2012. május 21., hétfő

Mikor a kísértés győz..

A hétvégén rengeteg időm volt, mert Múzs nagyon dolgozott, ki sem lehetett robbantani a monitor mögül. Igyekeztem elfoglalni magam, s olyan dolgokat csinálni, amiben ő egyébként sem venne részt szívesen. Elmentem hát piacra. Elterveztem, hogy miket fogok főzni hétvégén és a hét elején, s azokhoz bevásároltam némi zöldséget, gyümölcsöt.
Tavasz van, s ez jól látszik a kofák kínálatán is: friss sárgarépa, petrezselyem, újburgonya, zöldhagyma, új fokhagyma - na ennek nem bírtam ellenállni - spárga és még sorolhatnám a tengernyi áruféleséget. Egyszer csak elkapott a kísértés. Ahogy álltam a sorban, a paprika és paradicsom láttán összefutott a számban a nyál, s közben lelki szemeim előtt megjelent egy kondér gőzölgő, friss lecsó. Nagyot nyeltem, s bár meglehetősen drága most a paprika és paradicsom, vettem pár darabot, s szombaton az volt az ebédünk.
Lecsót mindenki tud készíteni, nagyjából ugyanazt értjük alatta, s mégsem lehet két egyformát enni belőle. Aputól mindig kérünk, ha találkozunk, Hildus tojással csinálja, én meg úgy, ahogy eszembe jut: gombásan, tojásosan, natúran, virslivel, szafaládéval, kolbásszal, nagyjából bármivel, a rizses lecsó azonban kikerült a listáról. Az egyik nagy kedvencem a tejfölös változat, amit még egyetemistaként egy kedves, szabolcsi  évfolyamtársamtól tanultam, most azonban nem ez készült.


Lecsó, ahogy én készítem

8 db paprika
2 db paradicsom
1 db vöröshagyma
3 szelet apukám féle füstölt szalonna
1 kk pirospaprika
pici víz (ezt nem szoktam beletenni, de most muszáj volt)
3 db virsli

A szalonnát apró kockákra vágtam, megolvasztottam, s megpirítottam rajta a vöröshagymát. A paprikát vékonyan felkarikáztam, a paradicsomot kis kockákra vágtam, s mikor a hagyma megpirult, a lábasba öntöttem őket. Só, pirospaprika került bele, s mivel a burgonyaféléim nem eresztettek elegendő levet, körülbelül másfél dl vizet borítottam az edénybe.
Mikor a paprika és paradicsom megfőtt, beletettem a felkarikázott virslit is, egyet rottyan és kész is!


Az illatok kicsalogatták a konyhába a munkáját végző Múzst is, aki az ajtófélfának támaszkodva várta, hogy végre nekiláthasson egyik legkedvesebb, s most sokáig nélkülözött kedvencének.
Abrosz, tányér, villa, pohár, szalvéta, kenyér, éhes szájak, s azon kaptuk magunkat, hogy az üres tányér aljáról próbáljuk kitörölgetni a maradék szaftot. Így ért véget egy hirtelen jött kísértés.

6 megjegyzés:

  1. Hát ennek én sem tudnék ellenállni, imádom a lecsót:) sajnos itt nem ismerik a sárga lecsópaprikát, néha van a török zöldségesnél, de persze nem olyan, mint otthon. A tejfölös lecsóra kíváncsi lennék:)

    VálaszTörlés
  2. Ha egyszer erre jártok, szívesen látlak egy tejfölös lecsóra ;)

    VálaszTörlés
  3. Az az igazi, mármint a tejfölös... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony ám! :) Ugye tudod, kitől tanultam ;)?

      Törlés
    2. Nem is tudom... :)) Talán én lennék az? :)

      Törlés
    3. Bizony ám!!! Még anyu is megszerette, bár ő nem készíti. Mindig eszembe jutsz róla :) A másik ilyen Tőled a tejszínes csirke. Emlékszem, mikor főzted a koleszban :) Szép emlékek!

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...