Főzött tartár és egy kis nyár a fagyasztóból

Nyáron volt szerencsém egy kedves volt kollégától tetemes mennyiségű tököt, cukkinit és csillagtököt kapni. Sokat közülük elkészítettem akkor, volt amit tovább ajándékoztam a családnak, barátoknak, s egy óriási patisszont panírozva eltettünk a mélyhűtőbe. Az "óriási" jelző cseppet sem túlzás, ugyanis 3 ebédre elegendő mennyiséget adott ki.

Aki mostanában olvasta a blogot, az láthatta, hogy kitört rajtam a kétoldali húsundor, ezért most - Múzs legnagyobb bánatára - húsmentesen élünk. Vasárnapra mégis szerettem volna valami "vasárnapit" készíteni, így esett a választás a rántott csillagtökre. Elővettem tehát, s előmelegített sütőben, kis olajjal megspriccelve készre sütöttem. Rizs és tartár készült hozzá. 

Ha bárki azt várta volna, hogy a zöldség-, vagy a gabona elkészítését fogom leírni receptként, az bizony nagyot téved. Ma ugyanis a tartár kerül lejegyzésre!

Nagyon figyelek arra, hogy tojást, húst nyersen ne együnk, a zöldséget, gyümölcsöt alaposan megmosom. A tartárt sem nyers tojásból keverem ki, holott gyerekkoromban Mama mindig úgy csinálta. Nem szeretem az olajjal habosított tojást, mert nehéz, megüli a gyomrot. Helyette főzött tartárt készítek. Íme:

Főzött tartármártás

2 tojás

1-2 tk méz

fél ek jó minőségű mustár

fél citrom leve

5 dkg vaj

1 csipet só

3 dl tejföl

A tejfölön kívül mindent egy tűzálló jénaiba öntök, s gőz felett sűrűre főzöm. Egészen sűrű kell, hogy legyen!

Hagyom kihűlni, majd elkeverem benne a tejfölt és kész is! 

Sokáig kísérleteztem az arányokkal, nekem ez vált be. A méz-citrom-mustár mennyiségét természetesen mindenki a saját szájíze szerint változtathatja. Persze függ a mustár és méz ízétől is, hogy mennyit kíván a mártás. Azt javaslom, először a kisebb mennyiséget tegyék bele.

Aki velem együtt szintén nehéznek találja az olajos változatot, s nem szívesen használ nyers tojást, az mindenképpen próbálja ki. Lehet még tenni bele borsot, vagy snidlinget, vagy fokhagymát, bármit, de ez utóbbi kettőt csak kihűtés után.

Mi nagyon szeretjük, s különösen ajánlom franciasalátához dresszingnek, vagy csak mártásként, ahogy mi is ettük most.

Nagyanyám sajtos tallér-sütője - sós és édes változat

Hozzám nem jellemző módon kezdeném egy reklámmal, méghozzá azért, mert szuper oldal! Minden gasztrosnak szeretettel ajánlom és javaslom, regisztráljon fel:
http://gasztro.miner.hu
Reklám vége.

Hétvégén előkerült a szekrény legaljáról a sajtostallér-sütő. Emlékeztem rá még a tavalyi lomtalanításról, hogy van nekem ilyenem. Sosem használtam, gondoltam, nem is fogom, jó mélyre elpakoltam. Aztán nézegettem a blogokat, s itt is-ott is felbukkant a sajtos tallér. No, nekem sem kellett több, - nem lehet ez akkora ördöngösség - gondoltam, jó pár recept elolvasása után megszületett a sajtos tallér.

Múzs későn ért haza, s akkor is csak egy szimatoló orr bukkant fel belőle a konyhában, amely egész a tányérig vezette, s együtt megettük életem első "SK" sajtostallérját.

Sajtos tallér

1 tojás

csipet só

12,5 dkg vaj

12 dkg reszelt sajt (trappista volt otthon)

fél sütőpor

30 dkg liszt

1 dl tejföl
1 kk őrölt kömény

tej

A tojást a vajjal, sóval, tejföllel alaposan kikevertem, majd hozzáöntöttem a sajtot, sütőporos lisztet. Annyi tejet adtam hozzá, hogy sűrű massza legyen. Az első előtt beolajoztam a formát, s egy nagy, púpozott evőkanálnyi tésztát tettem középre. Szépen kitöltötte a formát. Elég nagyok is lettek, de mi élvezettel haraptuk a meleg, friss tallérokat. Persze egyből tovább is gondoltuk a dolgot. Félbehajtottuk - a frissen sülteke még lehetett hajtogatni - s megkentük salsával. Ha lett volna otthon valami zöldség, vagy bármi más (hús), akkor Múzs azt is pakolt volna bele. Üresen és töltve is finom volt.

Hildusnak is vittem belőle másnap, mert mentem kicsit kertészkedni. Ő mesélte - amire én nem emlékeztem -, hogy régen Mama minden hétvégén csinált. A tésztát keményre gyúrta, négy kis golyót tett a formába, s úgy sütötte meg. Legközelebb így csinálom. S azt hiszem, egy kicsit több sajt kerül majd bele. 

Nem írok forrást, mert nagy lelkesedésemben a recepteket cetlire írtam, saját ízlésem szerint alakítottam, s most utólag már nem tudom, kitől mit vettem át. Mindenkitől elnézést kérek, aki szóba kerülhet!

A továbbgondolás nem állt meg itt. Ha lehet sós, miért ne készülhetne édes változat is?! Kérem alássan, vasárnap ebéd után az édes változat - nevezett goffri - volt a desszert csokipudinggal és Mara-féle magozott meggybefőttel.

Az édes változat

2 tojás

12 dkg cukor

1 vaníliáscukor 

12,5 dkg vaj

1 citrom reszelt héja 

fél sütőpor

25 dkg liszt

tej

A tojást a cukorral, vaníliás cukorral és vajjal kikevertem, majd hozzáöntöttem a sütőporos lisztet. Múzs belereszelte nekem a citromhéjat, s egy pici tejjel sűrű masszát készítettem. Ez sűrűbb, nehezebb lett, mint a sajtos változat volt.
Itt is az első adag előtt kiolajoztam a formát. Szerettem volna, ha nem annyira lapos, hanem kicsit goffri-szerűbb lesz, ezért fokozatosan engedtem a tésztára a sütő felső részét, hogy ne terüljön annyira.
Magában is isteni, mi azonban felturbóztuk, ahogy feljebb már írtam. Tegnap este a saját eperlekvárommal is kipróbáltam. Ízlett!

Konklúzió: csinálunk még! Péntekre biztosan készítek sósat, mert Szultánt szeretném meglepni vele. Remélem, örülni fog.

Elég a húsból!

Majdnem sikerült is totálisan húsmentest főznöm csütörtökre és péntekre. 

Szerda este hazafelé a munkából erős késztetést éreztem - illetve már egész nap üldözött -, hogy karfiolt vegyek és egyek. Beugrottam hát a sarki boltba, s vettem egy szép, nagy darabot. Körülbelül megvolt a koncepció is,  de komoly feltételnek szántam magammal szemben, hogy nem állhatok egész este a konyhában. Végül egy gyors leves lett és hozzá egy sós sütemény.
A leves nem mutatta a legjobb formáját a képeken, ezért azt inkább csak írva, míg a süteményt főként fotókon mutatom meg. Nézzék el nekem.

Karfiol leves


1 kisebb karfiol rózsáira szedve
fél fej vöröshagyma
1 csapott ek liszt
1 ek olaj (repce, természetesen)
só (én 2 ek Hildus-féle házi ételízesítőt használtam)
1 kk őrölt kömény
1tk pirospaprika
1 csokor petrezselyemzöld
2 dl tejföl
víz

A karfiolt az olajon picit átforgattam, majd meghintettem a liszttel, pirospaprikával, megkevertem, majd felöntöttem annyi vízzel, ami jól ellepi. Só, kömény és a fél fej hagyma került még bele. Fedő alatt puhára főztem, majd a végén, a tűzről levéve hozzákevertem a tejfölt, beletettem a petrezselymet, egyet rottyan és kész is!

Közben kivettem a fagyasztóból egy csomag hájas tésztát, amit még anya készített lánygyermekei unszolására. Én még sosem próbáltam, ő viszont remekül készíti. Sokat csinál egyszerre, feldarabolja, s szépen zacskóba csomagolva lefagyasztja, s elhozza nekünk. Szóval, kivettem, hogy olvadjon. Mikor formázható lett, négyzet alakúra nyújtottam, kis téglalapokat vágtam belőle, megkentem a házi ketchuppal, s mindbe belecsavartam egy fél virslit. Előmelegített sütőben, 180 fokon mintegy fél órát sütöttem. Nem kentem le semmivel, tökéletes lett így is. Próbálják ki!
Pénteken a virslis batyukat vajas-sajtos zsemlére cseréltük a húsmentesség kedvéért, s azért, mert csütörtökön nem volt kedvem főzni. Néha mindenki lazsálhat kicsit, nem igaz?

A maradék csokoládémáz "muffinosítása"

A Sacher torta bevonó mázából is kimaradt egy fél bögrényi mennyiség. Természetesen egy takarékos konyhát vezető háziasszony ezt sem önti a lefolyóba. Amint látni fogják, megint a hűtőben található maradékokra összpontosítottam, s azokból próbáltam először fejben, majd a valóságban is ehetőt alkotni. Biztosan azt gondolják, hogy muffin mániás vagyok, pedig esküszöm, ezelőtt mintegy 3 évvel sütöttem utoljára muffint. Az ok is érthető: az elkészítése mindig csak Szörpivel volt lehetséges, azonban családi okok miatt ez a szokásunk az elmúlt években a homályba veszett. Ha gyorsan elkészíthető, kevés alapanyagot igénylő, s abszolút macera-mentes édességre vágyom, akkor viszont a muffin tökéletesen nyerő ötletnek tűnik. (Nem mellesleg vettem új szilikonos formát és most van az az időszak, mikor használni KELL!)
Ezt az édességet kezdőknek is javaslom, egyszerűen nem lehet elrontani. Azonban érdemes szem előtt tartani ezt a mondást, amit nem tudom, hol olvastam és nem tudom, ki mondta (ha esetleg valaki tudja, hálás lennék, ha megosztaná):

"A főzés művészet, a sütés viszont színtiszta kémia!" - Egyetértek!

Joghurtos-csokoládés muffin

maradék csokoládémáz

2-3 tk vaníliás porcukor (a kikapart vanília külsejét tettem porcukorba)

1 pohár natúr joghurt

fél dl tej
1 narancs leve
1 tojás
6 dkg vaj
1 bögre liszt

1 sütőpor

A csokimázat gőz felett felolvasztottam. A tojást a porcukorral és vajjal kikevertem, majd beleöntöttem a folyadékokat, a joghurtot, s a legvégén az átszitált sütőporos lisztet. Alaposan elkevertem mindent. A formákba kanalaztam a masszát (2 ek/forma). Nekem ez 10 formára lett elég. Előmelegített, közepesen meleg sütőben  30-40 perc alatt készre sütöttem.

Akinek kedve van, tehet bele csokidarabkát, narancshéjat, mazsolát, meggyet, de én megígértem egy kollégámnak, akinek születésnapja volt hétvégén, hogy viszek neki belőle, s ő például a citrushéjat és mazsolát egyáltalán nem szívleli, így ez most kimaradt. Csokiból pedig egy fél darabka sem maradt a tortakészítés után. A leeső darabokat ugyanis menet közben megettem. Ennyi jár a hobbiszakács-cukrásznak is, nemde?

Vasárnapi ebéd

Régen jártam erre. Ennek több oka is van. Egyrészt elég mozgalmas hétvégénk volt, másrészt nem akartam húsos posztot feltenni, de a "nem húsos" ételeinkről végül nem készült fényképes dokumentáció.

Vasárnapra maradt egy darab hús bepácolva a Franconak készült ünnepi menüből, s azt készítettem el magunknak zelleres krumplipüré társaságában. Őszintén szólva, ha nem pihent volna elkészítésre várva a szűzpecsenye a hűtőben, akkor egészen biztosan nem hús készült volna, mert már nagyon elegem volt belőle, de veszni nem hagyhattam, hát megettük.

Pácolt szűzpecsenye forró ketchuppal és zelleres krumplipürével

20 dkg (4 szelet) szűzpecsenye az előző posztban leírtak szerint pácolva

1 ek olaj a pácból

2 tk konyak (elhagyható)

fél dl víz

4 db krumpli

fél zellergumó

só

őrölt bors

5-6 dkg vaj

2 dl tej

A szűzpecsenyék mindkét oldalát serpenyőben - az 1 ek olajon -, 2-2 percig hirtelen megsütöttem, majd tűzálló tálba szedtem őket, s a pácból a hagymát rátettem, meglocsoltam a konyakkal, ráöntöttem a vizet, s alufóliával letakarva sütőben készre sütöttem.

A burgonyát, zellert megpucoltam, felkockáztam, sóztam, majd puhára főztem. Alaposan összetörtem a zöldségeket, majd hozzátettem a vajat, s a borsot, s addig kevertem, míg a vaj elolvadt. Ilyenkor lehet még sózni, ha esetleg szükséges. Hozzáöntöttem a tejet és habosra kevertem (míg kifehéredik).

Tálaláskor a húst leöntöttem egy kevés forró, házi ketchuppal. Jól sikerült. Múzs el volt ragadtatva.

Részemről ennyi: elég a húsból!

A fő fogás - fonott szűzpecsenye

Tegnap elmaradt a részemről beígért főfogás leírása. Mentségemre legyen mondva, hogy elég későn értünk haza kiskertünkből, s az egész napos kertészkedés után már nem volt erőm leülni a számítógép elé. Hoztam  azért Önöknek egy kis tavaszt. Így virtuálisan.

Most pedig rendezném a restanciám. Nem is húzom tovább az időt, íme a recept:

Fonott szűzpecsenye csőben sült burgonyával

1 szűzpecsenye

szeletelt bacon (annyi kell, ahány fonatot a pecsenye kiad)

só

őrölt bors

1 fej vöröshagyma

olaj (repce-, vagy olívaolaj)

néhány egész bors

4-5 db babérlavél

6 nagyobb krumpli

1 alma

só

őrölt bors

2.5 dl világos sör

1 dl víz

A húst előző nap feldaraboltam. Mivel nekem elég nagy és vastag szűzpecsenyém volt, ezért vízszintesen is lefejtettem róla egy réteget. A húst 12-15 cm-es darabokra vágtam, majd a hosszanti oldalával párhuzamosan, középen végigvágtam de úgy, hogy a felső része egyben maradjon. Ahol illeszkedett a hús, oda helyeztem egy bacont, s szépen összefontam a "lábakat". Alul fogpiszkálóval rögzítettem. A húst egy tálba helyeztem, sóztam, borsoztam, megszórtam még egész borssal és babérlevéllel, majd a szeletekre vágott hagymát is ráhalmoztam. Leöntöttem annyi olajjal, hogy ellepje, lefóliáztam és egy éjszakát a hűtőben pihentettem.

