Amikor idénygyümölcsök és zöldségek vannak, többször főzöm ugyanazt, ezért a hallgatás. Azonban hétvégén volt szerencsém Hildusék kertjében garázdálkodni kicsit, így tettem szert némi cukkinire és mángoldra.
A mángoldot valamiért keveset és kevesen használják, pedig nagyon egészséges és finom zöldség. A vörös levélerű a spenótra, a sárga és fehér inkább a sóskára hajaz ízben.
Kétféle ételt is készítettem belőle, egy szószos, tejfölös csirkét tésztával, illetve a most következő hústekercset.
Mángoldos hústekercs
8 mángold levél
50 dkg darált hús
1 tojás
4 db olajban eltett aszalt paradicsom
8-10 db friss bazsalikom levél
5 dkg reszelt sajt
só
őrölt bors
1,5 dl húsleves
A bazsalikomot és aszalt paradicsomot apróra vágtam, s a húsleves kivételével összekevertem mindent egy tálban, majd a pépet 8 részre osztottam és megtöltöttem vele a mángold leveleket. Tepsibe tettem a csomagokat, s ráöntöttem a húslevest. Lefedve 180 fokos sütőben 60 percet sütöttem.
Isteni finom lett! Jó, ha megmarad a levesből is egy kevés, mert rálocsolhatjuk a tekercsekre. Rizzsel tálalva kiváló!
Próbálják ki!
2016. július 4., hétfő
2016. június 14., kedd
Spárgakrém leves
Szeretem a spárgát. Sokféle étel elkészítéséhez jó alapanyag. Lehet rakottként, levesként, pároltan köretként, ragukba, tésztákhoz is használni. Jellegzetes íze van ugyan, de nagyon egészséges, kiváló vesetisztító, s nagyon alacsony a kalória értéke.
Az, hogy a szakács zöld-, vagy halványított spárgát használ, már pusztán kedv kérdése. Én régebben csak halványítottat ettem, de mostanra inkább a zöld spárgát helyezem előtérbe. Mutatósabb és ízesebb is.
Gyors, egyszerű levesre vágytam. Olcsón lehetett kapni zöld spárgát, s azonnal jött az ötlet, hogy leves lesz. Nem tettem bele se tejszínt, se rántást. Jobb' szeretem így, mégis tartalmas a maga nemében.
Spárgakrém leves
1 csomag zöld spárga
1 db nagyobb krumpli
1 db zöldhagyma
só
bors
húsleves, vagy vízben oldott húsleves kocka
A spárgákat megmostam, majd egyet a kezemben tartva eltörtem. Ahol törik, ott még nem fás, a leeső végét el lehet dobni. Ugyanott vágtam el a többi sípot is, ahol az első törött, majd 2 cm-es darabokra szeltem, s betettem a lábosba. Hozzátettem az apróra vágott zöldhagymát és a feldarabolt burgonyát, majd felöntöttem a levessel, sóztam, borsoztam, s puhára főztem. A végén botmixerrel összeturmixoltam és kész is.
Könnyű, egészséges, elronthatatlan leves, amit a fiam is nagyon szeret. Próbálják ki!
2016. június 5., vasárnap
Bodzaszörp télire és kovászos uborka kicsit másként
Itt a nyár, azaz elkezdődött a befőzés-elrakási szezon. Múlt héten szedtünk bodzát, amiből szörp készült. Volt már bodzaital a BK-n, de most olyat szerettem volna csinálni, ami télire is jó. A cél megint az volt, hogy tartósítószer mentes legyen. Alapul vettem tehát Hildus receptjét, de kihagytam a Na-benzoátot. Helyette más módszert eszeltem ki - lásd alább.
Bodzaszörp télire
30 db bodzavirág
6,2 l víz
4 kg cukor
5 citrom (a héj emberi fogyasztásra alkalmas legyen)
10 dkg citromsav
A vizet a cukorral felfőztem. Azért a fura mérték a víznél, mert ennyi ráhagyással csináltam, ugyanis biztosan elforr belőle. Amikor kihűlt, hozzátettem a virágokat, a megmosott, felkarikázott citromot és a citromsavat. Hűtőbe tettem, 5 napig állni hagytam, néha megkevertem, majd leszűrtem.
Most jön a trükk: a hűtőben hagytam pár üveggel, amit megiszunk most, a többit jégkocka tartóba öntöttem és lefagyasztottam! Mikor megfagyott, bezacskóztam. Így csak elő kell venni egy kockát és kész is a szörp - tartósítószer nélkül.
A másik dolog, ami készült:
Kovászos uborka
1,5 kg apróbb uborka
1 csokor kapor
só
víz
4-6 gerezd fokhagyma
1 nagy krumpli
Szép egyforma uborkákat vásároltam, körömkefével alaposan lesikáltam, majd az üveg aljára tett Nagyláb - mert bizony ő is aktív résztvevője a konyhai ténykedéseknek - kaprot, fokhagymát és szépen belepakolta a megmosott uborkákat. A tetejére is tett fokhagymát kaprot, míg én meghámoztam megmostam és félbevágtam egy krumplit. Ezzel zártuk le az üveget. Nem tudom pontosan mennyi víz került bele, de 1 l vízhez 1 ek só dukál. Ez a felöntőlé került az üvegbe, majd celofán és egy kistányér, s ment a napra.
Mivel hűvös napok is voltak az érlelés közben 4 nap után szűrtem le, de jó időben 3 nap is elég. Ropogós és igazán remek ízű lett.
Nekem ez azért különleges, mert mindig kenyérrel csináltam eddig, de ez a változat jobban tetszik, mert tisztább, nem oldódik ki a liszt a kenyérből, s a végeredmény ugyanaz.
Szedtünk hétvégén epret is, ami nagyrészt a fagyasztóban végezte, de eperfagyit is gyártottunk belőle. A lekvárfőzés most elmaradt, de szégyen ide-, vagy oda, nem bántam.
Próbálják ki a fentieket! Megéri!
2016. június 2., csütörtök
Csokiszuflé két személyre - mert kell egy kis kényeztetés
Nem vagyok nagy sütis, ahogy a korábbi írásaimban már tapasztalhatta az Olvasó, de vannak olyan édességek, amikkel le lehet venni a lábamról, illetve én is szeretek másokat elkápráztatni vele. Ilyen a következő csokiszuflé, ami kívül kemény, belül kissé folyik. Elronthatatlan igazi csokibomba és isteni! Egy csajos este, vagy meghitt együttlét majdnem elengedhetetlen kelléke. Én Hildustól kaptam a receptet, de több helyen is beleszaladtam már.
Csokiszuflé két személyre
1 tojás + 1 tojás sárgája
3,5 dkg cukor
6 dkg vaj
6 dkg étcsokoládé ( én 70%-ost használtam, de a tortabevonón kívül bármelyik jó)
1,6 dkg liszt
vaj és kakaópor a szufléforma kikenéséhez
A sütőt 220 fokra előmelegítettem, a két kicsi szufléformát kikentem vajjal, kakaóval körbehintettem.
A csokit a vajjal felolvasztottam. Hivatalosan gőz felett kéne, de most nagyon gyorsan el akartam készülni, így mikroban melegítettem fel.
A tojásokat a cukorral habosra kevertem, majd hozzáöntöttem a kihűlt csokimasszát, végül óvatosan beleforgattam a lisztet is, majd a két formában elosztottam.
A sütőben összesen 10-12 percet kell töltenie, hogy a közepe még folyjon. Amit a képen lát a kedves Olvasó az az a verzió, mikor az ember közben gyereket fürdet és bent felejti a sütőben 20 percre. Így is finom, de már alig folyt a közepe. Érdemes az időt betartani..
Mi a formából ettük ki, de ki-ki kedve szerint kiteheti tányérra. Chilis, vagy mentés vanília fagyi, vagy gyümölcsszósz illik hozzá nagyon.
Próbálják ki!
2016. június 1., szerda
Könnyű nyári fogás - rakott zöldbab
A rakott ételeket a kedvenceim. Laktató, mégis könnyű, s könnyen elkészíthető fogások. Rakott krumpliból, vagy karfiolból bármilyen mennyiséget meg tudok enni akár hidegen is. Mikor azon gondolkozom, mit is főzzek, sokszor esik erre az ételtípusra a választás, hiszen gyakorlatilag bármelyik zöldség alkalmas rá. Most is e mellett tettem le a voksom, viszont annyi káposztafélét ettünk a télen, hogy szerettem volna valami mást. Így esett a választás a zöldbabra.
Rakott zöldbab (6 főre)
1 kg fagyasztott zöldbab (én a felöntőlé és tartósítószerek miatt nem használok üvegest)
50 dkg darált sertéshús
1 bögre rizs (2,5 dl)
2 bögre víz
1 db vöröshagyma
1 ek zsiradék (én repceolajat használtam, de lehet bármi más is)
1 dl víz
2 kis tejföl
2 tojás
1 tk só a rizshez
2 tk só
őrölt kömény
bors
A rizst leöblítettem, egy jénai tálba tettem, hozzáadtam a sót, a két bögre vizet és fedő alatt a mikróban 1x5, majd 2x4 perc alatt megfőztem. Gyors rizsfőzési mód, zsiradék sincs benne, érdemes kipróbálni. Nekem Hildus mutatta meg, s azóta alkalmazom.
A hagymát megpucoltam, felkockáztam, megsóztam, majd megpirítottam az olajon. Beletettem a húst, sóztam, borsoztam, s barnulásig sütöttem.
A fagyott bab felét egy tepsibe öntöttem, nem főztem meg, majd a húst és a rizst összekevertem és egyenletesen eloszlattam a zöldség tetején. A két kis tejfölbe beleütöttem egy-egy tojást, tettem bele pici sót, őrölt köményt, alaposan összekevertem, majd az egyiket a húsra öntöttem. Rákerült a maradék zöldbab, majd a másik tejföl is, végül ráöntöttem az 1 dl vizet, alufóliával lefedtem. 180 fokos sütőben kb. 50 perc alatt készült el. Az utolsó 10 percben levettem az alufóliát, hogy a teteje megpiruljon.
Édesség, amit a gyerek is megeszik: csokis-meggyes keksz
Nagyon kevés sütemény fogy nálunk. Le is szoktam a sütésről az elmúlt évben, mert én maximum két szeletet eszek meg (meg a szélét), Nagyláb pedig még ennyit sem, így ment a kukába, ha épp nem jött senki és nem tudtam elajándékozni. Azonban a kekszet mindketten szeretjük. Nem is baj, mert sokáig eláll, könnyen szállítható, ami - végre!! - kirándulós idényben kifejezetten előnyös - és a kiskorú is hajlandó enni belőle.
Az alábbi recept alapját a Nők lapján olvastam, ki is próbáltam kisebb változtatások után, így most az én verziómat olvashatja a kedves Olvasó.
Az eredeti recept ITT található.
Csokis-meggyes keksz
16 dkg vaj, vagy margarin
26 dkg cukor
2 tojás
csipet só
1 kk sütőpor
10 dkg étcsoki durvára vágva
5 dkg magozott meggybefőtt nagyon lecsepegtetve
35 dkg liszt (vagy 5 dkg kakaópor, 30 dkg liszt)
35 dkg liszt (vagy 5 dkg kakaópor, 30 dkg liszt)
Vajat a cukorral habosra kevertem, hozzáadtam a tojásokat, a sót, sütőport, csokit, gyümölcsöt, majd a lisztet. Alaposan összekevertem, majd 15 percet állni hagytam.
Ezután folpackon három rudat formáztam belőle, s betettem egy órára a hűtőszekrénybe, hogy megdermedjen. Nem lesz teljesen kemény, nem kell megijedni.
A hengereket kicsomagoltam és 1 cm-es korongokat vágtam ki belőlük. 170 fokos sütőben kb. 12 perc alatt aranybarnára sül.
Sokáig eláll és isteni finom! Próbálják ki!
2016. május 31., kedd
Sztrapacska, ha van egy kis időm
Még egyetemista koromban volt egy srác, akivel együtt jártunk. Az anyukája istenien főzött, az igazi jó pörkölt készítését is tőle tanultam, ahogy a most következő sztrapacskát is. Nem kifejezetten nyári étel, mert nehéz, s laktató, de ha valaki kiadós ételt szeretne készíteni, s van ideje a konyhában állni, akkor nagyon megéri felvenni a repertoárba.
Utoljára vagy 10 éve készítettem ezt az ételt. Akkor újítottuk fel a lakást, s amunkás kezeket szerettem volna jóllakatni. A mostani ötletet az adta, hogy voltunk kint Nagylábbal a Székely fesztiválon, ahol az árusok közt volt kedves ismerős is (Enikő), aki sajtkészítéssel foglalkozik. Rengetegféle finomságot kaptunk, köztük juhtúrót is, amit mind kőrözöttnek, mind sztrapacskának nagyon szeretek.
Reklám helye:
http://www.videki-elmenyek.hu/helyi-ertekek/mozes-eniko-kezmuves-sajt-es-lekvar-keszito-166.html
Mikor a kezembe fogtam a vásárfiát, rögtön tudtam, hogy mi lesz a sorsa.
Sztrapacska Évike nénitől
5 db burgonya
liszt
2 tojás
só
1 nagy tejföl
20 dkg húsos szalonna
25 dkg juhtúró
A szalonnát felkockáztam és kisütöttem, majd a pörcöt kiszedtem egy tálba. A szalonna zsírján kisütöttem a tejfölt, ami annyit tesz, hogy a híg állagú tejfölnek újra vissza kell sűrűsödnie.
A krumplit meghámoztam és a kis lyukú reszelőn lereszeltem. Picit besóztam, s hagytam állni. Miután levet eresztett, kinyomkodtam, ráütöttem a tojásokat, s annyi lisztet és vizet tettem hozzá, hogy kemény nokedli tésztát kapjak. Sós vízben kifőztem a nokedliket. A kész tésztát beleszedtem a tejfölbe, majd hozzákevertem a szalonnát, juhtúrót.
Rengeteg lett, sokan ettünk belőle, nagyon jól sikerült. A maradék juhtúrót lefagyasztottam, s odaadtam anyukámnak.
Szintén Enikőtől tanultam - lásd link -, akiktől Erdélyből hazajövet kimondhatatlanul sok juhsajtot kaptunk, hogy ha felvágom, lefagyasztom, s később elővéve sós vízben áztatom, majd kinyomkodom, juhtúrót kapok.
Próbálják ki! Érdemes.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)











