2014. április 4., péntek

Volt egyszer sok szülinap...

A családunkban, s a baráti társaságban is szeptembertől-márciusig egymást követik a születésnapok. Ennek köszönhetően meglehetősen sok tortát sütök ebben az időszakban. Igyekszem mindenkinek mást készíteni. Idén az a megtiszteltetés ért, hogy kaptam egy megrendelést is. Bizony, van még mit csiszolnom a technikámon, de mindent megteszek ennek érdekében. Ebben a bejegyzésben a három kedvenc tortámat osztom meg az Olvasóval.

Nagyláb januárban lett egy éves. A recept után sokat nyomoztam a neten, mert ahogy tapasztalom, a védőnők és gyerekorvosok "milyen ételt kaphat x korban a gyerek" hozzáállása kerületenként változik. Végül találtam egy receptet, amit egy icipicit átalakítottam, ezzel leptem meg Nagylábat. 


A torta kukorica liszttel készült tésztából áll, amit nagyon kevés porcukorral elkevert joghurttal, meggyel és banánnal töltöttem meg. Az ünnepelt kézzel elfogyasztotta gyakorlatilag az egészet.

A másik januári szülinaposunk Múzs. A torta feliratát muszáj elmagyaráznom. Tudós férjem arra a kérdésre, hogy mit kér születésnapjára azt a választ adta, hogy PS3-at. Ha azt nem kaphat, akkor nem kér semmit. Nos, azt nem kapott, a miértjét most nem részletezem, de magas labdát dobott, így a vicc kedvéért kapott feliratként 3 PS-t. Kapott is, meg nem is ;).


Ez a torta egy egyszerű piskóta tészta volt, s nem mondom, hogy nem készültem, de mégsem, mert csoki és kakaó sem volt itthon, így töltelékkén túrókrém, külső mázként pedig csokoládé puding került bele/rá. Az elronthatatlan piskóta receptjét ITT olvashatják.

A sorban az utolsó torta pedig az volt, amit a barátaink kérte tőlem. Informatikusnak készült, így adta magát, hogy valami eszközt formázzak meg. Laptopra esett a választás. Ha rajtam múlt volna, csukva marad, de Múzs azt mondta, akkor nagyon lapos lenne, így fel volt adva a lecke, hogy állítom majd meg. Sütöttem hát két kakaós piskótát. A nagyobbat bevontam barna fondannal, ez lett az asztal. A kisebbik lett a laptop billentyűzet része. A billentyűket kézzel festettem ezüst színű ételfestékkel és ecsettel. A monitor részt rizsmasszából készítettem. Ezt még tökéletesíteni kell, mert nagyon lágyra sikerült a massza, nem tudtam szépen egyenletesre formázni, így elég girbe-gurba lett a felület, nem lett szép. Azt hittem, a rizsmassza nem lesz ilyen súlyos, nehéz, de sajnos nem állt meg, ki kellett hátulról támasztanom. A neten olvasva sokan egy fém, vagy fa keretet készítettek a nyitott résznek, s egy ostyaképpel díszítették, így megállt. Én bevontam a rizsmasszát fondannal, s lett, amilyen lett. Van még mit tanulnom. A megrendelőknek, illetve az ünnepeltnek is nagyon tetszett az én elégedetlenségem ellenére.


A kakós piskótába gesztenyekrém került. Állítólag a rizsmassza is nagyon finom volt.


Télre érkezett egy felkérés, gyűjtöm az ötleteket. A forma is ki van találva, remélem klassz lesz.
Ha a tisztelt Olvasó szeretné tudni a pontos recepteket, szívesen megosztom, nincs titok!

1 megjegyzés:

  1. Kedves webmester,

    Észrevettük, hogy nagyon finom receptek találhatók a blogodon, és egyúttal szeretnénk bemutatni neked az új honlapunkat, http://www.osszesrecept.hu/ ahol a felhasználók válogathatnak több mint 130 000 összegyűjtött recept közül. Az oldalon szintén található egy rangsor a leggyakrabban látogatott blogokról. Ha hozzácsatolod a te blogodat is, mi indexeljük a receptek elejét, melyeket a felhasználók ezután könnyen megtalálják a keresőnk segítségével. Ám a recept klikkelése után átirányítja őket a te blogodra, tehát egyre több látogatód lesz az oldalon. Ne aggódj, minden teljesen ingyenes.

    Osszesrecept.hu testvéroldalai megtalálhatók világszerte. Nagyon örülnénk, ha a te blogod is része lenne ennek a nagy családnak.

    Ha bármilyen kérdésed van, kérem lépj velünk kapcsolatba, szívesen segítünk bármivel.

    Üdvözlettel,
    Tünde
    info@osszesrecept.hu

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...