Másnap egy nagy, fedeles sütőedénybe tettem a nagyobb hasábokra vágott burgonyát és almát, sóztam, borsoztam őket, s  alaposan összekevertem. Jól látják, semmi zsiradékot nem tettem alá! A húsokat alaposan lecsepegtettem, s szép sorban a köret tetejére helyeztem. Az egész borsok és babérlevelek szintén átvándoroltak a sütőedénybe. Ráöntöttem a vizet és a sört, s lefedve mintegy másfél órát sütöttem. 

Nem szeretek időt és hőfokot írni, mert az én sütőm meglehetősen furcsán működik. Azt tudom javasolni, hogy addig süssék, míg a hús megpuhul. Nem azonban túlsütni, mert a szűzpecsenye - bacon ide, vagy oda - kiszárad.

Az ünnepelt elégedett volt, mi is jóllaktunk. Próbálják ki! A sörben sült burgonya szaftos, krémes mivoltával semmi sem vetekedhet! 

Derűs vasárnapot!

Egérutat Franconak, avagy egy születésnapi ebéd története

Kezdeném is rögtön azzal, hogy Franco ebédet és tortát kapott tőlünk születésnapjára. Köszönhető ez annak, hogy nem egyszerű őt ajándékkal meglepni. Mikor kérdezgettem Hildust, hogy minek örülne véleménye szerint, nevezett elárulta, hogy az ünnepelt csak "egérutat" szeretne. Nekem sem kellett több, azonnal láttam magam előtt, hogy a tortában fog alakot ölteni az "egérút".

A menü az alábbi volt:

Semmiképp sem szeretném csigázni az olvasót, először a tortát fogom megmutatni. Az biztos volt, hogy Sacher torta lesz, Franco ugyanis semmit nem eszik meg, amiben tejtermék, látható és egyértelműen érezhető mennyiségű vaj (krém) van. Csináltam már neki korábban is ezt a tortát, de nem voltam megelégedve a végeredménnyel, ezért új verziót kerestem, s végül találtam. Több helyen is utánaolvastam a Dalla cucina, per te-nél található receptnek, mert többen is megcsinálták, s őszintén mondhatom, nekem is nagyon bevált! Nem írom le külön, csupán annyi megjegyzést fűznék hozzá, hogy én nem mértem a hőt, s cukorból mindig a kisebb mennyiség mellett döntöttem, ahol választani lehetett,s vaníliakivonat helyett egy vanília kikapart belsejét használtam.

A díszítéshez a fondant-t még előző nap meggyúrtam. (A fondant receptjét a Dobókocka tortánál olvashatják.) A figurához egy kis adagot pirospaprikával - kezek, lábak, fülek, orr -, egy másik darabkát - szemek - kakaóporral összegyúrtam. Hát igen, kicsit narancssárga lett, de azért nem rossz. Nem vagyok még ügyes a figurák összeállításában, de gyakorlat teszi a mestert, lesz ez még jobb!
A tortát előző nap összeállítottam, lekentem lekvárral, majd másnap öntöttem le csokoládéval é, s tettem rá az "utat" és az egeret.

A tészta kicsit púpos lett, de a díszítés miatt még jól is jött, hiszen egy domb is került az térbe. A keményítőtől és mandulától kicsit tartottam, de nagyon jó állagot kölcsönöztek a tésztának, nem lett nehéz.

Az ünnepelt örült, ezért mi is, s ezúton szeretném Múzs nevében is megköszönni, hogy a teraszon, fényes, meleg napsütésben, gyerekpezsgőt kortyolva, kellemes társaságban költhettük el az ebédet!
Holnap jön folytatás a főétellel! Addig is kiránduljanak és pihenjenek sokat!

Gyors és finom. Tésztát ebédre, vacsorára!

Tegnap este mondtam Múzsnak, hogy csinálok húsmentest, mert holnap úgyis péntek. Mire felvilágosított, hogy bár a héten valóban holnap lesz az utolsó munkanap, azért még ne nevezzük pénteknek, nyugodtan tegyek csak húst az ételbe, bármi is legyen az. Picit vakartam a fejem, mert olyan jól kitaláltam, hogy milyen tészta lesz, de engedve Múzs nyomásának, gondoltam, az alapokat kiegészítem némi szalonnával.

Sajtmártásos spagetti

fél csomag spagettitészta
2 szelet füstölt szalonna
8 gerezd fokhagyma (mi elvetemülten szeretjük, de nyugodtan lehet kevesebbet is használni)
5 dkg trappista sajt
3 dkg füstölt sajt (nálunk parenyica lett)
1,5 dl főzőtejszín
0,5 dl tej
1 csapott ek liszt
só, bors ízlés szerint

A tésztát kifőztem, majd míg az csöpögött, a szalonnát nagyon apró kockákra vágtam, s megolvasztottam a tésztafőzős lábosban. (Nevezzük lustaságnak, de nem szeretek edényhalomba úszni a főzés végére, s így kevesebb a mosogatni való is.) Meghintettem liszttel, elkevertem, majd felöntöttem a tejszínnel, csomómentesre kevertem, aztán beledobáltam a sajtokat - természetesen kisebb darabokra vágva. Sóztam, borsoztam. (A sóval csak óvatosan, mert a szalonna és a sajtok is sósak!) Amikor besűrűsödött, hozzáöntöttem a tejet. Egyet rottyan és kész is! Végül beleöntöttem a spagettit, alaposan elkevertem és jöhetett a kóstolás!

Csak annyit mondanék: hmmmm. Gyors, egyszerű és nagyon finom! Ha a most következő hosszú hétvégét kirándulással töltik, egy gyors vacsoraként az Önök asztalára is odakerülhet!

A kimaradt kókusz-töltelék újjászületése

A bonbon gyártásakor - mint írtam kimaradt egy csomó töltelék, amit természetesen "meggolyósíthattam", s csokiba márthattam  volna, de a késői órára való tekintettel ez elmaradt. Nem szokásom viszont maradékot kidobni, ezért elhatároztam, süteményként újat alkotok belőle. A massza - véleményem szerint - túl kemény lett volna ahhoz, hogy két tésztalap közt végezze, ezért úgy döntöttem, muffinná alakítom.

Nézegettem recepteket, végül hagytam a csodába, mert egyikbe sem tudtam beleképzelni az elgondolásomat. Tudtam, mi kell bele, hát kiötlöttem magamtól. Íme a végeredmény:

Kókuszos muffin

1 bögre liszt

1 bögre tej

kimaradt kókuszos töltelék (recept a bonbonnál)

fél vanília belseje kikaparva

1 dl olaj

1 tojás

1 sütőpor

2 ek porcukor

A lisztet a sütőporral elkevertem, majd a kókuszos tölteléket - amit már jóval előtte kivettem a hűtőből, hogy picit megolvadjon, kezelhetőbb legyen - alaposan összekevertem a tejjel, tojással, cukorral, vaníliával, olajjal, majd a száraz összetevőkhöz öntöttem. Jól átdolgoztam a az egészet, majd a sütőformákba kanalaztam őket. Előmelegített sütőben 30 perc alatt megsütöttem.

Ha vendégek érkeznek, leönthetjük vaníliasodóval, vagy csokiöntettel is, s egy apró mentaágat szúrjunk mellé. Sikerünk lesz biztosan, mert a tálalás - mondjon bárki bármit - nagyon sokat számít!

Összesen 12 db lett belőle. Került belőle néhány Múzs útravalójába is.

Vasárnapi tekergős

Szinte egész nap házimunkáztam, s mikor végre leültem a számítógép elé, alaposan megtréfált a technika ördöge. Szinte egész este nem volt net. Múzs azt mondta, ne reménykedjek, annyira ingadozó most a szolgáltatás, hogy bizonytalan a mai bejegyzés publikálása. Sebaj, azért próbálkozom!

Ma "igazi" vasárnapi ebéd készült. Gyöngyöző csirkehúsleves, májjal és zellercsíkokkal tekert comb körettel és a bonbonos akcióból kimaradt kókuszos töltelékből muffin. A húslevest nem írom le, az utóbbit pedig majd holnap, tehát jöjjön a főétel! Egy napra egy recept!

Sokat gondolkoztam, hogy mi legyen a fő fogás a mai ebédnél. Hildus tegnap hallal lepett meg minket, ezért - bármennyire szeretjük is - ma nem akartam azt tenni az asztalra. Múzs holnap elutazik, ezért valami csomagolható, vagy szeletelhető dolgon törtem a fejem. Rántott hús, gordon bleu, natúr szelet mind versenyben voltak, mígnem eszembe jutott, hogy a leveshez elővett aprólék közt van két szép csirkemáj, s a hűtőben egy hatalmas zeller. Jött is az ötlet: megtöltöm az említettekkel a kicsontozott combot. Köretnek a krumpli túl unalmas lenne magában, ezért zöld hüvelyű zöldbabot (természetesen Mara kertjéből) gondoltam hozzá.

