Írország februárban

Idén Múzs meghívott minket Írországba, ahol ő lakik, így Nagyláb, Mr Kardos és én gépmadárra szálltunk és 10 napra szigetlakók lettünk. Megéltük Írország messze a leghidegebb telét - hóvihar, hóátfúvás, fagyott utak - nehezített pályán indultunk, ugyanis az írek nem használnak téli gumit - alig fűtés, alig melegvíz - mert spórolnak, mi meg megfagyunk -, gyönyörű tájak, béke, nyugalom, tiszta levegő, tisztaság, rendezett udvarok, s nem utolsó sorban ételek, de azért én is főztem, mikor már végképp belepett minket a hó..

Ez a bejegyzés most inkább képekről fog szólni nem főzésről, de azért egy-két történetet is elmesélek mellé.

Az első utunk a Newgrange-hez vezetett. Csodaszép látvány, ősi királyi temetkezési hely. Úgy tartják, hogy a halott király testét a bejárattal szemközti kőoltárra fektetve a december 21-i napfény megvilágítja, szabadon száll a lekle.

Az vacsoránkat egy Pubban költöttük el:

 Isteni volt!

Az volt a terv, hogy többször eszünk étteremben, de költséghatékonyabbnak bizonyult, ha inkább főzök, így naponta jutottunk főtt ételhez a Lipton család ódon házában.

Bizony, ez az a Lipton család, ahonnan az akkor még gyermek Mr. Lipton útnak indult, hogy teaültetvényeket hozzon létre és mindenki számára elérhetővé tegye a teát.

Jártunk az Óceánnál is, viharos szélben sikerült megnéznünk a Giant's Causway-t, ezt a hihetetlen természetes képződményt. Nagylábat erősen kellett tartni, mert szó szerint elfújta a szél, de minden magaslatot megmásztunk, s bár a képeken nem látszik, elkezdett esni a hó.

A hó, ami napról napra egyre vastagabb rétegben takarta a tájat és a csúszóssá vált utak lehetetlenné tették a kölekedést.

Amíg lehetett, próbáltunk eljutni még a tervezett látnivalókhoz. Egy jó reggeli és a napi szendvics adag elcsomagolása után.

Tara dombajit néztük meg. Csodás élmény volt. Kocsival nem tudtunk ugyan felmenni a dombon és végig brékeltük - és röhögtük - gyalog az utat oda-vissza, mert tükör jég volt mindenütt, de megérte megnézni ezt az ősi szent helyet. 

A következő nap már sehova sem tudtunk menni, mindent elborított a hó és mérhetetlenül csúsztak az utak. Olvastunk, játszottunk, pakoltuk a fát a kandallóba, mert a központi fűtés csak dísznek volt a házban. A magas páratartalom és a szél miatt a -4 Celsius olyan hidegnek tűnt, mintha -35 lett volna. Mindent magunkra vettünk, ami a bőröndben volt, ezt túlzás nélkül mondom.

Tarából hazafelé alaposan bevásároltunk, még tortát is vettünk, mert Mr. Kardost épp ott érte a 40. X, amit meg kellett ünnepelni.

Akkora hó lett, hogy a kocsi nem tudott felmenni a feljárón, de azért kivágytunk a kertbe. Hógolyóztunk és hóembert építettünk.

Másnap reggel Mr. Hóember egy üres whisky-s üveget is kapott a kezébe :)

Aztán Múzs elment, hogy gyalog, hogy megnézze, mennyire járhatók az utak, s reggeli után elindultunk Belfastba. Kalandos volt.

Végre meleg helyre kerültünk, Nagyláb belázasodott, így egy jó meleg leves főzése után mi otthon maradtunk, Múzs és Mr. Kardos pedig bementek a belvárosba inni egy Guiness-t.

Másnapra mindenki jól volt, így megnéztük a Titanic kiállítást. Hatalmas élmény volt. Nem csak a méretei, hanem a kiállítás színvonala miatt is. Nagylábnak ez volt a kedvence.

Az utolsó előtti kép az a terület, ahol építették a Titanicot és testvérhajóját a Britannicot.

Egy pillanatkép Belfastból:

Másnap indult a gép, de mielőtt útra keltünk volna a reptérre, megnéztük az Ír-tengert is. Ami nagyon megmaradt bennem, az az illata. Az Óceánnál nem éreztem illatot, de az Ír-tenger elvarászolt.

Ezzel véget is ért a kaland. Emlékezetes volt, de az biztos, hogy legközelebb nem februárban megyünk. Remélem, lesz még lehetőség ismétlésre.

Rendhagyó bejegyzés volt ez, de szerettem volna megosztani az Olvasóval - mégha csak így zanzásítva is - az élményeket. Írország gyönyörű. Látogassanak el oda, ha tehetik.