2012. február 23., csütörtök

Egyszerű, gyors és finom

Tegnap este vendégeink érkeztek. Egy gyors vacsorát készítettem, ami - ha az ember előre tudja, hogy látogatók jönnek - akár előző nap elkezdhető, s alig pár percre kell csak magára hagynunk a díszes kompániát, míg kirohanunk a sütőhöz, megsütjük, tálalunk és bezsebeljük a dicséreteket.
Kíváncsiak ugye? Fűszervajas pirított zsemle készült. Nevetségesen semmitmondóan hangzik elismerem, s most sokan biztosan csalódottan legyintenek, de higgyék el, nincs is ennél finomabb.

Hazafelé gyors vásárlás. Egyenes kiflit szerettem volna venni, de nem volt a boltban, így nem tehettem mást, zsemlét tettem a kosaramba. Gondolkoztam rajta, vajon ebben az esetben hogyan fogom megoldani a héjas oldalon történő keresztirányú vágásokat, de mint a fotón majd Önök is látni fogják, leleményes vagyok, megoldottam! 

Fűszervajas pirítós (5 személyre)

8 db zsemle
10 dkg vaj
3-4 gerezd fokhagyma
törött bors
őrölt kömény
valamilyen zöldfűszer (én oregánót használtam)

Kivettem a hűtőből a vajat, s miután szűkös volt az időm, egy mélyebb tálban két fordulóra betettem a mikroba, hogy könnyebb legyen kikeverni a fűszervajat. Megpucoltam a fokhagymákat, s fokhagymaprésen átnyomva rátettem a vaj tetejére. Sóztam, borsoztam, fűszereztem, majd egy villával összekevertem az egészet. Ügyelni kell arra, hogy a fűszerek egyenletesen elkeveredjenek.
A zsemléket félbe vágtam, de pont ellentétesen, mint amikor szendvicset készítenék. Nekem az volt a célom, hogy buci-szerű péksüteményt kapjak, ami "megáll a lábán". A héjas felükkel felfelé egy sütőpapírral bélelt tepsibe tettem őket. Minden fél zsemlén három mélyebb vágást ejtettem. A fűszervajat a nyílásokba helyeztem, majd a sütőlemezt betoltam a sütőbe és az egészet mintegy öt perc alatt meggrilleztem. 

Mivel a vacsorát nem sikerült megörökíteni, ezért a képen paradicsomleves társaságában szerepel, amit tegnap, a barátaink érkezése előtt főztem, gondolván a mai ebédünkre. Reggel készítettem hozzá a pirítóst, immáron sajtos változatban, s a megörökítésre is ekkor került sor.

A vágások mentén - mint látható - a zsemle szépen kinyílt, látni engedve a fűszervajat, illetve a képen a sajtot.


Az illata isteni, az íze szintén, s meglepően mutatós is egyben. Most méltán mondhatja az olvasó, hogy egy pirítóssal szúrom ki a vendégeim szemét, de még soha nem vallottam szégyent ezzel az étellel, eddig mindenkinek ízlett. Kezdő háziasszonyoknak is szívből ajánlom. Egy helyen lehet elrontani: ha nem vesszük ki időben a sütőből.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...