Comb csirkemájjal és zellercsíkokkal tekerve

40 dkg kicsontozott comb

2 csirkemáj

2 db 0,5 cm vastag zellerdarab csíkokra vágva

30 dkg zöld hüvelyű zöldbab (ez a fajta kevésbé szálkásodik és remekül mutat a tányéron)

só

frissen őrölt bors

majoranna

1 dl víz

A kicsontozott combot késsel még jobban szétnyitottam, mindkét oldalát sóztam, borsoztam, majd belehelyeztem a májakat, s azok tetejére a zellerdarabokat. Egy pici sót és borsot a töltelékre is szórtam, majd majorannával hintettem az egészet. A húst szorosan feltekertem, s cérnával (100% pamut, nehogy nejlon egyen!) összekötöztem. A zöldbabot a tepsibe öntöttem - szintén só, bors és majoranna került rá - végül a tetejébe raktam a megkötözött húst. Vizet öntöttem alá, majd alufólia alatt megsütöttem.

Picire összesült, nevettünk is rajta, de a nagy tányér húsleves után pont elégnek bizonyult a kimért adag. Bőven tudok csomagolni holnapra Múzsnak is. 

Akinek a zöldség köretként kevés, vajon pirított burgonyát tálaljon hozzá.

Bonbont ajándékba

Hildus, Mara és Szultán névnapját ünnepeljük most hétvégén. A földrajzi távolság miatt utóbbiak csak hangban és képben lettek megköszöntve - egyenlőre -, Hildusnak viszont beígértük, hogy meglátogatjuk.

Szerettem volna valami házi készítésű finomsággal meglepni. Ekkor jutott eszembe, hogy néhány héttel ezelőtt - külső közbenjárással - sikerült szert tennem bonbonos formákra, így az ajándék kérdése megoldódott. Belülre mi kerüljön? Ez egyértelmű volt: kókusz! Hildus ugyanis imádja.

A töltelékhez végül Zúza receptjét választottam. A csokoládé Szerencsi és egyéb étcsokoládé volt.

Kókuszos bonbon

2,5 dl tejszín

7 dkg cukor

8 dkg vaj

20 dkg kókuszreszelék

30 dkg étcsokoládé

3 ek olaj

A tejszínt a cukorral és a vajjal felforraltam, s 3-4 percig főztem, majd a tűzről levéve belekevertem a kókuszreszeléket és 2 órára hűtőbe tettem. A csokoládét vízgőz felett felolvasztottam, majd elkevertem benne az olajat. A formákat - ecset híján kávéskanállal - kikentem, ezután a fagyasztóba tettem. Mikor a csokoládé megdermedt, a formák oldalát újra kikentem, s visszaraktam egy fél órára a hűtőbe. A formákba egyengettem a tölteléket, majd a maradék csokoládéval lezártam a bonbonokat. 42 darab lett. 

Rengeteg töltelék kimaradt, úgyhogy holnap kókuszos sütit sütök, de ez volt a prototípus, s azt hiszem, nagyon jól sikerült.

Az állatos formák megvicceltek, az oroszlánok és elefántok lábai a formában maradtak, a többi viszont tökéletesen kijött.

Az ünnepelt boldog volt, s bevallom, a hibásakat itthon mi is megkóstoltuk Múzzsal, de el ne áruljanak!

Pénteki húsmentes: lencseleves és palacsinta

Vannak szokások, hagyományok - főként étkezéssel kapcsolatosan -, amikről nem tudok, vagy inkább nem szeretnék lemondani. Ilyen például a farsangi fánk, Márton napi libacomb, a Húsvéti sonka, a Karácsonyi halászlé, s - elképzelhető, hogy egyeseknek furán hangzik - a böjti időszakban tiltott pénteki húsevés. Úgy vagyok ezzel, hogy bár mi egyébként sem eszünk kifejezetten sok húst, senkinek nem árt, ha beiktat néhány húsmentes napot hetente. Erre remek alkalmat szolgáltat bárkinek ez az időszak, hiszen sok újságban, magazinban terítékre kerül ilyenkor ez a téma.

Szerettem volna valami laktató, finom ételt készíteni. Sárgaborsó és lencse jutott eszembe, mert mindkettő remek alapanyag lehet, végül a lencse mellett tettem le a voksomat. Abban biztos voltam, hogy nem az ecetes, babérleveles módon áll majd össze, de a lencsének mindenképpen jót tesz egy kis "savanyítás", ezért tejfölben gondolkoztam. Második fogásnak pedig palacsintát sütöttem.

Lencseleves

1 bögre lencse (2,5 dl)

1 fej vöröshagyma

2 kisebb sárgarépa

2 dl tejföl

1 ek. olaj (én mindig repceolajat használok, mert koleszterin csökkentő hatású)

1 csapott ek. liszt

1 kk római kömény (egész)

só

őrölt bors

pirospaprika

petrezselyemzöld

A lencsét átválogattam, alaposan megmostam, majd a megpucolt, egész hagymával együtt az olajon elkezdtem pirítani. Ráhintettem a lisztet, átkevertem vele a zöldségeket, majd a tűzről levéve megszórtam pirospaprikával és beletettem a vastag karikára vágott sárgarépát is. Átforgattam az egészet, felöntöttem vízzel, fűszereztem, majd készre főztem. Amikor a lencse megpuhult, lehúztam a lángról és belekevertem a tejfölt. (Mindenképpen le kell venni a tűzről, különben a tejföl összefut, csomós lesz.) Legvégül belekerült az apróra vágott petrezselyemzöld is. Jöjjön a tőlem jól megszokott mondat: egyet rottyan és kész is!

Másodiknak pedig palacsinta készült. Van ugyan a hűtőben egy kis túró, de azt meghagytam Múzsnak, aki ma ér haza vidékről, a magamét Mara isteni baracklekvárjával kentem meg. Palacsintát sütni mindenki tud, ezért a receptjét nem írom le. Egy titkot azonban elárulok: nem ízesítem a tésztát, ugyanis a megmaradt, kisült palacsintákat le is lehet fagyasztani, s nem tudhatom előre, hogy mikor előveszem édes vagy sós lesz-e majd a töltelék! 

A képen látható tekerést az üzemi konyháról loptam. Szerintem nagyon jól mutat.

Ma ajándék gyártás lesz este - egészen pontosan bonbon készül majd -, mert Hildus névnapját ünnepeljük hétvégén. Még sosem csináltam "formába öntőst", csak "kigolyózóst". Izgulok. Szorítsanak, hogy sikerüljön!

Gyors, laktató és finom - terítéken a pásztortarhonya

Hétköznap szeretek valami gyorsan elkészíthető, mégis kiadós ételt főzni. Sokszor kerül ilyenkor az asztalra egytálétel, mint például pásztortarhonya.

Hozzávalók:

6 nagyobb burgonya

1 fej vöröshagyma

1-2 tk pirospaprika

10 karika szárazkolbász

egész fűszerkömény (aki nem szereti, lehet őrölt is, de nem érdemes kihagyni, jót tesz neki)

1 kávéscsészényi tarhonya

2 db virsli

só
bors
fél ek. olaj

A hagymát apróra vágtam, picit megsóztam, s a kolbásszal együtt olajon megdinszteltem. Mikor a hagyma már üveges lett, ráöntöttem a tarhonyát, hogy kissé előpirítsam. Itt még nem kell bele víz.

Mikor a hagyma megpirult, lehúztam a tűzről, megszórtam pirospaprikával, beleöntöttem az átmosott burgonyát, sóztam, borsoztam, s egy kávéskanál fűszerköményt is szórtam bele, majd felöntöttem annyi vízzel, ami ellepi, de még kilátszanak a krumplidarabok. Addig főztem fedő alatt, míg a burgonya megpuhult, végül beleöntöttem a két virslit felkarikázva. Egyet rottyan és kész is!

Nyáron egy fél paprikát és paradicsomot is szoktam hozzátenni, de télvíz idején értelmetlen és drága mulatság lenne.

Savanyúsággal tálaltam, de egyes vidékeken tejföllel szeretik. Nálunk ez utóbbi nem szokás, de jó lehet. Tessék kipróbálni!

Terápiás tortilla chips

Egy rossz napot rossz éjszaka, majd még vacakabb reggel követett. Van, mikor az ember érzi, hogy jobb, ha nem teszi ki a lábát otthonról, s ha mégis megteszi, annak következménye lesz. Hát velem is ez történt. Végül megadtam magam, s engedve a sors akaratának szobafogságra ítéltettem.

Mikor elmúlt a sokk, s már kevésbé élveztem a négy fal bámulását, olvasgattam ezt-azt a neten, s végül elkapott az ihlet.

Múzs fanatikusan szereti a tortilla chipset. Én nem, mert amit eddig ettem, nem ízlett, de ez nem baj. Másnak ételt készíteni úgyis sokkal jobb érzés. Legyen tehát tortilla, s sikerült meggyőznöm magam, hogy mindezt terápiás céllal teszem -innen a cím is -, tehát minden szinten egyre jobban és jobban leszek, ha sikerül.

Persze - mint annyi minden mást - tortilla-t sem csináltam még soha, de ez most sem tántorított el. Egy szuper receptet találtam OstriGa-tól, saját tapasztalatokkal fűszerezve, s már álltam is a konyhában, s méregettem a hozzávalókat. A pontos recept ITT található.

Annyit változtattam rajta, hogy nekem nem volt itthon, csak finomra őrölt kukoricadarám, de legközelebb kukoricaliszttel csinálom.

Tortilla chips OstriGa-tól

1 bögre kukoricaliszt

1 bögre finomliszt (búza)

1kk sütőpor

1 kk só

10 dkg margarin

forró víz (nekem kb. 1,5 dl-t vett fel)

A szárazakat összekeverjük, belemorzsoljuk a margarint, majd apránként adagoljuk hozzá a forró vizet, míg lágy, gyúrható tésztát kapunk. Diónyi gömböket formázunk belőle, majd két folpack között papír vékonyra nyújtjuk. Felteszünk egy serpenyőt szárazon a  tűzre, s a kinyújtott lapok mindkét oldalát megsütjük. Amint kivettük a serpenyőből, érdemes letakarni. 6 darabot egy deszkára teszünk, félbevágjuk, majd az immáron 6 felet egymásra téve kis, szabálytalan háromszögekre vágjuk. 

