogyóval, olívaolajjal, borssal, kevés citromlével szoktam összekeverni, s háromszögre vágott pirított kenyérrel, s egy pohár pohár könnyű, száraz fehér borral tálalom.  Bármelyiket ajánlom kipróbálni, ha szeretik a halat, nem fognak csalódni.

Már nagyon hiányzott: sóska

Nemrég - hosszú idő után - szüleimnél voltunk hétvégén. A szombati sűrű esőzés után napsütéses vasárnapra ébredtünk. A kert ontotta magából a friss zöldségeket. Kaptunk zöldbabot, anyukámmal szedtünk sóskát, spenótot, paprikát, paradicsomot és - még - bébi céklát.

Kérdeztem anyut, miért hiányzik nekem annyira a sóska. Olyan, mintha már nagyon régen nem készült volna. Aztán bizony kiderült, hogy tavaly nem volt a kertben. Nem sikerült az újbóli telepítés, de szerencsére idén már ott zöldell a meggyfa tövében. Summázva tehát, több, mint egy éve nem ettem sóska főzeléket. Pedig  ezt a levélzöldséget nagyon szeretem. Nyersen, főzve egyaránt. Javaslom, ha valakit sosem sikerült még rábeszélni a fogyasztására, ültessék ki a kertbe a sóska sor mellé, s hagyják "legelni". Ahogy mi is tettük gyerekkorunkban. Nincs is jobb egy forró nyári napon, mint a kellemesen savanyú, szomjoltó, zsenge sóskalevél. 

Hazajöttünk, s a sok finomság mellett természetesen a sóska is elkészült. Egyszerű, finom, laktató, imádom!

Sóska főzelék

egy nagy halom sóska

só

4-5 ek cukor

1 kis tejföl

1 csapott ek liszt

kevés víz

A sóskát alaposan megmossuk, majd a levélnyeleket fogva a sóska főerét kihúzzuk a levéllemezből. (Elnézést a tudományos fogalmazásért, ez - bár már nem ebben élek - szakmai ártalom.) Ez persze sokáig tart, meg minden egyes levelet egyesével kézbe kell vennünk, de megéri!

Az elkészült zöld halmot egy lábasba tesszük, s kevés sóval megfonnyasszuk. Én egy deciliternyi vizet is öntöttem hozzá. A tejfölt a liszttel simára keverem, majd a lábost a tűzről levéve hozzákeverem a tejfölös keveréket. Hozzáteszem a cukrot is, s folyamatosan kevergetve felforralom. Kóstoló próba következik, jöhet a só és cukor utánpótlás, ha szükséges. Főtt krumplival és tükörtojással tálaljuk. Aki igazán finomat szeretne készíteni, víz helyett marhahúslevessel önti fel. Ez utóbbit Hildus leste el a barátnőjétől, aki igazi sóskaszósz-nagyágyú. Szóval ez titok! Psssszt.

Elkészíteni roppant egyszerű, ha már megpucoltuk. Nem csak főzelék, saláta is készülhet belőle. 

A kollégáim fintorogva kérdezték mi az, én pedig jóízűen, velük mit sem törődve bekanalaztam az egészet.

Borsos tokány, ahogy anyukám csinálja

Bevallom, mostanában nem igazán voltam lelkes a konyhában, illetve nem írtam bejegyzést, aminek több oka is van. Az egyik a meleg, a másik, hogy az idényzöldségekre való tekintettel a már eddig is közzétett ételek - mint például lecsó - több ízben is az asztalra kerültek. Annyi változtatással, hogy került bele vagy egy cukkini, vagy tojás, vagy tejföl, vagy bármi amitől ipari mennyiségre váltott, vagy kissé más ízt kapott, azonban nem éreztem érdemesnek arra, hogy újra bekerüljön a virtuális napló-szakácskönyvembe.

A múlt héten viszont a meleg űzött ki a konyhából, így kénytelen voltam az üzemi konyha gasztrocsodáit fogyasztani olykor-olykor. Így esett, hogy sorban állás közben megpillantottam a menüsorban egyik legkedvesebb ételemet, a borsos tokányt! Azonnal rávetettem magam, de mint ilyenkor lenni szokott, csalódás következett. Nos, az első csalódás a szemrevételezéskor ért, mikor is konstatáltam, hogy az ételben szalonna van, és egyáltalán nincs benne sem tejföl, sem babérlevél. A második kellemetlen meglepetés pedig a kérdés: milyen köretet kérek hozzá?! Hogyhogy milyet? - gondoltam - hát ehhez csak tészta jó. (Biztos Önök is vannak úgy bizonyos ételekkel, hogy valahogy mondjuk gyerekkorban megszokták és az csak úgy jó és kész. Nos ezzel az étellel például én így vagyok.)Hát, tészta az nem volt, de a konyhán dolgozók meggyőztek, krumplival igazán jó párost alkotnak. Tepsiben sült burgonyát kértem hát hozzá. Szalonnás marhapörköltnek isteni volt, borsos tokánynak viszont csapnivaló. El is határoztam, ha már így beleéltem magam a borsos tokányba, főzök hétvégén. Miután Múzs pénteken elhagyta a várost, s a Balaton felé vette útját és csak vasárnap este ért haza, gondoltam, addigra készítem el. Persze, sosem csináltam még, de ez nem lehet akadály. Kukta van, vadhús van - gondoltam -, tészta is van, hát ugorjunk fejest a tokányfőzés rejtelmeibe. Gyakorlott szakácsnak tartom magam, de azért igénybe vettem a telefonos segítséget, azaz felhívtam a borsos tokány titkainak valódi tudóját, anyukámat, hogy hogyan is kell készíteni.

Borsos tokány (8-10 főre)

1,2 kg borjú (nem találtam vadhúst, de volt a fagyasztóban egyben ennyi borjúhús, ezért az ipari mennyiség)

3 fej vöröshagyma

2 ek. repceolaj

3 tk pirospaprika

1,5 tk őrölt bors

só ízlés szerint (nem tudom, mennyit tettem bele, kb 3-4 tk.)

4-5 babérlevél

0,5 liter víz (vagy kicsit több, de nem lé kell, hanem szaft)

2,5-3 dl tejföl

1 cs. szarvacska tészta

A borjút lehártyáztam, megmostam, majd szeletekre vágtam. Bizony, nem csíkokra, szép, közepes méretű szeletekre.

A hagymát apróra vágtam, majd a kuktában az olajon, kevés sóval megpirítottam. mikor elkészült, rátettem a húsokat, s mindkét oldalukat megpirítottam, majd megszórtam pirospaprikával, sóval, borssal, beletettem a  babérleveleket, s öntöttem rá annyi vizet, ami majdnem ellepte, majd kuktában forrás után 30 perc alatt készre főztem. Amikor ki lehetett nyitni a tetejét, beletettem a tejfölt, elkevertem, majd újabb 10 percre visszatettem főni, közben a tésztát kifőztem.

A kukta használatával voltak problémáim, de apukám hathatós telefonos segítségével ez is megoldódott. Azt hiszem, többé nem rettegek a kuktától.

Isteni lett! Fenomenális, pont olyan, mintha anyukám csinálta volna. 4 napig ettük. Ezért a kivételesen feltüntetett célszám a recept neve mellett.

Erre is csak azt tudom mondani: próbálják ki! Általában a kisgyerekek is szeretik. Anyukám az összes gyerekén és unokatestvéreimen kipróbálta! :)

Mákos-meggyes püspökkenyér

Drága apai nagyanyám művésze volt a süteményeknek, s nagy szerencsémre megtanított rétest is nyújtani. Ezt a tudományomat volt szerencsém kamatoztatni fővárosi lakásunkban is, a nappali közepén, a parkettát lepedőkkel letakarva. Aki viszont most arra számít, hogy rétesnyújtós bejegyzés következik, bizony nagyot téved. Miért kezdtem mégis ezzel a mondandómat? Nos, a rétesek közül a legnagyobb kedvencem a mákos-meggyes. De itt még mindig nincs vége a történetnek! Kolléganőim a minap isteni süteményt hoztak be: mákos-aszalt szilvás püspökkenyeret. Hmmm. Valami mennyei volt. A számban olvadt a tészta, a mák utánozhatatlan íze csiklandozta az ízlelőbimbóimat, amit tökéletesen kiegészített a citromhéj friss, üde aromája. Azonnal tudtam, ezt el kell követnem otthon is. A receptet nem kértem el, így böngészhettem a neten, s több helyen is megtaláltam az aszalt szilvás verziót. Abban biztos voltam, hogy aszalt szilva nincs otthon, azonban egy fél üveg magozott meggyet rejt a hűtőszekrény, s épp ideje lenne felhasználni. Ráadásul Múzs is utazott a Balatonra, legalább - gondoltam - nem megy majd üres kézzel. Hozzávalókat összeírtam, bevásárló lista is elkészült, hazafelé a CBA felé vettem az irányt, majd otthon azonnal nekiveselkedtem a sütésnek, a közel 40 fok ellenére.

Terjedelmes bevezető után jöjjön a recept, némileg saját képemre formálva:

Mákos-meggyes püspökkenyér

1 pohár natur joghurt (én Cserpest használtam és ezzel mértem a további hozzávalókat)
3 tojás 
1 és egy kicsi joghurtos pohár cukor 
0,5 joghurtos pohár olaj 
2 citrom reszelt héja (alaposan megmosva)
1 citrom kifacsart leve 
2 joghurtos pohár liszt 
5 dkg darált mák (csak saccoltam, szerintem kicsit több lett)
0,5 cs. sütőpor

1 dl magozott meggy

Azt hiszem, ez utóbbi magyarázatra szorul. Anyukám a meggyszörp készítésekor fennmaradó magozott, lecukrozott meggyet 2,5 dl-es üvegekbe rakja, jó szorosan, alaposan kinyomva közülük a levegőt. Az 1dl a hűtőben lévő fél üvegben megmaradt mennyiséget jelenti.

A sütőt előmelegítettem 180 fokra. Egy pástétomnak való formát kikentem, kiliszteztem, majd a tojásokat, cukrot, olajat, joghurtot, citromlét és héjat alaposan kikevertem A lisztet egy edényben összekevertem a mákkal, sütőporral, majd a folyós keverékhez adagoltam, simára kevertem. Végül belekerült a magozott meggy is. Egy kevés lé volt a meggyen, egészen elhanyagolható mennyiség, ez is a keverőtálban végezte. A kész masszát a sütőformába töltöttem, majd mintegy 50 perc alatt készre sütöttem, bár 30 percnél le kellett takarnom sütőpapírral, mert még nagyon folyós volt belül, a teteje viszont erősen pirult.

Még jó, hogy sütöttem, mert épp hogy elkészült, vendégeink érkeztek, akik meg is jegyezték, hogy a hőség elvette az eszem, hogy még a sütőt is képes vagyok bekapcsolni, viszont a végeredmény mindenkinek ízlett. A nagy részét pedig Múzs elvitte a Balatonra.

Hamarosan újra elkészítem majd, legkésőbb akkor, mikor szüleimmel találkozunk, mert apukám nagyon szereti a mákos dolgokat. Nem utolsó sorban azonban azért, mert bár nagyon megkívántam, be kellett érjem másfél szelettel, több nem jutott.

Próbálják ki! Érdemes!

Mindent a kertből

A cím nagyképűen hangozhat, hiszen nincs kertem, vagyis van, de messze. Szerencsére a családban szinte mindenkinek van, elérhető távolságban. Mikor eljön a nyár, innen-onnan érkeznek hozzánk a friss, roppanós, színpompás zöldségek-gyümölcsök. Ezúton is szeretnénk megköszönni!

Az előző bejegyzések egyikében említettem, hogy anyósom jóvoltából ezerféle finomsághoz jutottunk. A nagy mennyiségű cseresznye és meggy egy része hűsítő levesként végezte a tányérunkon. S még a szállítmány érkezése előtt a piacon feltöltöttük zöldségkészletünket, aminek köszönhetően két csodás karalábé is pihent a hűtőben, sorsára várva. A két napos menü tehát gyümölcsleves és karalábé főzelék képében manifesztálódott. Helyesbítek: a leves három napra is elég, mert egy kondérra valót főztem.

A leves

50 kg bármilyen gyümölcs

3-4 ek cukor (ez gyümölcsre válogatja)

2 egész fahéj

8 db szegfűszeg

víz

1 csapott ek. liszt, vagy vaníliás pudingpor

1,5 dl tej

A gyümölcsöket a fűszerekkel, cukorral együtt megfőzöm, majd a lisztet egy kis tálba öntöm, kevés tejjel simára keverem, majd hozzáöntöm a maradék tejet is. A lábost a tűzről levéve, állandó kevergetés közben lassan hozzácsurgatom a habarást. Lehet még ízesíteni cukorral, fűszerekkel, ha túl édes lett, mehet bele egy kis citromlé, nem rontja el. Egyet rottyan, s kész is! Már csak azt kell megvárni, hogy jéghideg legyen. Aki szereti halmozni az élvezeteket, tálaláskor tehet bele egy gombóc vanília fagyit, esetleg néhány szem rumba áztatott mazsolát. Desszertnek is kiváló!

A főzelék

1 db karalábé

só

bors

víz

1 csapott ek liszt

1 dl tej

A karalábét meghámozom, felszeletelem, majd sós vízben puhára főzöm. A lisztet kis pohárban elkeverem a tejjel, majd a tűző lehúzott karalábéhoz keverem. A főzeléket borsozom, esetleg utána sózom, felforralom, s kész is. Én sült virslivel tálaltam. Tökéletes a maga egyszerűségében. Szerettük.

A karalábé főzeléket sokan nem szeretik, de érdemes kipróbálni, akár pürésített formában is - ha valaki nem szereti a nagy zöldségdarabokat -, mert isteni! Ha a tejet túl lazának találják, helyettesítsék tejföllel. Aki pedig a fehér főzeléket nem szereti, hintsen bele pirospaprikát.

Végre itt az enyhülés, hatalmas vihar volt éjszaka, most viszont kellemesen friss levegőnek örülhetünk. Remélem, a mai menüből mindenki talált kedvére valót.Jó pihenést a hétvégére! 

Csak könnyedén: hal és saláta

Halra vágytam. Vagyis, azt hiszem, mondhatom Múzs nevében is inkább, hogy vágytunk. Nagyon szeretjük a halat. Sokszor és sokféleképpen szoktuk fogyasztani, az utóbbi időben azonban valahogy elmaradt. Köszönhető ez a szüleink jóvoltából bővülő húskészletünknek, s a tavasz beköszöntével egyre sokfélébb idényzöldségeknek. Persze volt azért hal, de nem az a mennyiség, amire igényünk lett volna.

Vasárnapra tehát hal volt a terv, s a melegre-, valamint a kétoldali krumpliundorra való tekintettel salátával!

A fagyasztóban hekk filét találtam, ami kívánta a paprikás lisztes sütést. A salátát meg csak én hívom annak. Általában összevágok egy csomó zöldséget és egy pici olívaolajjal nyakon öntöm. Semmi só, bors, stb, csak úgy magában. Fűszert csak a joghurtos, vagy kefires dresszinghez használok, de most nem ez volt a terv!

Hekk filé rántva ropogós salátával

4 szelet halfilé (kb. 25 dkg)

3 púpozott tk liszt

1 tk pirospaprika

1 kk őrölt kömény

1 tk só

1 kk bors

fél kk szerecsendió

fél fej jégsaláta

2 db paradicsom

1 db sárgarépa

1 újhagyma
10 db fekete olívabogyó

fél ek olívaolaj

Bemelegítem a sütőt 200 fokra. A halat egészen pici besózom, a panírt egy tálban összekeverem. A filéket papírtörlővel leitatom, s egyesével beleforgatom a száraz panírba, majd sütőlemezre helyezem (én szilikonos lapot használok, arról könnyű felszedni, a sütőpapírral továbbra sem boldogulok), s a szeleteket összesen 1 tk olajjal meglocsolom, majd a tepsit betolom a forró sütőbe.

A salátát felvágom - nem írok méretet, mindenki csinálja úgy, ahogy szereti -, a paradicsomot cikkekre vágom, a sárgarépát egészen vékony karikákra szelem, az újhagymát felaprítom. Az egész egy tálba kerül, majd jöhet az olívaolaj, amit az alapos összekeverés követ. Húsz perc a hűtőben, s tökéletes lesz az összhang.

Mikor a halszeletek megpirultak, megfordítom őket, újabb olajos locsolás következik - tényleg egy teáskanál olajjal az egész mennyiségre - majd visszateszem a sütőbe. Míg ez az oldal is megsül, lehet teríteni, aztán jöhet a tálalás!

Próbálják ki, megéri. Gyors, egyszerű, igazi nyári, könnyű, hőségben is gyorsan kivitelezhető ebéd.

Ritkán a konyhában

Mostanában ritka vendég voltam a konyhában. Ennek részben egészségügyi okai voltak, részben pedig más főzött. Hol Múzs, hol Hildus, s bizony volt, hogy rendeltük az ebédet. A miértjét nem részletezem, így alakult.

A héten azonban már bemerészkedtem a konyhába. Húsra nem vágytam, csak valami gyors, egyszerű, mégis ízletes fogásra. Az éléskamra készletének szemrevételezése után a krumplis tészta tűnt megfelelő döntésnek.

Eddigi ismereteim alapján kétféleképpen készülhet ez az étel: külön fő a tészta és a hagymás burgonya, illetve egy paprikás krumpli alapban egyben megfő a tészta is. Én az előbbit szoktam csinálni. Így  láttam/tanultam, ehhez ragaszkodom.

Nem elég, hogy többféleképp készülhet, de még a neve is tájegységenkét változik. Hívhatjuk krumplis-, vagy burgonyás tésztának, vagy kockának, üzemi konyhán Gránátos kockaként is fellelhető, megboldogult nagyanyám  pedig "Grenadin marsnak" hívta. Mindenki megtalálhatja a szemének/szájának megfelelő változatot.

Krumplis tészta

3-4 burgonya

1 fej vöröshagyma

1 ek olaj

só

bors

1 tk pirospaprika

25 dkg kockatészta

só

A krumplit meghámozom, felkockázom, majd sós vízben puhára főzöm. Közben felteszem forrni a sós vizet a tésztának. A hagymát megpucolom, apróra vágom, a kész burgonyát leszűröm, kifőzöm a tésztát, közben a lábosban, amiben a pityóka főtt, felhevítem az olajat, s megpirítom a hagymát. Mikor kissé megpirult, megszórom a paprikával, majd beleöntöm a krumplit, összetöröm, megborsozom, ha kell még sózom, alaposan elkeverem, majd utolsó mozzanatként jöhet bele a tészta is.

Sokan félnek ettől az elkészítési módtól, mert úgy gondolják, száraz lesz az elkészült étel. Nekem az a tapasztalatom, hogy ha nem csepegtetem le teljesen a tésztát, tökéletes lesz a végtermék állaga.

Vannak elkészült képek, sőt, anyósom jóvoltából friss zöldségek, cseresznye, meggy, vargánya került egyelőre a hűtőbe, tehát alapanyagban sincs hiány, mégsem ígérem, hogy naponta jelentkezem. Ennek oka van, de egyelőre legyen ez az én titkom.

Sonkát ajándékba - meglepő sütemény

Lemaradtunk egy születésnapi buliról, azonban az ünnepeltet nem akartuk ajándék nélkül hagyni, így megbeszéltük vele, hogy egy hét múlva átadjuk neki, amit szántunk. Egy vacsorát, s egy tortát. 

Nem egyszerű az illetőnek a kedvében járni, mert bár tagadja, de meglehetősen válogatós. Feltettük tehát a kérdést lehet-e epertorta? Miután a válasz igen volt, így már csak a személyre szabott megjelenésén kellett gondolkoznom. Vacsorának pedig - amiből végül ebéd lett - hosszas egyeztetés után chilis babot készítettem.

A torta személyre szabásának művelete nem volt egyszerű feladat. Mint a társaság nagy része, a szülinapos is informatikus, azonban a laptop, xbox, ps3 elkészítéséhez valahogy nem fűlött a fogam. Valami mást kellett kitalálnom. Segítségül hívtam Gúgli mestert, s átnéztem a neten fellelhető több száz formatorta képét. Egy sonkán akadt meg a szemem. Dzsí húsevő, ami némileg látszik is rajta, hát miért ne lehetne ez az ajándék? Megmutattam Múzsnak a képet, aki hatalmasat nevetett, de azt hiszem, nem hitte, hogy komolyan gondolom a dolgot. A képet mindenesetre elmentettem. Pénteken vásárlás, rohanás haza, majd neki a tortának. 

Sonka torta

2 db 24 cm-es, kerek, kakaós piskótalap

25 dkg szamóca

1 ek barnacukor

2 cs. vaníliapuding

3 ek cukor

25 dkg Rama

1 dl eperlekvár

60 dkg fehér marcipán

piros és barna természetes alapú ételfesték

A szamócát megtisztítottam, alaposan megmostam, majd feltettem főni, s mikor kissé összeesett, rátettem a barnacukrot, s még 10 percig főztem. Sűrű szövésű szitán átpasszíroztam az epret. A 2 pudingot egy lábosba öntöttem a cukorral együtt, hozzáadtam az eperlét (kb. 2-2,5 dl), simára kevertem és felfőztem. Sűrűnek kell lennie. Mikor kihűlt, jöhetett a margarin, s kevés cukor - csak óvatosan, nehogy túl édes legyen -, s habosra kevertem. Azt, hogy mennyi cukrot tegyen bele, mindenkinek az ízlésére bízom. (Szerintem kicsit így is édes lett, de volt, aki nem értett velem egyet.)

Felvágtam a tortakarikákat, kivágtam a körülbelüli formát, majd két réteget megkentem krémmel, egyet az eperlekvárral, majd újabb kettőt krémmel. Kifaragtam a kép alapján a  végleges formát, majd kívül is megkentem krémmel a tortát, s a hűtőbe tettem. 

Egy kis darab marcipánt félretettem, a többihez piros és barna ételfestéket csepegtettem, s alaposan összegyúrtam. Egy réteggel befedtem a tortát, majd a megmaradt marcipánba gyúrtam még barna festéket, hogy a "bőrnek" szánt réteg sötétebb legyen. Ezt a réteget is felfektettem a tortára úgy, hogy előbb a helyét megkentem olvasztott, vízzel elkevert marcipánnal, hogy jól tapadjon. Ezután a "csontok és a vékony zsírréteg" elhelyezése következett a félretett, fehér marcipánból, majd jöhetett az ecsettel való végleges színezés.

Nekem nagyon tetszett, Múzs teljesen el volt ájulva, az ünnepelt  meglepődött, s úgy tűnt, örült is. A sonka átment a kóstolási teszten is, úgy tűnt, mindenkinek ízlett.

Eperlekvár

Mindig izgalommal várom a május végét, mikor is érésnek indul az első tavaszi gyümölcs, a szamóca. Ha hivatalos akarok lenni, valóban így kell hívnom, hiszen az eper fán terem, a szamóca pedig földön. Azt pedig csak időlegesen sikerül eldönteni a dinnye-szamóca esetében, hogy ők most gyümölcsök, vagy zöldségek. A növénytani besorolás szerint zöldségek, a dinnyén nem vitatkozom, így tanultam. Nos, harcoljanak meg érte a tudósok! A szamóca egyelőre gyümölcs.

Szombat reggel nyolckor már Lupa szigeten voltunk a Szedd magad eperföldön. Nagyon kevés volt a termés, s akik ott locsoltak mondták, hogy Pomázra, vagy Solymárra érdemes menni. Egy óra múlva, mindössze másfél kilogramm eperrel a ládában feladtuk, s áthajtottunk Pomázra. 

Már rengetegen voltak. Ameddig a szem ellát, gyümölccsel gazdagon megrakott szamócaágyásokat figyelhettünk meg. A gyerekzsivaj és folyamatos duruzsoló beszélgetés miatt úgy tűnt, mintha nem is szántóföldön, hanem strandon töltöttük volna az időnket.

Néhány óra alatt összesen mintegy húsz (!) kilogramm gyümölcsöt gyűjtöttünk be, s boldogan indultunk haza.
Ebédet egy kifőzdéből zsákmányoltunk, mert főzni már nem lett volna energiám. Ebéd után néhány kilogrammot megtisztítás után lefagyasztottam, három kisebb mennyiséget pedig félretettem, hogy maradjon frissen Hilduséknak, nekünk, s egy tortába való krémnek - erről majd később, de azt hiszem, igazán remekül sikerült. Mielőtt nekiálltam volna a lekvárfőzésnek, körülnéztem a spejzban, hogy megnézzem, minden hozzávalót megtalálok-e. Először az tűnt fel, hogy nincs elég cukor. Irány a bolt, majd haza. Némileg összeszedetlen voltam - ezt Múzs is megjegyezte -, amit mi bizonyítana jobban, mint hogy hazaértem után ötlött fel bennem, hogy bizony a befőzőfólia sem lesz elég. Ismét cipőt húztam, s vissza a boltba. Minden készen állt immáron, hogy nekikezdjek, eddigre azonban elhagyott a kedv. Vacsorát főztem, majd alvás.
Másnap kora reggel elkezdtem megtisztítani a megmaradt mennyiséget. Minden "adagot" háromszor megmostam, majd lemértem. A kis cetlire jegyzetelt mennyiségeket összeadva megtudtam, végül 12,4 kg került a lábasba.

Az üvegeket alaposan elmostam, s hagytam száradni őket, közben a dunsztnak is elővettem a plédet, s megágyaztam az ízzel teli üvegeknek az éléskamrában.

Mi a titok? Nos, igazában nincs ilyen. Kilónként 40 dkg cukrot használok minden gyümölcsnél - beleértve a meggyet, barackot, szamócát is. Nem befőző cukrot, hanem sima kristálycukrot teszek bele. A befőzőcukorban ugyanis pektin, s még ki tudja mi van, én pedig törekszem arra, hogy minden szükségtelen adalékanyagtól mentes dolgokat együnk. A gyümölcsöket sok-sok órán keresztül főzöm, az utolsó 1 órában teszem hozzá a cukrot, majd üvegekbe merem, s két celofánnal - köztük szalicillal -, s kupakkal zárom le őket, s azonnal teszem a dunsztba. Nem mikrózom, nem teszem sütőbe az üvegeket, s töltés után sem állítom őket fejre.

Mikor minden üveg a helyére került, alaposan megigazgatom a plédet, hogy a meleg sehol se tudjon kiszökni a dunsztból. Egy-két nap múlva, mikor az  üvegek teljesen kihűltek, szép sorban kirakom őket a polcra.
Idén 23 üveg lekvárom lett. Hű kóstolóm - Múzs - nagy élvezettel kanalazta, különösen néhány gombóc vanília fagylalt tetejére.
Próbálják ki! Megéri és nem ördöngösség.

Spárgakrémleves, rakott krumpli

A rakott krumpli egy olyan étel, amely bármikor jöhet. Akár hidegen is. Nagyon szeretem. Volt még a hűtőben spárga, szerettem volna mind felhasználni, nehogy megfásodjon, második fogásnak pedig elképzeltem, hogy gyorsan összedobok egy rakott krumplit. Már amennyire egy rakott krumplit lehet "gyorsan összedobni", de az évek során sikerült tökélyre fejlesztenem a technikát. Később el is árulom, azonban jöjjön elsőként a spárgakrémleves,amely egyszerű és gyors. Igazi hétköznapi vacsora is lehet belőle.

Spárgakrémleves

kb. 15 dkg zöld spárga (halványított is lehet,de nekünk most zöld volt otthon)

3 dl víz

2 dl tej

só

őrölt bors

A spárgasípokat megpucoltam, megmostam, majd 1 cm-es darabokra vágtam, s vízben, sóval meghintve puhára főztem. Mikor elkészült, botmixerrel pürésítettem, majd hozzáöntöttem a tejet, megszórtam frissen őrölt borssal. Egyet rottyan és kész is!

Bizony, mind a staubolás, mind pedig a rántás művelete elmaradt, mert a zöldségek kellően szilárd állagot öltöttek a turmixolás után, így kimaradt a liszt, aminek köszönhetően diétás levesünk lett.

A rakott krumplihoz a burgonyákat egy jénaiban 10 perc alatt 750 W-on megfőztem, közben a tojásokat is feltettem a tűzhelyre. Nagyjából egyszerre lett kész a kettő. Pucolás, szeletelés, szalonna és kolbász karikázás, rétegezés, tejföllel leöntés után a tál a sütőben landolt. Még most is az orromban érzem az illatát, bár ezt erős elfogultságnak ítélem, de hiába. A kedvenc, az kedvenc!

Ismét sikerült két napra való ebédet varázsolnom. Szombaton pedig jöhetett az év első befőzése, de erről majd holnap! Pihenjenek sokat a hétvégén!

Zöldségdömping

Hú, több, mint egy hete írtam ezt a bejegyzést, csak nem jutottam a végére. Sok minden történt, igyekszem bepótolni. Köszönöm azoknak, akik töretlenül olvasnak! Igyekszem nem visszaélni a bizalommal és gyakran jelentkezni.

Most, hogy végre friss, roppanós zöldségekbe botlik az ember a piacon, egyre inkább érzem, hogy zöldség KELL! Szegény Múzs jól tűri, bár néha ki-ki szalad a száján a "nemlehetneegykishúúúús?" kérdés is. Önöknek elárulom, lesz majd az is, de a hétvégén zsákmányolt zöldségeket nem hagyhatom veszni.

A gombából egy egyszerű, mezei gombaleves készült, míg a többi zöldségből egy nagy adag zöldséges rizs. Két napi menü. Hurrá. Leírom ma a levest, bár arról nem született kép, s mutatok néhány képet a zöldséges rizsről.

Egyszerű gombaleves

15-20 dkg gomba (én csiperkét és szárított vargányát használtam)

1 vöröshagyma

1 csokor petrezselyemzöld

1 sárgarépa

1 tk pirospaprika

1 csapott ek liszt

1 ek repceolaj

1 l víz

só

őrölt bors

A gombát megpucoltam (ez elmaradhat, ha friss a gomba, akkor elég csak megmosni), felszeleteltem, a répát felkarikáztam, a hagymát apró kockákra vágtam, s az olajon a répával együtt megdinszteltem, majd ráöntöttem a gombát, pirospaprikát, lisztet, alaposan elkevertem, felöntöttem vízzel, sóztam, borsoztam és fedő alatt megfőztem. Anyukám nem tesz bele répát, de én nem bírom kihagyni. Egy tojásból készített, víz nélküli nokedlit szaggattam bele levesbetétnek, kiskanállal. Az utolsó percben beledobtam a petrezselyemzöldet is, hogy sz íze friss maradjon.

Gyors és finom leves, bár én a korábban már posztolt citromos-tejszínes változatot jobban szeretem.

A zöldséges rizshez a zöldségeket két részletben pirítottam. Első körben a spárga, sárgarépa, szárított paradicsom került a wokba, majd a lágyabb, kevesebb főzést igénylők. Nem írok pontosan semmit. Főzzék meg rizst, majd mindenféle zöldséget pirítsanak  meg olívaolajon, amit szeretnek, vagy még inkább, amit találnak a hűtőben, spejzban, fagyasztóban. Só, bors elég, az egyéb fűszerezést pedig meg lehet oldani újhagymával, új fokhagyma szárával, fokhagymával, póréval, vöröshagymával, kiegészítve szójaszósszal, vagy kókusztejjel, tejszínnel, vagy bármivel. Én, személy szerint nem szeretem a "túlfűszeres" ételeket, de ne hallgassanak rám, hisz' ízlések és pofonok!

