Szeretem az olyan ételeket, amiket variálhatok, illetve maradék esetén változtathatok az ízesítésen. Így készül nálam a palacsinta, aminek a tésztájába sosem teszek cukrot, s hasonlóan járok el az előző posztban írt hamis leveles tésztával is. Ha épp nem almás-, akkor húsos, káposztás, gombás változatban készítem el. A most terítékre kerülő nudlival is ez a helyzet!
Kép van, bár elég vacak, de sajnos ismétlésre nincs lehetőség, ugyanis a fotóalany maradék nélkül elfogyott.
Nudli
5-6 db közepes burgonya
~20 dkg liszt (ez burgonya és liszt függő)
2 ek. olaj (nálam repceolaj), vagy 1 ek. zsír
só
1 tojás
A krumplit én mikróban, héjastól szoktam főzni egy fedeles jénai tálban. 750 Watton, 8-10 perc alatt elkészül. Kihűtöm, megpucolom, összetöröm egy tálba, majd beleöntöm a többi hozzávalót, s közepesen kemény tésztát gyúrok belőle. Közben felteszem forralni a tésztavizet. A sót nem szabad kihagyni belőle!
Az elkészült cipóból fél centi átmérőjű, hosszú hengereket sodrok, majd másfél centiméteres darabokra aprítom. Lisztezett tálcára teszem az elkészült nudlikat. Lobogó vízben addig főzöm, míg feljönnek a víz felszínére. Ekkor leszűröm, s egy kevés olajjal elkeverem. Nem kell hideg vízben leöblíteni.
A képen mákos változat szerepel. Én erősen mák-függő vagyok, míg kis családunk felnőtt férfitagja nem, ezért Múzsnak szalonnás-savanyú káposztás változatban készítettem a következőképpen:
a megpirított szalonnára öntöttem a savanyú káposztát, picit sütöttem a serpenyőben, majd felöntöttem 1 dl vízzel. Ezt elforraltam - eddigre a káposzta kissé megpuhult, de azért még ropogós maradt. Tettem rá pici pirospaprikát, de ez elhagyható, illetve kis tejföllel tovább variálható.
Édes, vagy sós? Döntsék el önök!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése