2019. március 4., hétfő

Szülinapi menü és a majdnem Eszterházy torta

A szülinapi szezon a családunkban szeptembertől márciusig tart. Minden hónapban van egy-egy ünneplendő családtagunk. Februárban született Mr. Kardos, akit annak rendje, s módja szerint meg is köszöntöttünk Nagylábbal.
Az ajándék mellett egy négy fogásos olasz menüsorral készültem. Az előételről nincs fotóm, de elárulom, mozzarella és paradicsom került a tányérra.
Az első fogásnak spagetti készült. Ezt mindenki szereti.


Másodikfogás bagettben sült szalonnába tekert szűzpecsenye volt párolt zöldséggel. Ezen még van mit dolgozni, mert a szalonna eláztatta a kenyeret, de az íze isteni volt.


A desszert pedig elvileg Eszterházy torta, de én inkább diós kávétortának mondanám. Mindenesetre olyan jól sikerült, hogy Nagyláb - aki egyáltalán nem sütis - kért belőle másnap is. Ennek az édességnek a receptját szeretném most megosztani az olvasóval, mert többen jelezték, hogy igényt tartanak a receptre. Az első fotó nem túl impozáns, a hűtőben készült, ezért elnézést kérek.


A receptet a femina.hu-n találtam.

Tészta:
20 dkg darált dió + egy kicsi durvára törött a díszítéshez
6 tojás
6 evőkanál porcukor
1 tk őrölt kávé
1 tk cukrozatlan kakaópor

Krém:
15 dkg olvasztott vaj
15 dkg porcukor
3 ek. liszt
3 tojás
2 dl tej
2 cs. vaníliás cukor
1 dl feketekávé


A tojás fehérjét felvertem, a sárgáját a cukorral habosra kevertem, majd beletettem az őrölt kávét és kakaót. A tojás fehérjét óvatosan belekevertem, majd hozzáadtam a darált diót. Nem csalás - nem kell liszt!
Kivajazott, kilisztezett sütőformában először 10 percig 160 fokon, majd 150 fokon sütöttem, míg készre sült. Rácsra borítottam és hagytam kihűlni, majd 3 részre vágtam.

A krémhez a tejet, kávét és lisztet nagyon sűrű pudinggá főztem, majd hagytam kihűlni. A tojás sárgáját az olvadt vajjal és cukorral habosra kevertem, majd a pudinghoz öntöttem. Igen, nyers tojás van benne, ezért gyorsan el kell fogyasztani! Kicsit betettem a hűtőbe a krémet, mert túl lazának találtam.

Megtöltöttem a tésztát, megkentem a tetejét és az oldalát, majd utóbbit durvára tört dióval díszítettem.

Próbálják ki, megéri és meglepően gyorsan elfogy!

2 megjegyzés:

  1. Nagyon ügyes vagy konyhatündér!Biztos nagyon finom volt.Gratulálok

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sosem késő válaszolni... Köszönöm szépen! :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...