Az elkészült zöldségeket és rizst alaposan összekevertem.
Leves és második. A Hildus-féle szárított paradicsom hihetetlen gazdag íze feledtette Múzzsal is a hús hiányát, ez úton is hála nővéremnek.
Egy igazi húsmentes ebéd. Két napra. Egészségünkre!

Hal és fokhagyma - vasárnapi ebéd

Mint említettem, gazdagon megrakott kosárral érkeztem haza szombaton a piacról. A vasárnapi ebéd terve is ott volt a fejemben, így könnyű dolgom volt. Borsóleves maradt még, főételnek pedig halat gondoltam, mert már rég' volt, s mindezt rengeteg zöldséggel képzeltem el, valamint egy megunhatatlan, igazi tavaszi finomsággal: sült új fokhagymával.

Párolt tőkehalfilé sült fokhagymával és burgonyás zöldségkörettel

2 tőkehal szelet (más is lehet)
2 dkg vaj

2 db babérlevél

kevés friss petrezselyemzöld

só

bors

4 db burgonya

2 db hónapos retek

2 db zöld spárga

10 cm új fokhagyma szár

1 zöldhagyma

2 ek tejföl

1 ek joghurt

2 dkg vaj

0,5 dl víz

só

bors

2 fej új fokhagyma szár nélkül (ez utóbbiból kiváló fűszer lesz még a héten!)

Először is a fokhagymák szárát levágtam, eltávolítottam a gyökeret is, megmostam, majd alufóliába csomagolva egy tepsiben 200 fokra betettem sülni. Nem vettem le a külső héjat!

A burgonyát héjastól megfőztem. (Ezt időnyerés miatt úgy csinálom, hogy az alaposan megmosott burgonyákat egy fedeles jénai edénybe teszem, s tíz perc alatt megfőzöm 750 W-on a mikróban.) A retkeket nem túl apró cikkekre vágtam, a spárgát megpucoltam, majd egy centiméteres darabokra vágtam, kivéve a csúcsát, az egyben szép. A hagymaféléket (a zöldhagyma szárát is, ám!!) felkarikáztam. A burgonyát meghámoztam, majd nagyobb cikkekre vágtam. A wokban felhevítettem a vajat, s rádobtam a spárgát és a hónapos retket, mert ezeknek kell a legtöbb idő. Pici só is került rájuk, s a fél deci vizet is hozzáöntöttem, majd fedő alatt 10 percig pároltam. Hozzáöntöttem a  hagymákat, megpirítottam, majd az egészet összekevertem tejföllel és joghurttal. Átforgattam, -melegítettem az egészet, aztán beleborítottam a krumplit. Ízlés szerint só és frissen őrölt bors került még hozzá. Én szeretem, ha a zöldségek még roppannak.  Így az az illúzió is megmarad, hogy nem főztem ki belőle az összes hasznos tápanyagot. Lefedtem, s félretettem. Egy serpenyőben felolvasztottam a vajat, majd beletettem a babérlevelet, borsot, s a két halszeletet, amiket kissé megsóztam. Hagytam, hadd képződjön kis pirosas kéreg az alján, majd egyetlen mozdulattal megfordítottam a filéket, megszórtam friss petrezselyemmel, s mintegy 5 perc múlva el is készült a fogás. A köret még meleg, a hal elkészült, a fokhagymákat kikapkodtam a fóliából, s már lehetett is tálalni!

Nagyon finom volt, igazán gazdag ízeknek örülhettünk. Legnagyobb meglepetésemre Múzst a sült retek varázsolta el igazán. Még másnap is emlegette. Próbálják ki! Bizton állíthatom, nem fognak csalódni!

Mikor a kísértés győz..

A hétvégén rengeteg időm volt, mert Múzs nagyon dolgozott, ki sem lehetett robbantani a monitor mögül. Igyekeztem elfoglalni magam, s olyan dolgokat csinálni, amiben ő egyébként sem venne részt szívesen. Elmentem hát piacra. Elterveztem, hogy miket fogok főzni hétvégén és a hét elején, s azokhoz bevásároltam némi zöldséget, gyümölcsöt.

Tavasz van, s ez jól látszik a kofák kínálatán is: friss sárgarépa, petrezselyem, újburgonya, zöldhagyma, új fokhagyma - na ennek nem bírtam ellenállni - spárga és még sorolhatnám a tengernyi áruféleséget. Egyszer csak elkapott a kísértés. Ahogy álltam a sorban, a paprika és paradicsom láttán összefutott a számban a nyál, s közben lelki szemeim előtt megjelent egy kondér gőzölgő, friss lecsó. Nagyot nyeltem, s bár meglehetősen drága most a paprika és paradicsom, vettem pár darabot, s szombaton az volt az ebédünk.
Lecsót mindenki tud készíteni, nagyjából ugyanazt értjük alatta, s mégsem lehet két egyformát enni belőle. Aputól mindig kérünk, ha találkozunk, Hildus tojással csinálja, én meg úgy, ahogy eszembe jut: gombásan, tojásosan, natúran, virslivel, szafaládéval, kolbásszal, nagyjából bármivel, a rizses lecsó azonban kikerült a listáról. Az egyik nagy kedvencem a tejfölös változat, amit még egyetemistaként egy kedves, szabolcsi  évfolyamtársamtól tanultam, most azonban nem ez készült.

Lecsó, ahogy én készítem

8 db paprika

2 db paradicsom

1 db vöröshagyma

3 szelet apukám féle füstölt szalonna

1 kk pirospaprika

só

pici víz (ezt nem szoktam beletenni, de most muszáj volt)

3 db virsli

A szalonnát apró kockákra vágtam, megolvasztottam, s megpirítottam rajta a vöröshagymát. A paprikát vékonyan felkarikáztam, a paradicsomot kis kockákra vágtam, s mikor a hagyma megpirult, a lábasba öntöttem őket. Só, pirospaprika került bele, s mivel a burgonyaféléim nem eresztettek elegendő levet, körülbelül másfél dl vizet borítottam az edénybe.

Mikor a paprika és paradicsom megfőtt, beletettem a felkarikázott virslit is, egyet rottyan és kész is!

Az illatok kicsalogatták a konyhába a munkáját végző Múzst is, aki az ajtófélfának támaszkodva várta, hogy végre nekiláthasson egyik legkedvesebb, s most sokáig nélkülözött kedvencének.

Abrosz, tányér, villa, pohár, szalvéta, kenyér, éhes szájak, s azon kaptuk magunkat, hogy az üres tányér aljáról próbáljuk kitörölgetni a maradék szaftot. Így ért véget egy hirtelen jött kísértés.

A melegszendvics

Pénteken kentem Múzsnak egy szendvicset reggeli gyanánt. Ahogy baktattam utamon a munkahelyem felé, eszembe ötlött egy régi kép: átutaztuk az országot, s megálltunk - csóró egyetemistaként közel egy fillér nélkül - egy étteremnél, még dél előtt, mert nagyon éhesek voltunk. Mondtuk a kiérkező pincérnek, hogy nem szeretnénk sokáig maradni, nincs-e valami melegszendvics, vagy bármi, amit hirtelen meg lehet enni, s mégis meleg, mert mennénk tovább, s már így is hosszú utat tettünk meg. Én életembe ilyen jó fej étteremben nem voltam! A pincér cinkosan kacsintott, majd azt mondta, megkérdezi a konyhán, mit tehet az ügy érdekében. Csodák csodájára tíz perc múlva két óóóóóriási melegszendviccsel a kezében érkezett meg. A kenyeret két kilósból szelték, vastagon megkenték tejföllel, ujjnyi sonkaszelet és temérdek, pirosra sült sajt borította. Nem tudom az éhség, vagy más miatt volt-e, de egyrészt könnybe lábadt a szemünk a látványtól és az illattól, másrészt őszinte, kimondhatatlan hála öntötte el a szívünket, s nem győztük megköszönni a jótéteményt. Viszonylag gyorsan befaltuk a hihetetlenül jóízű fogást, majd rohantunk tovább, kézcsókunkat küldve a szakácsnak.

Nos, visszatérve a témához, a Múzsnak szánt reggeli kenését követően szöget ütött a fejemben ez a kép, vagyis az, milyen klassz lenne feleleveníteni az élményt, persze otthoni kertetek közt. Nap közben beszéltünk, mire, ő is mesélte, pont ez jutott eszébe. Hazafelé vettem párizsit, kenyeret, s mire az ember hazaért, épp csak be kellett tennem a sütőbe a tejföllel megkent, párizsis, sajtos kenyereket.

Párizsi sosincs itthon, kenyeret sem tudom, mikor ettünk utoljára, most azonban kitört rajtunk az őrület! Én két szeletet tudtam magaménak, Múzs végül kikönyörgött még egy kört, s ő felturbózva ette.

Házi ketchup és lilahagyma jelentette számára a plusz hozzávalókat. Én jobban szeretem érezni az ételek tiszta, egyszerű ízét.

Isteni volt. Megérte! Még most is összefut a számban a nyál, ha rágondolok! Önöknek is van hasonló élménye étellel kapcsolatban?

Csak röviden

Múzs a minap vacsora tájban éhségre panaszkodott. Ilyenkor természetesen jön a háziasszonytól megszokott kérdés, melyben nevezett érdeklődik, hogy a másik fél mégis miféle étket kíván. Erre - általában hímneműnek feltéve a kérdést - érkezik is a megfontolt válasz, miszerint fogalma sincs, a(z) - általában - nőnemű készítsen "valamit". Bedobtam a dzsókert: szalonna jó lesz? Nos, húsimádóm csillogó szemét látva elégedetten a konyha felé vettem az irányt. Csak egy kérdés merült fel: nyers, vagy sült formában kéri-e?! Mélyen elmerült a tudomány dzsungelében, gondoltam, nem fárasztom holmi halandó kérdésekkel. Tudtam ugyanis, hogy a hűtőben bevetésre készen pihen egy kis darab kövesztett (abált) szalonna, s egy nagyobb darab füstölt szalonna is. Mindkettő házi, azaz Szultán és Mara áldásos tevékenységének köszönhető. A végső döntésem tehát: mindkettő.

A fokhagymával vastagon tűzdelt, sóval, pirospaprikával, darált fokhagymával bedörzsölt főtt tokaszalonnát nyersen, míg a kolozsvárit bevagdosva, sütve tálaltam Múzsnak. Némi paprika és egy szál újhagyma került még a tányérra, a nehéz étkeket ellensúlyozandó. Kenyér híján zsemlével tálaltam.

A csillogó szempár még inkább ragyogott a gyors és egyszerű, ámbár erősen laktató, inkább reggeleinek szánható menü láttán, én pedig elégedetten néztem, ahogy éhes másik felem mohón, mégis különös gonddal, minden ízt külön kiélvezve falja be az elé tett lakomát.

Nos ennyi mára. Így röviden. Remélem, azért nem pártolnak el tőlem!