2020. november 28., szombat

Galuskázzunk... Aranyban..

 Egy kedves emlék kapcsolódik ehhez a recepthez. Valaha régen N. barátnőmmel néha tartottunk csajos napot. Elmentünk squasholni, majd beültünk a szaunába és utána felmentünk hozzá egy kicsit beszélgetni.

Az egyik ilyen alkalommal készítette ezt a csodás édességet, méghozzá úgy, hogy már kész volt a tészta, kiszaggatva várt, kelt a sötét sütőben, míg hazaértünk, gyorsan megsütöttük és neki is láttunk. Rögtön el is kértem a receptet, s azóta gyakran készítem. Kuglóf formában, ahogy ő tette akkor.

Bátran megosztom a kedves Olvasóval, hiszen nemrégen a gyerekkori barátnőm is elkérte a receptet, s azt írta, nagy sikere volt.


Aranygaluska

Tészta:

2,5 dkg porcukor

25 dkg liszt

2,5 dkg vaj

2 dkg élesztő

cs. só

1 tojás

1,2 dl tej - langyos

1 citrom héja


A szóráshoz:

11 dkg darált dió

9 dkg cukor

reszelt citromhéj

kb. 20 dkg olvasztott vaj, vagy margarin


Sodó (ezt lehet hígra főzött vaníiapudinggal helyettesíteni)

7 dl tej

1 vanília

5 dkg cukor

4 dkg liszt

pici rum



A tésztához mindent összeöntöttem - nem kell futtatni sem -, simára gyúrtam, majd 30 percig pihentettem. 2 cm vastagra nyújtottam a tésztát és kicsi pogácsaszaggatóval apró darabokat, félholdakat szaggattam, s az alaposan kivajazott, kilisztezett formába kezdtem rakni. Meglocsoltam olvasztott vajjal, megszórtam a diós keverékkel, s jöhetett az újabb réteg tészta, vaj, szórás. A tetejét is vajjal, dióval zártam, majd betettem a bekapcsolatlan sütőbe újabb 30 percre - az se baj, ha tovább marad -, majd megsütöttem.

A sodóhoz a tojást, cukrot, vaníliát kikevertem, hozzátettem a lisztet és 1 dl tejet. A többit felforraltam, majd óvatosan - hogy ne legyen rántotta - a tojásos keverékhez öntöttem, végül visszatettem az egészet főni, míg sodó állagú nem lett. Tűzről levéve került hozzá a rum - ez elhagyható.



Egy gulyásveles, frankfurti leves után tökéletes második fogás, de karácsonykor is kiváló édesség, ha valaki nem mer nekiállni a bejglinek.

Próbálják ki, elronthatatlan!

2020. november 25., szerda

A legfinomabb csokikrém..

Vírus helyzet van. Ez még egy olyan blogot sem kerül el, ami ételekkel foglalkozik, hiszen mindig beszivárog a tudat a gondolataid közé...

Sokan vannak most karanténban, sok barát, ismerős. Vásárolunk, határozatot nyomtatunk, s én ma éppen tortát sütöttem egy háziőrizetes apukának az osztályból - talán mondhatom így - egy barátunknak.

Hirtelen jött kérés volt, s az alap feladat a "vegyetek egy tortát valahol". Cukrászda nagyon drága, Tesco nagyon vacak, hát, inkább sütöttem.


Az alap a klasszik kakaós piskóta lett, a krém alapreceptjét innen vettem, de kicsit más lett.


Csokoládé krém

250 g mascarpone - laktózmentes változat

110 g vaj (nem margarin)

440 g porcukor

2 ek vanília aroma

2 ek natúr joghurt - ez is laktózmentes

70 g cukrozatlan kakaópor

A vajat megolvasztottam, hozzákevertem a többi hozzávalót, míg kivilágosodott és szép, krémes lett. Nem kell megijedni, ha az elején úgy tűnik, ez a száraz kulimász sosem lesz krém - DE az lesz!!

A kakós piskótát most csak kettévágtam, megtöltöttem a  krém kétharmadával, majd körbekentem. Picit betettem a tortát és a maradék krémet a hűtőbe, majd habzsákból kinyomva a csokit, feldíszítettem a tortát. Került rá egy kis kókuszreszelék és emberi fogyasztásra alkalmas citromhéj is.



Nagyláb csak annyit kérdezett: anya, van még abból a csokiból? - azt hiszem, ez minden dícséretnél többet ér.. 

Most izgulok, holnap kora reggel visszük a meglepetést.. Remélem, tetszeni fog.

Próbálják ki, megéri, elronthatatlan és valóban nagyon finom!

2020. november 8., vasárnap

Túrógombóc, az én mumusom

Azt hiszem, mindenkinek van olyan étel az életében, ami valahogy soha nem akar sikerülni. Hát, nekem a túrógombóc az, ami feladta a leckét. Egészen máig.

Olyan sokat beszéltünk mostanában erről a fogásról - amit egyébként nagyon szeretek -, hogy úgy gondoltam, még egyszer, utoljára nekifutok. Keresgéltem a netem, s megtaláltam ApróSéf receptjét (itt található). Az ő javaslataiban még sosem csalódtam, így lelkesen álltam hozzá az elkészítéshez. 





Leírom a hozzávalókat, a részletes elkészítési javaslat a linken.

Túrógombóc

50 dkg túró - én laktózmentest használtam

12 dkg búzadara

3 tojás sárgája

3 tojás fehérje felverve

1 citrom reszelt héja - ez most kimaradt

1 csipet só

zsemlemorzsa a forgatáshoz

Édes tejföl:

200 ml tejföl - ez is laktózmentes nálunk

10 tk. porcukor


A recept szerint csináltam mindent - bevallom, aggódtam, nekem a túró a tojással és sóval nem lett olyan krémszerű, mint neki -, kivártam azt a rengeteg időt, elkészítettem a zsemlemorzsát, megfőztem a gombócokat, s mikor láttam, hogy ez most egyben marad, akkor kevertem össze a tejfölt a cukorral.

Ééééés, sikerült!!!


Kissé félve vittem Mr. Kardosnak, hogy kóstolja meg, de legnagyobb örömöre azt mondta, ilyen jó túrógombócot még nem evett. Ezen felbátorodva Nagyláb is kapott - az övé a képeken, Mr. Kardos szívet kapott a gombócokra, de mire lefotóztam volna, elfogyott -, ő is pozitívan nyilatkozott. Szóval, felkerül a repertoárba. Egy mumus elkergetve :)

Próbálják ki, érdemes!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...