Az ősz alapvető zöldsége a sütőtök. Készülhet belőle leves, főzelék, püré, köret, sütemény, de természetesen magában is finom sütve, kis mézzel megcsorgatva. Sajnos Múzsnak nem barátja ez a zöldségféle, de azért minden évben próbálkozom nála különféle fogásokkal. Bevallom, az édes sütőtökleves nekem sem lett a kedvencem, sőt, viszont a hagymás, sós változat bevált.
Úgy hozta a sors, hogy anyuéktól kaptunk néhány saját nevelésű csirkét, mondhatni még melegen, vágás után. Egy valamire való háziasszony tudja, nincs is jobb a friss csirkénél, így egyikük rögtön sütőbe is került. méghozzá a fent említett tök kíséretében, az érkezett szárnyas mellé ugyanis remek kiegészítőnek gondoltam. Igazam lett.
Sütőtökkel sült csirke
1 kisebb sütőtök
1 egész csirke
1 citrom (ehető legyen a héja)
1 nagy fej hagyma
1 alma
1 alma
só
őrölt bors
1 kk borókabogyó
fél l víz, vagy csirke-alaplé
fél l víz, vagy csirke-alaplé
A tököt Múzzsal megpucoltattam - nem nőknek való feladat -, kockára vágtam, a sütőedénybe öntöttem. A hagymát félbe vágtam, felszeleltem, majd a tökre öntöttem. A citromot, almát alaposan megmostam, felkarikáztam, néhány szeletet a zöldségekhez kevertem, a többit a csirke hasába, bőrére helyeztem. A tálban lévő zöldségeket megsóztam, borsoztam. A borókabogyókat mozsárba tettem, s kissé összetörtem, majd hozzáöntve a zöldségkavalkádhoz az egészet alaposan összekevertem. Zsiradékot nem szoktam ilyenkor hozzáadni, elég az, ami kisül a szárnyasból.
Az egész csirkét megmostam, sóztam, borsoztam, hasába tettem néhány alma, hagyma és citromkarikát, kevés borókát, majd a tálba ültettem, felöntöttem vízzel, lefedtem, s szép pirosra sütöttem.
A sütőtök és boróka tökéletesen illik a csirkéhez. Igazi őszi fogás, finom egytálétel. Az edényben maradt zöldségben gazdag sült zsír pedig még napokig isteni vacsora lehet friss kenyérrel.
Miután anyu vonattal hozta a csirkéket (szegénykém), másnap postafordultával küldtem az általam készített ételből apukámnak is. Kicsit szokatlannak találta, de ízlett neki. Ez azt jelenti, komoly sikert értem el.
Aki nem szereti a darabokban lévő sütőtököt, az a zöldségeket - akár mindet - szedje ki és pürésítse össze.
Próbálják ki! Érdemes!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése