Múzs a minap vacsora tájban éhségre panaszkodott. Ilyenkor természetesen jön a háziasszonytól megszokott kérdés, melyben nevezett érdeklődik, hogy a másik fél mégis miféle étket kíván. Erre - általában hímneműnek feltéve a kérdést - érkezik is a megfontolt válasz, miszerint fogalma sincs, a(z) - általában - nőnemű készítsen "valamit". Bedobtam a dzsókert: szalonna jó lesz? Nos, húsimádóm csillogó szemét látva elégedetten a konyha felé vettem az irányt. Csak egy kérdés merült fel: nyers, vagy sült formában kéri-e?! Mélyen elmerült a tudomány dzsungelében, gondoltam, nem fárasztom holmi halandó kérdésekkel. Tudtam ugyanis, hogy a hűtőben bevetésre készen pihen egy kis darab kövesztett (abált) szalonna, s egy nagyobb darab füstölt szalonna is. Mindkettő házi, azaz Szultán és Mara áldásos tevékenységének köszönhető. A végső döntésem tehát: mindkettő.
A fokhagymával vastagon tűzdelt, sóval, pirospaprikával, darált fokhagymával bedörzsölt főtt tokaszalonnát nyersen, míg a kolozsvárit bevagdosva, sütve tálaltam Múzsnak. Némi paprika és egy szál újhagyma került még a tányérra, a nehéz étkeket ellensúlyozandó. Kenyér híján zsemlével tálaltam.
A csillogó szempár még inkább ragyogott a gyors és egyszerű, ámbár erősen laktató, inkább reggeleinek szánható menü láttán, én pedig elégedetten néztem, ahogy éhes másik felem mohón, mégis különös gonddal, minden ízt külön kiélvezve falja be az elé tett lakomát.
Nos ennyi mára. Így röviden. Remélem, azért nem pártolnak el tőlem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése