2012. április 30., hétfő

Villásreggeli

Rég' jártam erre. Mesélek is majd, de most kérem érjék be egy gyors reggelivel. Ma ugyanis ezzel leptem meg Múzst, miután kipihentük az utazás fáradalmait. Hosszú, élményekkel teli két hét van mögöttünk. Voltunk egy csodaszép esküvőn, majd elutaztunk - kissé megkésve - a saját kvázi nászutunkra. Miért kvázi? Mert csak három napig tartott, mint minden csoda, s bizony szívesen húztuk volna még legalább egy napig, de sebaj, igazán klassz volt így is! Visszatérve a reggelire, amolyan villás-félére gondoljanak, kvázi nászút utánra valóra. Íme:


A képhez nincs értelme receptet mellékelni, csak gyorsan leírom, mit is követtem el: a szalonnát bevagdostam, két virslit feldaraboltam négy felé, majd beletettem őket egy serpenyőbe, s még így, hidegen a tojást is melléjük ütöttem, majd fedő alatt megsütöttem mindent, időnkét forgatva a húsféléket. Egy burgonyát héjastól a mikróba tettem, s 8 perc alatt megfőztem 750 Watt-on. Meghámoztam, s a már tányéron pihenő szalonna serpenyőben maradt zsírjában felkarikázás után pirosra sütöttem. Miközben a krumpli sült, megpirítottam a felvágott zsemlét, vajat tettem kis tányérra - ez lemaradt a képről -, megpucoltam a retket, felvágtam egy újhagymát, s tálaltam.
Eredmény: elégedetten, jóllakottan száját törölgető férj.

Holnap jön a beszámoló a történésekről, csak még jól meg kell fogalmaznom. Kellemes sör-virsli-vattacukros holnapot kívánok mindenkinek!

2012. április 16., hétfő

Hagymaleves, rántott csirke - vasárnapi ebéd

Egy valamiben megegyeztünk Múzzsal: vasárnap rántott csirke lesz! Köretként két dolog jöhetett szóba vagy újhagymás krumplipüré, vagy petrezselymes burgonya. Végül az utóbbi mellett voksoltunk mindketten. 
Igen ám, de mi legyen a leves? Ez bizony kisebb fejtörést okozott. A hüvelyesek egész tárházát felsorakoztattuk, kimerítettük az utóbbi időben. Krumpli nem lehet, mert az lesz a köret, fokhagymát most nem kívántuk, azonban a spejzban, a polc alatt, a zsomporban néhány enyhén rügyező vöröshagymára bukkantam, akik ezzel hívták fel magukra a figyelmet: tessék felhasználni! Eszembe jutott, hogy a tojásfestés után egy egész fej lecsupaszított példányt is rejt a hűtő gondosan becsomagolva, tehát a kérdés eldőlt: tejszínes hagymaleves lesz!


A fotón látszik, hogy nem a hagymalevestől elvárható-, hanem kissé pirosas szín mutatkozik. Köszönhető ez Hildus házi vegetájának, azon belül a pritaminpaprikának. Nem szép így, de finom!

Hagymaleves

3 fej vöröshagyma
0,5 ek repceolaj
2 ek friss, házi vegeta (vagy só, de azt ne evőkanállal mérjék!)
1 kk őrölt bors
1dl száraz fehérbor
1,2 l víz
1 ek liszt
1,5 dl tejszín

A hagymákat megpucoltam, majd Múzs szeletekre vágta, aztán az olajon, a vegetával együtt megpirította. Innentől átvettem a fakanál-stafétát. Felöntöttem vízzel, borral, megborsoztam, majd fedő alatt puhára főztem. A lisztet egy csészében elkevertem a tejszínnel, s a tűzről levett levesbe kevertem. Ezután az egészet robotgéppel elturmixoltam. Mi szeretjük, ha maradnak benne darabok. Egyet rottyan és kész is!


Tálaláskor a tányérba reszeltem egy kevés sajtot, s arra mertem rá a forró levest. Ha valaki nem szereti így, akkor pirított zsemlekockát javasolok hozzá.
Míg a leves főtt, a besózott csirkerészekkel foglalkoztam, egészen pontosan a panírjukkal. Csináltam egy sűrű palacsintatésztát, amibe sót, őrölt borsot, őrölt köményt, s egy szál - zöldjével együtt - picire felaprított újhagymát kevertem. Ebbe mártottam a húsokat, majd frissen reszelt kenyérmorzsába forgattam. Egy fél kg-os kenyerünk maradt Húsvétról, így legalább nem ment veszendőbe. 


A sütőlemez aljára fektettem a szilikonlapot, majd ráhelyeztem a panírozott csirkedarabokat. Megspricceltem egy kis repceolajjal, s a sütőben megsütöttem, félidőben forgattam, s a felülre került oldalt is megolajoztam. 
Múzs közben krumplit pucolt lelkesen, megfőzte, én pedig a végén összeforgattam a kissé megfuttatott petrezselyemzölddel. Igazi összedolgozós ebédfőzés volt.


Nagyot nevettünk, mikor leültünk enni. Sikerült ugyanis igazi vendéglő hangulatot teremteni a terítéssel. Kockás terítő, virág az asztal sarkán, pohár bor, pohár sör kinek-kinek, s az ételek.
Délután pedig sétáltunk egy hatalmasat. Kell ennél több?

2012. április 15., vasárnap

Húsvéti beszámoló

A Húsvét igazán remekül zajlott. A megkésett beszámoló pedig annak köszönhető, hogy egyrészt kipihentem a fáradalmakat, másrészt egész héten maradékot ettünk.
Az előző bejegyzésekben bemutatott süteményeken kívül készült még fonott kalács, cipóban sült csülök, sonkalében főtt csülkös bableves, a maradékokból pedig négy(!) napra elegendő rakott krumpli, s hagymalével festett, petrezselyem levelével mintázott piros tojás.


Nos, nézzük hát sorjában.
Vasárnap kicsit ejtőztünk Múzzsal, kettesben, miután a szokásos Húsvéti teendőinket letudtuk a délelőtt folyamán. Mikor hazaértünk, csak lehuppantunk a már előre megterített asztal mellé. Múzs felvágta a főtt sonkát, én közben szeltem a kalácsot, majd jöhetett az elmaradhatatlan főtt tojás. Friss, roppanós hónapos retek és újhagyma díszítette még a tányérunkat, Szultán saját készítésű tormájával körítve.
Ebéd után elővettem a hűtőben pihenő nagy fazék sonkalét, s nekiláttam a bableves főzésének. Ez utóbbiról el kell mondanom, hogy a sonka mellé a vízbe mindig teszek 3-4 babérlevelet, egy fej vöröshagymát kettőbe vágva, egy kk egész köményt és egész borsot, s néhány szem mustármagot is, majd a megfőtt húst ebben a lében hagyom kihűlni. Felhasználás előtt nem szűröm le!

Sonkalében főtt bableves

~ 4 l sonkalé
1 l víz
30 dkg friss (nem száraz, fejtés után frissen fagyasztott) lapos, nagy szemű bab (bármilyen)
1 kk római kömény
1 kk egész kömény (nem kell félni, mire a bab megfő, ezek gyakorlatilag el is tűnnek)
fél kk őrölt bors
2 szál sárgarépa
1 petrezselyem gyökér
1,5 fej fokhagyma
1 csokor petrezselyemzöld
2 csapott ek. liszt
2 tk pirospaprika
1 ek repceolaj

Nem véletlenül nem írtam ám a sót! Egy cseppet se tegyenek bele, hisz' a sonka elég sót hagy hátra maga után. A babot megmosom, s beleöntöm a sonkalébe. A répákat megpucolom, nagyobb hasábokra vágom, majd elkezdem főzni. Megpucolom a fokhagymát. Valóban ilyen rengeteg kell bele! Mikor a bab, s a zöldségek megfőttek, jöhet a rántás. Bár általában staubolni szoktam, a bablevest elképzelni sem tudnám rántás nélkül. Egy serpenyőben felhevítem az olajat, majd belehintem a lisztet, rányomom a fokhagymákat, s kissé megpirítom az egészet. (Óvatosan bánjunk vele, mert ha megég a fokhagyma, keserű lesz!) A tűzről levéve hozzákeverem a pirospaprikát, s a levesből egy merőkanállal annyi lét szedek, hogy szép simára el tudjam keverni a rántást. Aztán az egészet beleöntöm a bablevesbe. Egyúttal beleteszem a csokor petrezselyemzöldet is. Egyet rottyan és kész is!


Miközben a leves főtt, én begyúrtam a cipó tésztáját. Ezt a receptet nem írom le külön, hiszen Limaránál elolvashatják. Nagyon bevált, aki még nem próbálta, itt az ideje! Megéri! Nálunk minden Húsvétkor készül.
Míg a tészta megkelt, Múzs kicsontozta a csülköt, s a kedvemért fel is kockázta. Utólag belegondolva, talán nem kellett volna aprítani, de meggyőztem magam, jó volt így, mert a gyerekek nem küzdöttek a nagy húsdarabbal. S hogy miért említettem a bejegyzés elején, hogy csülkös lett a bableves? Nos, azért, mert a mi a két kenyérkébe nem fért bele, az a csülök a már elkészült bablevesben végezte.


Hétfőn, miután megjöttünk Hilduséktól, főztem néhány tojást, szépen megterítettem az asztalt, a süteményeket tálra tettem, felvágtam cikkekre a retket, az újhagymát, s egy deszkára tettem az egyik cipót. , tálra tettem a tortát, elrendezgettem a hímes tojásokat. Múzs pedig - miután kirakott otthon - ment barátaival locsolni a parfümtől szintén kókadozó nőtársaimat.
Nagy örömömre sok locsoló érkezett - mindenki köszönöm ezúton is a részvételt, nagy örömet okoztatok! - , fogyott a cipó, az este végére a bableves szintje is csökkent, de kissé elkeseredtem a rengeteg maradék látványától. A süteménynek végül ma jártunk a végére, a maradék sonkából és tojásból készült rakott krumplit tegnap ettük meg némi újhagymás tejföllel és reszelt sajttal felturbózva.

Összességében azt kell mondanom, nagyon jó volt, remekül éreztem magam, de jövőre nem csinálok ipari mennyiségű süteményt. Az viszont biztos, valami krémes az lesz!

2012. április 7., szombat

Húsvéti torta

Minden évben szoktam valami krémes süteményt  készíteni. Idén valahogy nem sikerült. Jogosan mondhatnák: hiszen a répatorta krémes is lehet! Ez így igaz, azonban a rokonság nagy része nem rajong a krémért, ezért ez a torta is lekvár-töltést kapott. Jobb a békesség.


A receptet Chili és Vaníliánál találtam, s ő is Nigella Lawson-tól leste el az alapot. Be kell vallanom, hogy picit változtattam rajta, mert túlságosan nagyon szilárd lett a tészta. Természetesen ebből is kettő készült, egy Hilduséknak, egy nekünk, a recept azonban egy adagra vonatkozik.

Répatorta


10 dkg nádcukor
1,75 dl étolaj
2 tojás
22,5 dkg liszt
3/4 tk szódabikarbóna
1 tk fahéj
csipet só
1/2 citrom reszelt héja
1/2 narancs reszelt héja
15 dkg reszelt sárgarépa
10 dkg darált dió
1 dl tej - ez az én plusz hozzáadott összetevőm


1 tábla fehér csokoládé
tojás alakú drazsé

A sütőt előmelegítettem 180 fokra. Minden hozzávalót egy tálban alaposan összekevertem, majd egy 21 cm átmérőjű, kivajazott-lisztezett tortaformába öntöttem a kész masszát. 1-1,5 óra sütés szükséges az elkészültéhez. A vége felé sütőpapírral letakartam.
Mikor kihűlt, vízszintesen kettévágtam, s megkentem narancslekvárral. Gőz felett megolvasztottam egy tábla fehér csokoládét, s elkevertem benne egy evőkanál olajat, majd a tészta tetejére öntöttem. Nem akartam, hogy túl egyenletes legyen, s szerettem volna, ha picit le is csorog az oldalán. A kissé megdermedt, de még  folyós csokoládéra helyeztem a színes tojás drazsékat.
Holnap megkóstoljuk. Nagyon kíváncsi vagyok.


Ezúton kívánok minden kedves olvasómnak Kellemes Húsvéti Ünnepeket, a hölgyeknek sok locsolót!

2012. április 6., péntek

Szemezgetés újból - ishler

Tegnap este ragasztgattam, s mártogattam a kedden kisült, s dobozba zárt ishler karikákat. Gondolkoztam rajta, hogy milyen lekvárral történjen a tészták egyesítése. Ribizli lekvár nem jó, mert magos, az eper lekvár túl édes, a meggy nagyon savanyú, viszont a szilva- és barackíz szóba jöhetett. Feláldoztuk hát magunkat Múzzsal, s kóstolásra bocsájtottuk a dolgot. Jó lett volna egy harmadik tesztelő is, mert kettőnktől kétféle döntés született. Végül sikerült meggyőznöm őt arról, hogy a keserű csokoládé ellensúlyozni fogja a baracklekvár édes ízét, így - mint az előbbiekből kiderült - a kajszi lett a nyerő.


Aki a Húsvéti listát olvasta, az tudja, hogy négyszeres mennyiséget csináltam. A negyed adag valóban elég kevés, viszont kis vendégség, vagy többféle édesség mellett érdemes készíteni, mert ez a sütemény nagyon finom, sokáig eláll (ha van ideje), s nem igényel drága hozzávalókat. A negyed adagot írom le, egy próbát mindenképpen megér! Sajnos, már nem emlékszem, hol olvastam a receptet, az biztos, hogy most a füzetemből származnak a mennyiségek, s mi nagyon szeretjük.

Ishler

14 dkg liszt
5 dkg dió
5 dkg cukor (porcukor a legjobb, de ha nincs, az sem baj)
10 dkg vaj
pici só
fél tk fahéj

kissé savanykás lekvár
1 tábla étcsokoládé és egy evőkanál olaj (én Boci étcsokoládét szoktam használni)

A diót ledaráltam, s minden összetevőt egy tálba öntöttem és alaposan összegyúrtam. Azt írtam a füzetembe megjegyzésként, hogy nem szabad túlgyúrni, mert törni fog nyújtáskor - erre bizony érdemes odafigyelni! 
A sütőt előmelegítettem 180-200 fokra.  Amikor a tészta összeállt, betettem egy kis időre a hűtőbe - mintegy fél órára -, így könnyebb volt később dolgozni vele. (Akinek nem áll össze semmiképp, az tehet bele egy pici tejfölt.)
Fél óra múlva kivettem a tésztát a hűtőből, s - a hatalmas mennyiség miatt - kisebb darabokat vágtam belőle, s azokat egyesével nyújtottam ki, körülbelül 2 mm vastagságúra. A kinyújtott tésztából kis - körülbelül 4 cm átmérőjű - karikákat szaggattam. Igyekeztem figyelni arra, hogy párban meglegyenek. (Ha nem sikerül, nem baj, a végén úgyis meg kell kóstolni, hogy finom lett-e.) 
A tepsit most sem kentem ki, sütőpapírt sem használtam, viszont teflon a sütőlapom. Lehet szorosan egymás mellé tenni a darabokat, nem fognak nagyon megnőni. Körülbelül 15-20 perc alatt készre sütöttem. Figyelni kell, mert könnyen odaég!


A kihűlt karikákat aztán lekvárral, kettesével ragasztgattam, majd a csokoládét gőz felett felolvasztottam, s elkevertem benne egy evőkanál olajat. A süteményeket egyesével az olvadt csokoládéba mártottam, kissé lecsepegtettem, s tálra helyeztem. 


A képen ugyan egymásra vannak téve (ez a dupla adag végeredménye), de ezt a műveletet már a csokoládé dermedése után végeztem el. Látszik, hogy nem voltam elég ügyes, mert helyenként összefolyt a csoki, ezáltal összeragadtak a karikáim, s szembetűnő a szétválasztás helye. Sebaj, azt hiszem, azért így is el fog fogyni! 
A négyszeres adagból kóstolás után 53-53 db lett, igazságosan és testvériesen elosztva.

Ma este készítem a két répatortát narancslekvárral és fehér csokoládéval. Terveim szerint holnap közlöm a receptet, addig is kellemes Nagy Pénteket! :)

2012. április 5., csütörtök

Szemezgetés a húsvéti listából - Sajtos tekercs

Tegnap este kisütöttem a sajtos tekercseket, amiket már - ahogy az előző bejegyzésben írtam - előző nap este gyúrtam-tekertem, s a hűtőbe tettem. A receptet valamikor nagyon régen a No Salty-n olvastam, s nekem nagyon bevált. Az a tapasztalatom, hogy a vendégek jobban szeretik, mint a sima sajtos rudat.
Szeretném megkövetni az olvasót, s ezúton bepótolom az eddigi elmaradást - képekben -, így most kvázi fázis-fotókkal készültem. Íme egy kép - kedvcsinálónak - a végeredményről:


Sajtos tekercs


50 dkg liszt
20 dkg vaj
2 dl tejföl
fél sütőpor
2 tojás sárgája
őrölt kömény
1 kk só


töltelék:
25 dkg sajt (én trappistát használtam, de füstölt sajttal vegyítve a legfinomabb)
20 dkg vaj


Tetejére mehet még egész kömény. Én most nem tettem, bár mi nagyon szeretjük, de tudom, az érkező vendégek közül sokan nem rajonganak érte.

Elkészítéskor a töltelékhez felolvasztom a vajat (ne legyen meleg), s belekeverem a reszelt sajtot, s ízlés szerint sót.
Mindent egy tálba öntök és alaposan összegyúrom. Ha nagyon sok időm van, akkor először elmorzsolom a lisztet a vajjal, s csak utána öntöm hozzá a többi hozzávalót. A tésztát négy részre osztom, majd egyesével nagyon vékony téglalapokat nyújtok belőlük, amiket megkenek a töltelék aktuális negyedre eső részével. Az így előkészített téglalapokat szorosan feltekerem, majd a hengereket frissentartó fóliába csomagolom, s egy éjszakára - jelen esetben egy munkanap is hozzáadódott - beteszem a hűtőszekrénybe.


Másnap deszkát és éles kést készítek, előmelegítem a sütőt, majd a sütés ütemében fordulok a hűtő-konyha tengelyen, kezemben a szeletelésre váró tekercsekkel. Fél centiméteres kis karikákat vágok, s szorosan helyezem őket a tepsibe. Kikenésre nincs szükség, mert a töltelékben lapuló vaj sütéskor megolvad, kissé szétterjed megkenve a tésztákat, s ezáltal segítve minket a kiszedésnél. Sütőpapírt sem használok, mert egyszerűen nem tudom használni, nekem mindig a tésztán marad.


Az előbbiekben még nem említettem, hogy a sütőt 180 fokra kell előmelegíteni. A tepsiket körülbelül 20 percenként lehet cserélgetni. Mikor a töltelék szépen kipirosodik, el is készült a sütemény.


A rudak két végét a sütőből való kiszedés után, még melegében, elégedetten majszoltuk Múzzsal. 
A lista sós sütemény részét letudtam tehát. A kihűlt sajtost zárható dobozokba tettem, hogy ne veszítse el frissességét a hétvégééig, s ne legyen szem előtt, mert bizony lenne, aki megdézsmálná a készletet.

Én dupla mennyiséget csináltam, ezért a képen látható nyolc henger, de az olvasók kedvéért készült egy "egy adagos" fotó is.


A tartó edény egy nagy tál, nem tányér. Bízom benne, jól látszik, hogy nem kis mennyiség így sem.
Remélem, Hilduséknak, s a vendégeknek is ízlik majd.
Este vár rám az ishler ragasztgatás és mártogatás. Igyekszem arról is mihamarabb beszámolni. Kíváncsi lennék, az olvasóim vajon hogy állnak?!

2012. április 4., szerda

Naplóbejegyzés és Húsvéti készülődés

Eltűntem kicsit, amit őszintén sajnálok, de sűrű hetem volt. Főztem, sőt Múzs és Szultán is, valahogy mégsem jutottam el a számítógépig. Íródjon most egy beszámoló az elmaradt időszakról - fotók nélkül:

Készült kelkáposzta főzelék, mert ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy egyek. Úgy látszik, így tavasz kezdetén különösen elhatalmasodik rajtam a "zöldek" iránti sóvárgás. 
Múzs hihetetlenül finom és hasonlóan nagy mennyiségű paprikás krumplival lepett meg csütörtökön. Kezdő szakács létére nagyon lelkes, s igazán ügyes is!
Pénteken szüleim érkeztek. Meg is telt a kamra - az ő jóvoltukból - Húsvéti sonkával, füstölt csülökkel,  kolbásszal, vadpörkölttel, gombóccal, tojással, s egyéb, igencsak számottevő mennyiségű finomsággal. Ezúton is még egyszer köszönjük nekik! Érkezésükkor - lévén péntek volt, tehát nem eszünk húst - zöldborsóleves készült, s az utolsó bejegyzésemben szereplő sajtos tallér, ezúttal valóban keményebb tésztából, s kicsivel több köménnyel, mint a múltkor. Azt kell hogy mondjam, ez a változat inkább az ínyünkre való volt mind ízre, mind pedig állagra való tekintettel.
Szombaton Hilduséknál tettünk vettünk Szultánékkal a kertben, a tomboló szélviharban. A családban, szombatonként mindig valami egytálétel készül (lecsó, paprikás krumpli, rakott krumpli, stb), így volt ez most is. Miután nem szóltam Hildusnak, hogy mi a héten már letudtuk a paprikás krumpli adagot, így nem tudott megkímélni egy újabb lehetőségtől, hogy egyek belőle, de azt kell, hogy mondjam, kár lett volna kihagyni, mert nagyon finom volt. Ő bő lére ereszti, s szokott bele tenni nokedlit is, ami a szüleink miatt most nem került bele. Ők kissé nehezen viselik a megszokottól való eltérést.
Valakit viszont be kell mutatnom! Új családtag, Hildusék örökbefogadott cicalánya, nevezett Kamilla.


Rövid ideje tartózkodik csak Náluk, de már bátorodik. Gyönyörű, beszélgetős, hízelgős, fiatal, kedves, egyelőre azonban még kissé távolságtartó. A fejlődéseiről a későbbiekben is beszámolok. Sőt, azt hiszem, az esetleges gaztetteiről is. :)

A vasárnapom és hétfőm azzal telt, hogy összeállítottam a Húsvéti menüt, majd a hozzá tartozó bevásárló listát. Szeretem a készülődést. Írok képeslapot. A 67 e-mail mellett IGAZIT is. Papírosat. A locsolókat is várom, nem menekülök el otthonról. Fontosnak tartom a  hagyományőrzést ilyen formán. Kedves gesztus a locsolkodás, s remek alkalom, hogy jöjjenek a barátok. Én nem adok alkoholt feltétlenül, s a gyerekek sem kapnak pénzt. Ez megegyezés a társaságban. Ne a pénzért csinálják. Tojás van, anyának és hugicának is lehet vinni belőle, s mellette persze ennivaló és sütemény borítja az asztalt.

A lista: ishler (4 adag), sajtos tekercs (2 adag), répatorta (2db), kalács (2db), cipóban sült csülök, vagy szajhák kenyere (még nem dőlt el, de nagyjából ugyanaz a végeredmény), sült retek saláta, sonka, tojás és végül babgulyás a sonka főzőlevéből.

Felajánlottam Hilduséknak, hogy nekik is sütök, így meglehetősen tetemes mennyiségek jöttek ki a hozzávalók összeadásának végén. Szépen beírtam a naptárba, hogy melyik nap mit fogok csinálni, hogy a takarítás és sütés-főzés is meglegyen. Persze, ahogy az lenni szokott, a hétfői terveim - külső tényező miatt - dugába dőltek, helyette azonban pihentem egy nagyot. Azt hiszem, rám fért. Vagy inkább rápihentem az elkövetkezendőkre.
Tegnap végre sikerült megvennem az ipari mennyiségű alapanyagot, s estére az ishler tésztája kisült, a sajtos rudak pedig - szeletelésre és sütésre várva - a hűtőben pihennek. Jól esett késő este leülni a kanapéra a diós, fahéjas illattal teli lakásban.

Haladok. Lassan, de biztosan. Ígérem, lesz majd recept, sőt kép is, ha szusszanásnyi időt engedélyezek magamnak. Jó készülődést mindenkinek!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...