Euterpé és Kalliopé is elhagyott ma. Kiforratlan szövegezésemet, kérem tudják be annak, hogy front van és fejben némileg kóválygok.
Ma rövid leszek, s rövid lesz a recept is, hisz' ahogy a címből is kiderül, nem én főztem.
Mint említettem, hétvégén a szüleim jöttek látogatóba, s velük érkezett az ellátmány is. Ebből kifolyólag elmaradt a vasárnapi ebéd elkészítésére irányuló szorgoskodásom, vagyis csupán egy nokedli erejéig koptattam a konyha padlóját. Apukám isteni vadpörkölttel lepett meg minket, sőt, még házi készítésű savanyúságot is kaptunk mellé.
Nos, a vadpörkölt receptje az ő titka, ezért csak a nokedli elkészítését oszthatom meg az olvasóval. Ismerem a deszkáról való nokedli szaggatás rejtelmeit, de bevallom, csak nagyon különleges alkalmakkor készítem úgy ezt a köretet.
Nokedli
3 tojás
1 tk só (minden só máshogy sóz, erre ügyelni kell!)
liszt (ki milyet szeret, a rozs-, tönköly-, graham liszt több vizet vesz fel)
víz
A tojásokat a sóval elkevertem, majd annyi lisztet tettem hozzá, hogy egy nagyon sűrű tésztát kapjak, így könnyen csomómentesre keverhető a massza. A lisztet és vizet folyamatosan adagoltam, míg el nem értem azt a mennyiséget, amennyi nokedlit szerettem volna. Vízből pedig annyit öntöttem hozzá, hogy a palacsintatésztánál sűrűbb, fakanállal húzható tésztát kapjak. Szíves elnézésüket kérem, tudom, egy kezdő háziasszony most a haját tépi tőlem, de tényleg nem tudok pontos mennyiséget mondani, még sosem mértem. Ahogy nagyanyám mondaná: olyan nokedli tészta állagú kell, hogy legyen, azt úgy látod.
A tegnapi ebédet megismétlendő ma újból a fentiek voltak terítéken, s szerencsére a pörköltből olyan mennyiséget kaptunk, hogy még kétszer jólesően emlegethetjük apukám nevét.
Az adag végére jártunk, ma főzni fogok. Remélem, estig megjön az ihlet. Ötletek?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése