2013. június 20., csütörtök

Kenyeret nem dobunk ki, avagy a száraz kenyér újrahasznosítása

A cím alapján a kedves Olvasó előtt bizonyára felmereng egy daráló, s a frissen aprított prézli képe. Nos, ez esetben ki kell ábrándítsam, ugyanis nem erről van szó! Meglehetősen utálok panírozni, ezért nálunk - Múzs legnagyobb bánatára - meglehetősen ritka vendég a rántott hús. Azért elő szokott fordulni, volt már róla bejegyzés itt a BK-n is. Na de térjünk a lényegre.


Nagyon kevés péksüteményt eszünk ismét, hogy már nekem sem kell a spártai diétát tartanom, kenyeret meg még ritkábban, de az elmúlt időszakban mégis azt kívántuk inkább. Van a közelünkben egy kiváló pékség - ritkaság, de így van -, ami késő este is nyitva van. (A "minden áron rendelkezésre állásnak" nem vagyok híve, de ez egy főzős blog, majd egyéb fórumokon kifejtem ezzel kapcsolatban a véleményem, alkalomadtán.) Ezen felül isteni kenyeret árulnak. Pontosítok: bizonyos termékeik valóban remekek. Nos, ennek ellenére sikerült belefutnom egy kevésbé sikerült termékbe, ami ránk száradni készült, de kenyeret nem dobunk ki, így ki kellett valamit találnom, hogy mentsem a helyzetet. Gúgli mester a barátom, beírtam az első hülyeséget, ami eszembe jutott: rakott kenyér. A legnagyobb meglepetésemre özönlött az információ a képernyőről, s végül megalkottam a saját verziómat. Talán úgy jellemezhetném a legtalálóbban, hogy "bundásrmelegszendvics".

Rakott kenyér, avagy bundásmelegszendvics

8 szelet szárazabb kenyér
10-12 szelet felvágott
fél lila hagyma
fél paprika
5 dkg sajt (mindegy milyen, nekem trappista volt)
5 db tojás
bors
zöldfűszer kedvünk és ízlésünk szerint
tej
zsiradék a tepsi kikenéséhez

Előmelegítjük a sütőt a melegszendvics készítéséhez alkalmas hőfokra. (Nem, most nem grillezünk.)
A kikent tepsi aljára helyezünk szorosan 4 szelet kenyeret, amiket meglocsolunk tejjel, majd rátesszük a felvágott felét, sajtot reszelünk rá, jöhetnek a zöldségek, majd újra felvágott, kenyér, tejjel locsolás, s végül a sózott, borsozott felvert tojásokkal leöntjük az egészet. A tetejére tehetünk még zöldséget, reszelt sajtot, vagy ami eszünkbe jut, majd mehet a sütőbe!
Gyors, finom, s nem utolsó sorban - megmentettük a kenyeret!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...