Gyors, laktató és finom - terítéken a pásztortarhonya

Hétköznap szeretek valami gyorsan elkészíthető, mégis kiadós ételt főzni. Sokszor kerül ilyenkor az asztalra egytálétel, mint például pásztortarhonya.

Hozzávalók:

6 nagyobb burgonya

1 fej vöröshagyma

1-2 tk pirospaprika

10 karika szárazkolbász

egész fűszerkömény (aki nem szereti, lehet őrölt is, de nem érdemes kihagyni, jót tesz neki)

1 kávéscsészényi tarhonya

2 db virsli

só
bors
fél ek. olaj

A hagymát apróra vágtam, picit megsóztam, s a kolbásszal együtt olajon megdinszteltem. Mikor a hagyma már üveges lett, ráöntöttem a tarhonyát, hogy kissé előpirítsam. Itt még nem kell bele víz.

Mikor a hagyma megpirult, lehúztam a tűzről, megszórtam pirospaprikával, beleöntöttem az átmosott burgonyát, sóztam, borsoztam, s egy kávéskanál fűszerköményt is szórtam bele, majd felöntöttem annyi vízzel, ami ellepi, de még kilátszanak a krumplidarabok. Addig főztem fedő alatt, míg a burgonya megpuhult, végül beleöntöttem a két virslit felkarikázva. Egyet rottyan és kész is!

Nyáron egy fél paprikát és paradicsomot is szoktam hozzátenni, de télvíz idején értelmetlen és drága mulatság lenne.

Savanyúsággal tálaltam, de egyes vidékeken tejföllel szeretik. Nálunk ez utóbbi nem szokás, de jó lehet. Tessék kipróbálni!

Téli emlékek..

Szentimentális bejegyzés következik, nézzék el nekem . Ma nem lesz recept. Az ugyanis családi titok!

Esik a hó. Megint és nagyon, ahogy szeretem. Reggel, munkába menet a hóra való tekintettel - ma is, mint már annyiszor - gyermekkori emlékek követeltek teret maguknak a fejemben egymással versenyezve, hogy melyikük legyen az, amelyiken majd hosszasabban elmorfondírozok. Eszembe jutott, ahogy lapátoltuk a havat Szultánnal. Óriási hó volt! Egy hókunyhó is kijött belőle. Egy újabb kép villant elém, amelyen nagyanyám kergetett végig az udvaron a vesszőseprűvel, mert hemperegtem a hóban a kutyával és teljesen átázott a ruhám. Aztán egyszer csak ott álltam a régi, fa garázsajtó előtt. Ott volt az egész család, nagy volt a sürgés-forgás. Szultán unokabátyáimmal - kiknek akkor még alig serdült a bajuszuk (azóta sokgyermekes családapák lettek) -, s megboldogult nagybátyáimmal épp perzselték a betonon a második disznót. Nagy volt a család, mindig kettőt vágtunk. Mama keresztanyámmal hátul a trágyadombnál belet pucolt. A nénikém mosogatott, Mara bent főzte a böllér májat. Jajj, azok az ízek és illatok.. A kotlában forrt a víz, hordtuk a fát, hogy életben tartsuk a tüzet. Nem volt szabad hagyni, hogy nagyon lobogjon, de az sem volt jó, ha csak meleg. Ahogy Szultán mondta: mozognia kell a víznek. Nehéz volt tartani a szintet, mert havazott, s hideg is volt. Mi, a három kicsi meg csak lábatlankodtunk. Fürgén mozogtak a gyakorlott kezek, éles kések, darálók  nyestek, daraboltak, mégsem kergettek el minket, segíthettünk. Fogni kellett a hurkát kötözésnél, vinni egy kis abálét, meg volt "szóljanyádnakhozzonmégsót", meg "holafokhagyma", s hasonlók. Minden olyan szervezetten működött, mindenkinek megvolt a feladata, senki nem nyúlt bele a másik munkájába.  Néha azért volt a testvérek közt egy kis szurkálódás, a nap végére a fáradtságtól egy kis mogorvaság, de együtt voltunk. Szerettem ezt nézni, hallgatni, figyelni, s tanulni. Szultán és a nagybátyáim művészi pontossággal tudták boncolni az állatot. Csodálattal figyeltem minden mozdulatukat,s igyekeztem ellesni ezt-azt. Ahogy növekedtem, egyre több mindenben segédkezhettem. Szultán hamar rájött, engem nem tud a mosogatónál tartani, meg kell mutatnia a fortélyokat. Nagyon igyekeztem.

Ahogy teltek az évek, sok minden változott. Nem lehet már disznót tartani a kertvárosban, mert az újonnan betelepült finnyás népek nem bírják a szagot. Sajnos ma már sokan úgy gondolják - még vidéken is -, hogy a hús a boltban terem, fóliázva, tisztára csutakolva, feldarabolva. Nem szeretem ezt az elkényelmesedett, életképtelenné váló részét a világnak.

A fentiekről eszembe jutott - amit az olvasóval is megosztanék -, hogy mennyire szeretném megőrizni, továbbvinni a hagyományokat. Az imént leírtakat jelen helyzetben - különös tekintettel figyelembe véve lakhelyünk földrajzi adottságait - lássuk be, elég nehéz volna kivitelezni. A kvázi belvárosban meglehetősen furán hatna egy disznóvágás. Mi - erős túlzással élve - mégis megtettük! Hiába, nem esett messze az alma a fájától! Mi is jut először eszébe az ember lányának a disznóvágásról? Hát a kolbász! A kolbásztöltéshez - ugye - nem kell egy egész disznó, elég csak jó minőségű húst, meg zsírszalonnát, pirospaprikát, egyéb fűszereket és belet szerezni, s már indulhat is a belvárosi "disznókodás". Amint ez a gondolat megszületett a fejemben, hamarosan testet is öltött. Egészen pontosan tavaly novemberben, amikor is egy rögtönzött mini-disznótorra invitáltuk barátainkat.

Megszereztük tehát az alapanyagokat, Hildusék kölcsönadták a hurkatöltőt, titkos családi receptet is elkértük az illetékesektől, tehát, minden adott volt, hogy valami emberfeletti finomság készülhessen - ne tessék meglepődni - a NAPPALIBAN.

Múzzsal a töltés előtti nap kötényt ragadtunk, a szekrény tetejéről le-, majd a fürdőkádban elmosásra került a nagy vájling, s a hurkatöltő is. Ledaráltuk a darálni valókat, fűszereztünk, majd alaposan átdolgoztuk a keveréket. Letakarva egy éjszakát pihent. Reggel nagyon éhesen ébredtünk, ami nem is csoda, hisz az egész lakás kolbász illatban úszott. Reggeliztünk, majd újra átgyúrtuk a keveréket. Felállítottuk a nappaliban az étkezőasztalt, s leterítettük viaszos vászonnal. Múzs összerakta a hurkatöltőt, én beáztattam a belet, majd indult a töltés.

Azt hiszem, elfogultság nélkül mondhatom, hogy isteni lett.

Aki nem hiszi, járjon utána!

Hideg van, esik a hó. Kinek nem esne jól ilyen időben egy sült kolbász, friss kenyérrel, forralt borral?

Melegítő "egytál-leves"

Szombaton vidéken voltunk, hazafelé megmutattam Múzsnak az egyik kedvenc éttermemet, mert együtt még nem voltunk ott. Ez itt a reklám helye, s azt gondolom, hosszú évek töretlen pozitív tapasztalata után bátran leírhatom a nevét: Üllői úti Bécsiszelet vendéglő. Nem linkelem be a honlapot, mert szerintem nem kifejezetten vendégcsalogató. Akit érdekel, járjon utána, Gúgli Mester segít! 

Ugyan nem egy kifejezetten étterem kategóriás létesítmény, de a kiszolgálás szuper, a pincér hölgyek ugyanazok - legalábbis ketten - az adagok rendben, az ízek olyanok, amiket az ember elvár. Tudni kell, hogy bizony ez is egy úgynevezett "étteremlánc", azonban, aki még nem próbálta - vagy próbálta, de csalódott -, annak IDE és csakis ide szabad eljönnie!

A menü - részemről a szokásos - kis rántott szelet (18dkg) kis salátával. Ez utóbbi maga a tökély! Lila és fehér káposztasaláta fokhagymás burgonyasalátával, s valami felismerhetetlen dresszinggel. Ezek egyvelege a friss, ropogós, nem túl vékony, ízletes rántott hússal olyan ízorgiát idéz elő az ember szájában, ami leírhatatlan. Elfogult vagyok, tudom. Elfogultságomon felbuzdulva Múzs óriás bécsit kért (30 dkg), ugyanúgy kis salátával. A tányérnyi húsok fele elfogyott, a másik fele vasárnapi ebédként végezte, immáron saját lakunkban. Sült sütőben krumplit csináltam hozzá s ecetes uborkával kínáltam. Isteni volt. Kép nincs.

Lévén a vasárnapi ebédet letudtuk a szombati maradékkal, gondoskodnom kellett a hétfői menüről is. A srácoknak az irodában még pénteken megígértem, hogy hétfő reggel friss buktát kapnak. Kép alább, recept később.

Ehhez nem nagyon tudok mást elképzelni, mint egy melengető téli levest, ami jelen esetben kolbászos bablevesként manifesztálódott.

Kolbászos bableves

50 dkg fejtett bab (Mara kertjéből)

1-2 sárgarépa

1 petrezselyem gyökér - ez most nem volt otthon

1 kisebb fej hagyma

1 szál kolbász (Szultán mester kezei közt készült)
2 gerezd fokhagyma

só, bors ízlés szerint

1 kk fűszerkömény

1kk római kömény

Az alapanyagoktól eltekintve ez most egy leves-light lett. Miért? A válasz egyszerű: nem rántottam be. A felesleges lisztfogyasztást igyekszem mellőzni az étkezésünkből. Pirospaprika sem került bele, mert úgy láttam, a gyönyörű, skarlátvörös kolbászból épp elég szín és íz oldódott a lébe.

A fejtett babot kivettem a mélyhűtőből - soha nem használok konzervet a tartósítószer és egyéb adalékok miatt, s nem tudom, tudják-e, ha mélyhűtőben tárolják a babot, akkor elmaradhat az áztatás. Megmostam, majd beletettem a fazékba. A sárgarépát (petrezselyemgyökeret), hagymát megpucoltam, a répákat fél centiméter vastag karikákra vágtam, a hagymát egészben hagytam, majd a bab tetejébe öntöttem. A kolbászt 5 centiméteres darabokra vágtam, szintén a fazékba került, majd az egészet sóztam, borsoztam, s felöntöttem annyi vízzel, amennyi bőven ellepi, s fedő alatt elkezdtem főzni. Mikor a zöldségek megpuhultak, belenyomtam a levesbe 2 gerezd fokhagymát, s egy percig még forraltam, majd lekapcsoltam a gázt. Tejföllel ettük.

Laktató, ízletes, nehéz, mégis könnyű.
Meglepő benne a római kömény? Tapasztalatom szerint a "fújatós" ételek legjobb ellenszere! Nekem/nekünk bevált. A végeredményben észrevehetetlen az íze, azonban annál hatásosabb. Próbálják ki!