2014. május 15., csütörtök

Olcsó sajtos süti

Szeretem a sós süteményeket. Hát még Múzs! De általában csak egy félét szoktam sütni. Húsvét előtt kaptam egy receptet, amit a barátom is úgy kapott az ő barátjától. Olcsóbb, mint az a klasszikus sajtos, amit én szoktam csinálni és szapora is. Meghagyom az örökölt nevet, bár az illetőt nem ismerem, de egyéb forrásmegjelölés híján így is jó lesz.
Sajnos, egyelőre nincs jobb képem, de azt tessék nézni ott a fehér tálban, a felső sarokban a hókifli és az ishler ölelésében.


Niki sós sütije, avagy sajtos kocka

30 dkg liszt
3 dkg reszelt sajt (plusz a díszítéshez)
15 dkg margarin
késhegynyi só
kis doboz tejfölnek maximum a 3/4-e

1 tojás a kenéshez
magok, sajt, só

A tésztát összegyúrtam - jól nyújthító tésztát kell kapni. A szöveg szerint egy órát pihentetni kell, én ezt lerövidítettem - a húsvéti hajtásra való tekintettel - mintegy fél órával, de nyugodtan hagyhatják. A tésztát 4 részre osztottam, a sütőt előmelegítettem 170 fokra, majd kinyújtottam a darabokat levestészta (papírvékony, de komolyan) vastagságúra. A sütőlemezre sütőpapírt helyeztem, majd rátettem a kinyújtott tésztát, megkentem tojással, alaposan megsóztam, majd reszelt sajttal és köménnyel meghintettem. Derelyevágóval apró kockákra vágtam a tésztát.
Kömény helyett használhatnak szezámmagot, tökmagot, lenmagot, bármit, amit szeretnének. Nekem csak ez volt itthon. Rózsaszínre sütöttem.

Sörkorcsolyának is isteni, próbálják ki!


2014. május 12., hétfő

Vendégvárás

Szeretek újabb és újabb süteményeket kipróbálni. Mostanában a krémes sütemények felé fordultam, de nem magam miatt - én ugyanis nem vagyok oda értük -, hanem Múzs kedvéért. A hétvégén vendéget vártunk, s miután Múzs ügyintézés céljából Szegedre távozott, volt időm kutakodni a világhálón egy krémes, finom sütemény után.


Találtam egy Csehszlovák (Vendégváró) szelet nevű édességet. A név tetszett - én még emlékszem a régi Csehszlovákiára - a krém is tetszett, viszont nem akartam kétféle tésztával vesződni, meg egy kicsit édesnek is gondoltam, így elkészült az én változatom. Íme:

Az én Csehszlovák szeletem

10 tojásból piskóta - kétharmadába kerüljön cukrozatlan kakaópor

krém:
3 ek liszt
5 dl tej
1 cs. vaníliás cukor
1 tojás

20 dkg vaj, vagy margarin
20 dkg porcukor (plusz a tetejére)

5 ek. savanyú lekvár

A piskótákat lapra húzva megsütöttem. A lisztet egy tűzálló tálba tettem, elkevertem kevés tejjel, hogy sima legyen, majd hozzáadtam a többi tejet, a felvert tojást, a cukrot, s puding szerűre főztem. A margarint a porcukorral kihabosítottam, s a kihűlt masszához öntöttem. Alaposan kikevertem a krémet.
Alulra került egy barna lap, amire lekvárt kentem, majd a krém felét. Ezután jöhetett a fehér lap, a maradék krém, végül a barna lap, s a tetejére porcukor. Hűtőbe kell tenni, s nagyon jót tesz neki egy nap állás. 


Finom lett, de legközelebb mindkét réteg krém alá kenek savanykás lekvárt, de aki az édes dolgokat szereti, ki is hagyhatja.

A lényeg: Múzs örült. A sors iróniája, hogy a vendégek nem szeretik a süteményt. Sebaj, több marad nekünk :)
Próbálják ki!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...