Egy tepsibe sütőpapírt teszünk, s a darabkákat egyenletesen szétterítjük rajta. Kevés olívaolajjal megspricceljük, s fűszerezzük. Én pirospaprikát, őrölt fekete borsot, s kevés sót kevertem össze, ezzel szórtam meg a tortillákat. 160 fokon 10 perc alatt megszárítjuk, salsa-val tálaljuk.

A salsa detto házi készítésű, bár csaltam, s az itthoni finomságokból mixeltem, de végeredmény tökéletes lett. A tavaly nyáron eltett ketchup-hoz kevertem egy fél kk szintén tavalyi erős pistát, valamint 4 vékony karika csípős uborkát és almapaprikát - ez utóbbiakat apróra vágva. Az említett savanyúságok felöntőlevéből is kevertem bele picit. Múzs nagyon csípősen szereti a salsa-t, ezért nálunk így készül. Édes, illetve csípmentes zöldségekkel is el tudom képzelni, de egy pici ecetet mindenképpen javaslok önteni hozzá.

Múzs közölte, kiszúrtam magammal, mert ezután gyakran kell majd csinálnom. Azt hiszem, ez a legnagyobb elismerés. Próbálják ki bátran!

Jelentem, a terápia sikeres volt, határozottan jobban érzem magam!

Na most akkor brassói?

Mint az utolsó bejegyzésben említettem, a fotóaparátom cserben hagyott, azonban hála Múzs lelkes utánajárásának, mára javult a helyzet, s végre van értelme bejegyzést is közzétenni.

Azért ne gondolják, hogy éheztünk a héten. Volt tojás saláta, sült kolbász és hurka, pénteken pedig tejfölös lecsó. Tegnap a fényképezőgép után jártunk, majd a délutánt a sportnak szenteltük, ezért kirúgtunk a hámból, s egyik kedvenc helyünkön ebédeltünk. Én babgulyást, Múzs milánói sertésbordát. Viszont ma - végre dokumentálható módon - főztem rendes ebédet. Borsóleves készült és brassói aprópecsenye.

Be kell vallanom, nagy rajongója vagyok a brassóinak, de még soha nem készítettem. Kerestem-kutattam az igazit. Utánajárásom eredménye mintegy 40 variáció lett, s ennek legalább a fele állította, hogy a benne foglaltak az eredeti recept szerint valók. Dolgom végeztével kissé tanácstalanul ültem a fotelban. Úgy éreztem, valahogy úgy van ez is, mint a feketeerdő torta: mindenki tudja a receptjét, de az eredeti a gasztronómia és a múlt homályába vész. 

Tudtam az alapanyagokat, összeállt a fejemben egy  kép, s végül megcsináltam az ÉN brassóimat.

Brassói aprópecsenye a'la Zsená

60 dkg sertés lapocka

1 fej vöröshagyma

10 gerezd fokhagyma

10 dkg füstölt szalonna

só, bors ízlés szerint

fél deci fehérbor (na, ez nem volt a receptben, de nekem annyira adta magát, hogy belekerült)

4 db nagy burgonya

olaj a sütéshez (én kizárólag repceolajat használok)

só

A hagymát, fokhagymát megpucoltam, felaprítottam, a húst és a szalonnát csíkokra vágtam (ez utóbbit különösen vékonyra). Serpenyőben megolvasztottam a  szalonnát, s mikor a zsírja kijött, rádobtam a húst, s a hagymákat. Sóztam, borsoztam, s fedő alatt elkezdtem puhára sütni.

A burgonyát meghámoztam és KOCKÁRA vágtam. Ezt különösen fontosnak tartom kiemelni. A brassói soha nem készülhet hasábburgonyával! Még akkor sem, ha étteremben is képesek feltálalni ily módon a hozzá nem értők. 

Átmostam, hogy kijöjjön a keményítő egy része, majd leszárítottam, s közben feltettem a tűzre a repceolajat.

Mikor a hús megpuhult, beleöntöttem fél deci fehérbort, picit pirítottam, s lezártam a lángot.

A krumplit kisütöttem, alaposan lecsepegtettem, s összekevertem a hússal.

Múzs szerint isteni lett. Szerintem is. Vállalom a recepten felül hozzáadott borért a szemrehányásokat.

Ebéd után - a remek időre való tekintettel - ma is két kerékre csapódtunk, s mintegy 23 km megtétele során nyugtáztuk: Budapestre beköltözött a tavasz, s emelkedik a Duna vízszintje.

Az étel után kutatva ráleltem egy cikkre, amiben az író ismerőse hozzám hasonlóan nagy brassói rajongó, s szintén az igazit keresi. ITT olvasható. Ajánlom.