Nagyon sokat gondolkoztam, hogy mi legyen az ebéd ma. Kérdeztem Múzst, de közösen sem jutottunk előrébb. Reggel későn keltünk, tehát valami extra gyors jöhetett csak szóba, mert Nagylábú apai ígéretben részsült, miszerint délután megyünk a Margitszigetre.
Gyors, tehát a Hildustól tanult algériai hal, de most nem pitával lesz, hanem a még gyorsabban elkészülő kuszkusszal, amit a Hugh-féle szakácskönyv megkaparintásakor hirtelen felindulásból vettem. Nekem zsemlével is jó lett volna, de Múzs kívánta a köretet. Bár a kuszkuszt egytálételek részeként ismerem, köretnek is megállja a helyét.
A hal receptjét itt találják Tonhal csípős mártással név alatt. Én tőkehalat használtam. A többi receptet is nézzék meg, mert érdemes!
A kuszkuszt pedig a következőképpen készítettem ( a dobozon található leírást nagyjából követve):
2,5 dl vizet, egy mokkáskanál sót és két evőkanál olajat felforraltam, majd 20 dkg kuszkuszra öntöttem, s lefedtem. Ennyi. Húsleves is lehet a felöntőlé, vagy ki-ki készíthet kedve szerint bármit. A 20 dkg pedig 4 főre elég. Azért készült ma ennyi, mert két napra készült az ebéd.
Nekünk bejött. Próbálják ki önök is! Nagyon hamar elkészül és isteni finom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése