Kezdeném is rögtön azzal, hogy Franco ebédet és tortát kapott tőlünk születésnapjára. Köszönhető ez annak, hogy nem egyszerű őt ajándékkal meglepni. Mikor kérdezgettem Hildust, hogy minek örülne véleménye szerint, nevezett elárulta, hogy az ünnepelt csak "egérutat" szeretne. Nekem sem kellett több, azonnal láttam magam előtt, hogy a tortában fog alakot ölteni az "egérút".
A menü az alábbi volt:
Semmiképp sem szeretném csigázni az olvasót, először a tortát fogom megmutatni. Az biztos volt, hogy Sacher torta lesz, Franco ugyanis semmit nem eszik meg, amiben tejtermék, látható és egyértelműen érezhető mennyiségű vaj (krém) van. Csináltam már neki korábban is ezt a tortát, de nem voltam megelégedve a végeredménnyel, ezért új verziót kerestem, s végül találtam. Több helyen is utánaolvastam a Dalla cucina, per te-nél található receptnek, mert többen is megcsinálták, s őszintén mondhatom, nekem is nagyon bevált! Nem írom le külön, csupán annyi megjegyzést fűznék hozzá, hogy én nem mértem a hőt, s cukorból mindig a kisebb mennyiség mellett döntöttem, ahol választani lehetett,s vaníliakivonat helyett egy vanília kikapart belsejét használtam.
A díszítéshez a fondant-t még előző nap meggyúrtam. (A fondant receptjét a Dobókocka tortánál olvashatják.) A figurához egy kis adagot pirospaprikával - kezek, lábak, fülek, orr -, egy másik darabkát - szemek - kakaóporral összegyúrtam. Hát igen, kicsit narancssárga lett, de azért nem rossz. Nem vagyok még ügyes a figurák összeállításában, de gyakorlat teszi a mestert, lesz ez még jobb!
A tortát előző nap összeállítottam, lekentem lekvárral, majd másnap öntöttem le csokoládéval é, s tettem rá az "utat" és az egeret.
A tészta kicsit púpos lett, de a díszítés miatt még jól is jött, hiszen egy domb is került az térbe. A keményítőtől és mandulától kicsit tartottam, de nagyon jó állagot kölcsönöztek a tésztának, nem lett nehéz.
Az ünnepelt örült, ezért mi is, s ezúton szeretném Múzs nevében is megköszönni, hogy a teraszon, fényes, meleg napsütésben, gyerekpezsgőt kortyolva, kellemes társaságban költhettük el az ebédet!
Holnap jön folytatás a főétellel! Addig is kiránduljanak és pihenjenek sokat!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése